Kisebb és olcsóbb full frame szenzoros fényképezők is jöhetnek a Sony-tól

Úgy tűnik, a szél mégis csak igen erősen belekapott a teljes képmezős gépek vitorlájába. Míg eddig szinte kizárólag csak a pénzesebb fotósok férhettek hozzá a 36 x 24 mm-es formátumhoz, úgy most szépen elkezdett csökkenni a FF lapkás gépek ára, amit nem utolsó sorban a Sony-nak köszönhető. Az Egami szabadalomvadász blogja szerint az A7 és A7R-rel nem áll le a japánok fregattja, a Sony nem csücsül babérjain, hanem folyamatosan ostromolja a piacot. A tervek szerint akár már készülőben is lehet egy még az A7-nél is kedvezőbb árú és kisebb fotómasina, amelyben szintén teljes méretű szenzor lesz. „NEX-5 full frame érzékelővel” – így képzeljük el az újoncot. Kérdés, hogy milyen objektíveket fogunk majd rácsavarni, hogy ne nézzen ki nagyon bután egy zsebben hordható kis szett. (Forrás: mirrorlessrumors.com)

ffnex.jpgMontázs a Sony NEX-5T alapján

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

4 hozzászólás

  1. kesztió szerint:

    Minek erre még objektív is? Hiszen fullframe géped van! Nem gagyi kroppos APS-C játékszer vagy (kimondani is szörnyű) Mikronégyharmad!

  2. In Motion szerint:

    @kesztió: Látom téged frusztrál ha valaki m43-nál nagyobb szenzoros géppel fotóz. 🙂

  3. kesztió szerint:

    @In Motion: Engem az frusztrál, ha sznob módon, szent tehénként és mindentudó formátumként kezelik a Full Frame-et. A fotósok (a profik is), hogy a Full Frame „az jó”, és nem gondolkoznak el, hogy hátha mégis csak a lencse határozza meg egy formátum erejét, nem a szenzorméret.

    (Gondolkozz el pl. azon, hogy ha egy intelligens, Metabones-szerű adapterrel ellátott FF objektívet csavarsz M43-os vézra, mibel lesz ez a kombó gyengébb, mint ugyanez a lencse FF-es gépen. Mert EKVIVALENS fényerőben, zajban, mélységélességben, dinamikában biztos nem.)

  4. In Motion szerint:

    @kesztió: Engem nem kell meggyoznod, en szeretem a m43-t, sot az oly om-d em-1 nagyon kene. 😉
    Ezek a ff mirrorlessek viszont eleg ugyes fejlesztesek, ezert tetszenek. Viszont ezekhez a sonykhoz nem lesz eleg obi 10 ev mulva se sajnos.