Tegnap még csak a kiszivárgott termékfotókat tudtam megmutatni, mára azonban már hivatalosan is elérhető az összes paraméter a Sigma négy új objektívjéhez, melyek név szerint a 14 mm F1.8 DG HSM, a 24-70 mm F2.8 DG OS HSM, a 135 mm F1.8 DG HSM, és a 100-400 mm F5-6.3 DG OS HSM.
Jelenleg a Sigma 14 mm F1.8 DG HSM a világ első F1.8-as ultra nagylátószögű lencserendszere. A belső élességállítású, gyűrűs ultrahangos AF motorral felszerelt optika kirajzolja a teljes Leica kisfilmes képkockát. Kilenc lamellából álló íriszét F1.8 és F16 közötti értékekre lehet állítani. Optikai felépítése igen bonyolult: 16 lencsetagot rendeztek a tervezők 11 csoportba. Ezek között különleges elemeket is találunk, így három FLD és négy SLD (alacsony és különlegesen alacsony szórású) üveglencse gondoskodik a kontrasztos, részletgazdag képről. A legkisebb tárgytáv 27 cm, a legnagyobb nagyítás 0,1-szeres. Az 1180 grammos tömeghez 95 x 126 milliméteres terjedelem társul. Beépített árnyékoló van, szűrőmenet – érthető módon – nincs. Ezt a terméket Canon EF, Nikon F és Sigma SA foglalattal lehet majd megvásárolni. Árát és boltokba kerülésének dátumát egyelőre nem tudni.
Igazi munkaeszközt bocsát rendelkezésünkre a japán gyártó a 24-70 mm F2.8 DG OS HSM személyében, ami már időjárásálló felépítést is kapott. A beépített képstabilizátorral is ellátott termék szintén a full frame szenzoros fényképezőgépekhez készült; a kilenc lamellás íriszt F2.8 és F22 közé lehet beállítani 1/3-os lépésközökkel. Összesen 14 csoportba rendezve 19 lencsetagot építettek a fémből és „termikusan stabil” kompozit anyagból kialakított tubusba. Az optikai elemek között három HLD és négy aszférikus is található, tehát a képminőséggel nem lesz bajunk. A Canon EF, Nikon F és Sigma SA bajonettekkel készülő objektív legkisebb tárgytávja 37 cm, legnagyobb nagyítása 0,21-szeres. Az AF motor itt is gyűrűs ultrahangos és az élességállítás is belsőleg zajlik (nincs méretváltozás fókuszálás közben). A 88 x 108 mm-es mérethez 82 mm-es szűrőmenet átmérő társul – az optika tömegéről, áráról és forgalmazásának kezdéséről hallgat a gyártó.
Brutális portréobjektívet kapunk végre a Sigmától: a 135 mm F1.8 DG HSM az 50 MP-nél nagyobb felbontású full frame érzékelőket is bőven kiszolgálja! Mint a fenti kettőben, úgy ebben a gyönyörűségben is nagyon gyors ultrahangos AF motor található (belső élességállítással párosítva). Érdekessége az autofókusz rendszernek, hogy érzékeli az objektív helyzetét, és a gravitáció erejének változása alapján képes a nyomatékot változtatni, ami a lencsetagok mozgatásához szükséges. A rekeszt F1.8 és F16 közötti értékekre állíthatjuk, az írisz ennél a terméknél is kilenc lamellás. Tíz csoportban 13 lencsetag végzi a dolgát, de a műszaki leírás nem ír különleges lencsetagokról. 88 cm a legkisebb tárgytáv, 0,2-szeres a legnagyobb nagyítás, 1130 gramm a tömege, 91 x 115 mm a mérete, és 82 mm a szűrőmenetének átmérője.
Viszonylag kicsi és könnyű a Sigma 100-400 mm F5-6.3 DG OS HSM telefotó zoomobjektívje: csupán 1160 grammot nyom és összehúzott állapotban csak 182 mm hosszú (86 mm az átmérője). A szűrőmenete is csupán 67 mm, így olcsón megússzuk a szűrőzését. A zoomolást végezhetjük a zoomgyűrűvel, vagy kézzel kihúzhatjuk/betolhatjuk a belső tubust. Mint a fentebbi három, úgy ez a termék is Canon EF, Nikon F és Sigma SA bajonettekkel fog forgalomba kerülni, de árat és az értékesítés kezdésének dátumát nem ismerjük. Az F5-6.3-ról induló rekeszt F22-ig lehet szűkíteni, az írisz pedig itt is kilenc lamellából áll. A 15 csoportba rendezett 21 lencsetag között négy SLD elem is megtalálható. A legkisebb tárgytáv 160 cm, a legnagyobb nagyítás 0,26-szoros. Az AF motor gyűrűs ultrahangos, az élességállítás belsőleg történik.
Úgy néz ki, végre révbe ért Yamaki son ígérete az onion ring-es bokeh-val kapcsolatban „megvizsgáljuk, mit tehetünk” amit anno még a 35mm f/1.4 art bemutatása után tett a bokeh-t kritizálóknak adott válaszában:
SIGMA processes the surface of this aspherical lens element with ultra-precise tolerances that are measured in hundredths of a micrometer. This extremely fine surface allows the SIGMA 24-70mm F2.8 DG HSM | Art to deliver a very natural and smooth bokeh effect, without the visible concentric rings that afflict typical aspherical lens elements.
