Az eddig is nyílt titokként kezelt dSLR fényképezőgépről most már valóban mindent megtudhatunk. Ma reggel jelentette be a Nikon legújabb tükörreflexes zászlóshajóját, a D4S-t, amely a korábbi D4 helyére lép. A masinát eddig sem rejtegette a gyártó, hiszen már korábban, a február 13.-16. között megtartott CP+ szakkiállításon is megcsodálhatták azt Yokohamában az odalátogatók – igaz, akkor még csak a szervezők árgus szemei előtt, üvegvitrinek falai mögött. A D4S-ben számos olyan továbbfejlesztéssel találkozhatunk, melyeket a gyártó a hivatásos fotósoktól kapott visszajelzésekből gyűjtött össze.

A Nikon D4S lelke továbbra is egy teljes képmezős, azaz 36 x 24 milliméteres CMOS érzékelő, amelynek felbontása megmaradt 16 MP. Alaphelyzetben az érzékenységi tartománya a gépnek ISO 100-25 600 között állítható, de ennek a felső határát kiterjeszthetjük egészen ISO 409 600-ig is – ekkora érzékenységi értékre a fotográfia történelmében – legalábbis „átlag halandó” által megvásárolható, digitális fényképezőgép esetében – eddig még soha sem volt példa. A jelfeldolgozást a Nikon Expeed 4 processzora végzi; ennek a CPU-nak hála megvalósítható a „kifinomult lokális zajcsökkentés, élesítés és tónusszabályozás”, ahogyan a gyártó sajtóanyagában írja. Sorozatfelvételben 11 kép/mp a csúcs, ahol még az AF is rendelkezésünkre áll (a D4-nél 10 fps volt a maximális érték).

A D4S gigabites Ethernet aljzattal rendelkezik – a gyors adatátvitel azonban nem csak ennek a portnak, hanem az új, „RAW Size S”, avagy kisméretű nyersfájlnak is köszönhető. A teljesen új zár- és tükörmechanika pedig csökkenti a rezgéseket, így ezzel együtt a képek bemozdulásának veszélyét. De ez még mindig nem minden, ugyanis a japán mérnökök a D4 AF rendszerét is továbbcsiszolták, aminek eredményeként annak pontossága és használhatósága is megnőtt. Az AF rendszer továbbra is 51 mezős (Multi-CAM 3500FX), de a D4S-ben már lehetőségünk van arra, hogy „Csoportos AF mező” módot használjunk témakövetéskor. A Csoportos AF mező sokkal finomabb szabályozást tesz lehetővé az automatikus élességállítási mező területén, és folyamatosan figyel öt különböző AF-területen, amelyek a kompozíció igényeinek megfelelően mozgathatók az 51 pontos mezőn belül. Ez fényképezési módban lehetőséget ad gyorsan mozgó témák magas precizitású élességkövetésére még nagy távolságból is, továbbá jelentősen javítja a témabemérés és a háttér-elkülönítés hatékonyságát olyan esetekben, ahol a téma tárgya viszonylag kisméretű, és közel helyezkedik el nagy kontrasztú vagy zavaró háttérhez. A D4 gépéhez hasonlóan a D4S AF rendszere is konfigurálható 9 pontos, 21 pontos, illetve 51 pontos fedési beállításhoz, érzékenységének határa pedig -2 Fé (ISO 100, 20 °C).

