A fényképészet egyik legszebb és egyben legnehezebb ágazata – szerintem legalábbis – az asztrofotózás. Az égbolt fotózása egy ízig-vérig technikai sportszám, amihez a tengernyi türelem mellett rengeteg pénzre van szükség. Persze, nem mindegy, hogy milyen jellegű felvételeket akarunk készíteni; van, amihez elegendő egy dSLR váz és egy nagylátó objektív, de van, amihez a leghosszabb gyújtótávolságú teleszkóp sem elég.
A hobbistáknak nincs könnyű dolguk, hacsak nem nyerték meg a lottó ötöst. Ellenben a profiknak, akik abból élnek, hogy az égi eseményeket elemzik, mesés játszótér áll rendelkezésükre. Ott van például a Hubble űrteleszkóp, aminek munkássága során számtalan, meseszép felvétel készült, de említhetném a majd’ tucatnyi felfedező műholdat, vagy a Marsjárókat, melyek szintén több kamerarendszerrel vannak felszerelve. Alábbi kisfilmben Zolt Levay mesél arról, hogyan is készülnek az űrképek a „hivatal” megbízásából.
„Első lépésben parancsokat küldünk fel a Hubble felé, amely azokat végrehajtja, majd adatokat küld le nekünk a központba. Ha ez az adathalmaz arra alkalmas, akkor mi elkészítjük belőle a fényképet.” – mondja Levay.
A felvételek „fogyaszthatóvá tétele” összetett feladat – ha naivan, hozzá nem értőként nézzük azokat a csodás, színes fotókat például az Androméda galaxisról, azt hinnénk, ezek így készülnek – egy kattintás és kész is. Pedig a képalkotás folyamata sokkal bonyolultabb, a fotók különféle színszűrőkön mennek keresztül, s nem egy „végtermék” több tucatnyi felvételből van összemontázsozva. Ahhoz, hogy a valóságot megközelítő színvilágot tudjanak a tudósok létrehozni, rengeteg számadatot kell kielemezni előzőleg. Nézd meg te is a videót:
