2011-ben, egy indonéziai utazás során David Slater természetfotóstól az egyik Makákó majom elvette a fényképezőgépet, hogy százával készítsen magáról fotókat. Az egyik rendkívül jól sikerült önarckép azóta már bejárta az egész internetet, sőt, bekerült a Wikimedia Commons köztulajdonú, szabad-felhasználású képtárába. Ez azonban nem volt ínyére Mr. Slaternek, s kérte a Wikimediát, hogy vegyék ki a fotót a képtárból, tiszteljék a szerzői jogait. A Wikimedia azonban nem teljesítette a fotós kérését, ők – illetve a jogászaik – ugyanis másképp látják a helyzetet.
Mivel a fotót nem maga Slater készítette, hanem a majom, ezért a Wikimedia úgy véli, a szerzői jogok nem a természetfotóst illetik. Az illetékes területi jogok szerint, ha egy fényképet nem maga a fotós készít, úgy nem tarthat igényt annak szerzői jogaira: „ha egy műtárgy [fénykép] keletkezését emberi közbenjárás nélkül a természeti erőknek köszönheti, akkor annak szerzői joga nem ruházható rá senkire” (szabad fordítás). Szóval, egyelőre tart a vita, a kimenetele precedensértékű lehet majd. (Forrás: dpreview.com)






ha a mazsomnak van joga fotot kesziteni sot mitobb el is tudta kesziteni akkor majd nyilatkozik arrol is hogy kozzetehetik e vagy nem. kerdezzek csak meg a majmot. ha mar ennyire fontos lett az o jogaira hivatkozni. amugy meg a szokasos musor eloszor kozzetesznek egy kepet amire nincs joguk aztan meg ok keresnek jogi kibuvokat hogy mi alapjan tettek ezt…
Javíts ki ha tévedek, de szerzői jogot nem birtokolhat majomszabású. A szerzői jogban a személyhez fűződő jogok csak természetes személyt illethetnek meg (akkor is ha munkaviszony során jött létre az alkotás, mivel ez nem átruházható, szemben a vagyoni joggal, ami más tészta és nem ide tartozik). Így pedig a fenti fotók árva műnek számítanak, melynek szerzője nem azonosítható, mivel nem természetes személy, hanem egy majom.
Más kérdés, hogy az adott országban akár a majom is lehet-e természetes személy, vagy nem?
A kérdés az, vajon a majomnak volt e tulajdonosa? Mert ha volt, bonyolódik a képlet. 🙂
Akkor a pontosítás végett. Ha a természetfotós kitesz egy fényképezőgépet egy mozgásérzékelős kioldóval. Ezt az arra elhaladó állat elműködteti, a szerzői jog nem a fotósé? Mert nem ő működtette el a zárat? Nonszensznek tűnik. Nem nagyon látom a kettő közötti különbséget.
azt fotócsapdának hívják, nem „kézbe” veszi az állat a gépet 🙂 akkor az önkioldóval készült fotók jogai meg a fényképezőgépé 😛
„akaratlagosság” a kulcsszó szerintem.