A Nikon D4S az állóképek és a szolgáltatások, a funkciók terén komoly újításokat nyújt, de a videofelvételek területén is komoly a fejlődés. Természetesen 1920 x 1080 pixeles (Full HD) felbontásban már választható az 50p/60p sebesség, a 3D-s zajcsökkentés pedig a magas ISO értékeken felvett anyagok szűrését teszi hatékonnyá. Elődjéhez hasonlóan a D4S is háromféle érzékelői képkivágási formátumot kínál – FX, DX és natív (kb. 2,7x) kivágást –, továbbá teljes felbontású HDMI-kimenetet külső eszközök csatlakoztatásához. A D4S mozgóképfelvételkor képes egyszerre gépen belül és a HDMI aljzatra kötött külső felvevőn a videók rögzítésére. A hangrögzítés is fejlettebb lett a hangvezérlési lehetőségek bővülésével, például elérhetővé vált a hangtartomány kiválasztása (széles/beszédhang), a szélzaj pedig csökkenthető a beépített mikrofonnal felvett hangok esetében.
A Nikon D4S fontosabb paraméterei, jellemzői:
- Váz felépítése: magnéziumötvözetből öntve, teljesen időjárásálló felépítés
- Bajonett: Nikon F
- Szenzor: 16,2 MP-es FX formátumú („full frame”, avagy teljes képmezős) CMOS lapka
- Érzékenységi tartomány: ISO 100-25 600 (kiterjeszthető ISO 409 600-ig)
- Jelfeldolgozó processzor: EXPEED 4
- Sorozatfelvételi sebesség: 11 fps autofókusszal
- Záridő tartománya: 1/8000-30 mp
- Vakuszinkron: minimum 1/250 mp
- AF rendszer: Multi-CAM 3500FX 51 mezővel (konfigurálható 9 pontos, 21 pontos, illetve 51 pontos fedési beállításhoz, érzékenységének határa pedig -2 Fé (ISO 100, 20 °C))
- Videofelvétel: mind FX, mind DX formátumban képes teljes HD (1080p) videót rögzíteni 60p, 50p, 30p, 25p vagy 24p sebességgel. Három érzékelői képkivágási formátumot (FX, DX és kb. 2,7x-es natív kivágást) kínál, valamint teljes értékű HDMI-kimenetet. Videórögzítéskor ISO 200-tól elérhető fényérzékenység-tartomány, valamint vezérelhető a záridő, a rekesz és a hangerőszint is. A Nikon által kínált 3D zajcsökkentés leszorítja a véletlen zajt, és a fényképezőgép kifinomult hangerő-szabályozási beállításokat is kínál.
- Adatátvitel: gigabites Ethernet aljzaton keresztül
- Adattárolás: két memóriakártya-foglalat (1 db UDMA 7 CF és 1 db XQD)
- Áramellátás: EL-18a Li-ion akku (10,8 V, 2500 mAh)
- Mérete: 160 x 156,5 x 90,5 mm
- Tömege: 1350 gramm akkuval és XQD memóriakártyával
- Extrák: RAW Size S nyersfájl-méret (csak 12-bites színmélység mellett válaszható), állítható színmélységű kijelző (8 cm átló, 921 000 képpontos felbontás, színeltolás és fényerő állítási lehetőséggel), 400 000 kioldásra tesztelt zármechanika





Egy barátom két hónapja vett egy D4-et, mondván ebben a kategóriában nem szokás túl sűrűn modelleket cserélni, ma megmutattam neki a D4S adatlapját és azóta csapkod, káromkodik és azt hajtogatja, hogy felgyújtja az egész Fóti utat.
Pont csak annyival lett jobb a D4S, hogy hiányozzanak az extra képességek, de annyival nem lett okosabb, hogy most kemény százezreket elbukva lecserélje a két hónapos gépet. 🙂
Ilyen az így járás esete.
@fejetlen bárd: ha neki pont azok az újítások hiányoztak, akkor valóban pech, ha meg nem, csak jobbnak érezné az újat, akkor ne fájjon a feje, a „régivel” is lehet fotózni 🙂
„állítható színmélységű kijelző”
Mi van? Lehet 6-8-10bit-es? 😛
Amúgy ha igaz, akkor az akkuja 5960 kép elkészítésére elég, ami nagyon durva! :O
@MLaca: Videózásra (is) vette, azt hiszem a 1080p – 60/50p előnyeit nem kell ecsetelnem. 😀 Meg azt, hogy a D4S már képes arra, hogy külső felvevőre és memóriakártyára egyszerre írjon.
Mostanra már megnyugodott, csak ezeket pont hiányolta a D4-ből amikor megvette. Ha tudja, hogy csak 2 hónapot kellett volna még várni… 🙂