Bevezető, külsőségek
Sokak kedvence volt a Panasonic DMC-GX7, ami műszaki újításaival méltó utódja volt a sikeres DMC-GX1-nek. Teltek, s múltak a hónapok, majd két év elteltével megérkezett a DMC-GX8, ami egy (fél) kategóriával magasabbra emelte a GX sorozat besorolását. Időjárásálló felépítésével, teljesen új, immár 20 MP-es képérzékelőjével, valamint számtalan hasznos funkciójával és szolgáltatásával azonnal a m4/3 rendszer legtetejére tört, ahol a videó-centrikus, ám időközben kissé „pocakot eresztett” DMC-GH4-gyel trónol. A GX8 bejelentésekor érezhető volt, hogy a gyártó direkt eggyel magasabb helyre pozícionálta a masinát, mint anno a GX7-et – az újonc drágább, nagyobb és nehezebb lett. Felmerült hát a kérdés, hogy ha nem a GX8, akkor mi áll majd a GX7 helyére?
A hivatalos válasz: a Panasonic DMC-GX80, avagy ahogyan Japánban hívják, a DMC-GX7 Mark II (az USA-ban DMC-GX85-nek hívják – ne kérdezd miért, nem tudom). Szerintem a válasz azonban nem teljesen kielégítő, hiszen a GX80-ról hiányoznak azok a fizikai jellemzők, amik pont kiemelkedővé tették az elődmodellt: amint azt később látni fogjuk, a gyártó elhagyta a dönthető elektronikus keresőt (a GX80-é rögzített, ráadásul gyors svenkeléskor, vagy szemmozgatáskor „szivárványozás” tapasztalható), elhagyta az AF/MF kapcsolót, és kisebb markolatot rakott rá.
A Panasonic DMC-GX80 tudástára óriási, de azért akadnak gyenge pontok a GX7-hez képest. A GX80 egy új, elektromágnes által vezérelt redőnyzárral lett felszerelve, ami halkabban működik, mint a korábbi gép rendszere; a fejlesztés fő célja azonban nem (csak) a halkabb működés volt, hanem az, hogy a redőnyzár mozgása okozta berázásokat eliminálhassák a mérnökök (ez sikerült is nekik). Az új egység hátránya, hogy a legrövidebb záridő ismét 1/4000 mp lett a GX7 1/8000 mp-e helyett. Természetesen van elektronikus zár, amivel akár 1/16 000 mp is elérhető.
Az új fényképezőgép képérzékelője maradt 16 MP felbontású, de ezúttal hiányzik előle az aluláteresztő szűrő, tehát fényképeink – elvileg – részletgazdagabbak lehetnek (lásd később, a képminőség vizsgálatakor).
A hátoldalon egy érintésérzékeny, dönthető kijelző található, ami nagyszerűen kiegészíti a kezelőfelület használatát. A nyomógombok elhelyezése, minősége érezhetően nem változott a GX7-hez képest, így erre nem is vesztegetek több szót.
Visszatérve a beépített vakura: míg a GX7-nél a felpattanó egységgel más vakukat is távvezérelhettünk, úgy a GX80 villanója erre már képtelen – valószínűleg nem sok fotóst érint ez a változás, de az információt érdemes azért megemlíteni. Megmaradt az a lehetőség, hogy a kis vakufejet ujjunkkal úgy rögzítsük, hogy azzal a plafonra villanthassunk:
A csatlakozók a markolat oldalába kerültek: van egy HDMI és egy USB aljzat – ez utóbbi közreműködésével a gép töltését is elvégezhetjük. Fejhallgató ki- vagy mikrofon bemenetet hiába is keresünk, a GX80-on ilyenekből egy sincs. A portokat egy kis műanyag ajtó védi a külvilág elől.
A váz tetőlemeze nagyobb felületű lett, ezzel kissé a Leica M külsejére hajazva. A módválasztó tárcsa mellett találunk itt még egy vezérlőtárcsát, a kioldót, a videofelvételt indító gombot, a vakut, a vakusarut, és a beépített mikrofon nyílásait.
A váz alján, az optikai középvonal mentén a fém állványmenet látható. A memóriakártya és az akkumulátor ismét egy fedél alá került.
Komoly újítás: a DMC-GX80 az első olyan m4/3-os Panasonic váz, aminek 5-tengelyes, szenzormozgatásos képstabilizátora van, ami ráadásul képes az objektívekbe épített optikaival való összehangolt működésre is. A gyártó ezt a rendszert a GX8-nál vezette be, ám annak a készüléknek csupán 4-tengelyes volt a szenzor-stabilizátora. Erről a rendszerről kicsit később, a működésről szóló pontban bővebben is olvashattok.
A GX7-hez képest tehát van változás bőven, de szerencsére az elvonások mellett azért a plusztartalom van főlényben. Lássuk, vajon a fényképezőgép működése, használata közben milyen „aha-élményre” tehetünk szert!