Nikon userként pedig az alábbi fontos dolgot találtam a spec. list böngészése közben:
„Nikon electromagnetic diaphragm mechanism included”- wow, végre:-)
na, ezek jó hírek, köszi a kiegészítést!
Nem tehetek róla, de azon mindig mosolyognom kell, hogy 2017-ben az elektromágneses rekeszvezérlést külön ki kell emelni, mint valami csodát, amire marketing stratégiát lehet építeni. Nem akarok Canon-Nikon hitvitát indítani, nagyon szeretem a Nikont is, de mivel idén 30 éves az EOS rendszer, ezért meg kell említeni, hogy ez a fajta rekeszvezérlés 30 éve így működik az összes Canon objektívnél és természetesen az összes Canon bajonettes Sigma, Tamron, Tokina, stb. objektíven. 🙂
Egyébként látom, hogy az élességállítás iránya ezeknél az objektíveknél a Canonéval egyezik meg. A Nikon bajonettesekhez fordítva gyártja a Sigma, vagy a nikonosok „így jártak”? Csak, mert gondolom gyártás szempontjából egyszerűbb lenne, ha csak egyféle belsőt kellene készíteni.
Vajon a 135mm-t hova lövik be árban? Mert hát a Canon 135mm-ese sem „túl rossz”.
jó a canoné, csak a nép mindig vmi új után kiált..
A Canon megint le van maradva, mert mar jo ideje cikkeznek az amugy igen jonak tartott 135/2-es objektivjuk levaltasan, de meg nincs semmi konkretum. Valamint mar majdnem az osszes gyartonak van stabilizatoros 24-70/2,8-asa, csak nekik nincs, pedig mekkora remenykedesek voltak a II-es valtozat megjelenese elott. A Sigmanak a 14/1,8-assal sikerul jol „felkavarni az allovizet”, mert ha hozza az elvarasokat, ami jogosnak tunik a 85/1,4 ART meresei alapjan, akkor lehet leertekelni az „L”-es objektiveket…. Te melyiket venned: a 14/2,8 L-est, vagy a tobb mint egy fenyertekkel jobb 14/1,8 ART-ot?
a canon luxuri obijai mindig is túl voltak árazva, és az istenítésüket sem értem igazán, mert nem minden arany, ami fénylik, ugye (elég sok „L-es” objektívem volt, tudom, miről beszélek).
Ehhez csak annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom a Sigma objektíveket. Csodás rajzolat, jó felépítés, nagyszerű ár/érték arány, és továbbra is rossz fókusz. Pedig nagyon bíztam bennük. Nekem is van Art-os objektív, de sajnos teljesen random pontatlan az AF, és ez nem csak az én egyedi tapasztalatom. 5D MK III-tól fölfelé meg kb. csak a középső ponttal jó úgy ahogy. És ez végtelenül szomorú, mert azon túl, hogy jó játék, és akár nagyszerű képeket lehet vele csinálni, nem lehet vele dolgozni. Ki merem jelenteni, hogy sajnos teljesen alkalmatlan legtöbb munkafeladatra. Szóval az L-es objektív lehet akármilyen, de ha be van kalibrálva, egy normális vázzal tökéletesen együttműködik, és konstans pontos az AF. Ez pedig megfizethetetlen.
Ha a fokusz inkonzisztens, akkor az velemenyem szerint az mechanikai problema (mar ha az objektiv a hibas, nem pedig a vaz), feltehetoleg a fokuszmotor altal hajtott gorgok a kisse lazan jarnak (=”lotyognek) a tubus helikalis vajataban. Viszont ez esetben lenyegtelen, hogy melyik fokuszpontot hasznalod. Leellenorizni egyszeru: allvanyra teve a gepet, egy fokuszpontot bekapcsolva tukorfelcsapassal tobb kepet kesziteni ugy, hogy az objektiven a fokuszgyurut elotte hol jobbra, hol pedig balra tekerjuk. Ha az objektiv jo, akkor ugyanoda kell hogy „behuzzon” az AF. Kivancsi vagyok, hogy nalad mi az eredmeny. Mellesleg vadi uj „L”-es optikaval jartam igy, s a gorgok nagyobbra cserelese segitett (regebben 4 meretbol lehetett „valasztani” a gyartonak -osszerakaskor -, 0,01 mm-es atmerokulonbsegekkel, de a szervizben azt mondtak, hogy mar csak ket meret rendelheto…., egy kisebb es egy nagyobb. Hmmm.) De lehet a vaz AF hibaja is, annak ellenere, hogy masik objektivekkel kifogastalanul mukodik.
Az a helyzet, hogy három különböző típusú vázzal is használtam. Szerintem a nem tökéletes reverse engineering az oka. (kapott FW frissítést és kalibrálást dokkolón az optika) De tudok olyan sztorit is, hogy Sigma 50 1.4 Art-ból három vadonatúj példányt is kipróbált valaki, de egyik sem ment jól az 5D3-al. Elég megnézni pl. a the-digital-picture .com oldal tesztjét az 50/1.4 Art-ról, a lepkés kép tökéletesen bemutatja, hogy mi a helyzet. Néhol el lehet vele lenni, 5D, 5D2 vázon, csak középső AF ponttal, némi anyázással működik. De ott a Canon optikák is random tévesztenek, így nem olyan feltűnő. De ott az 5D3, ahol jobb AF rendszer van, több AF pont. Középső ponton legfeljebb a régi 5D-k szintjét(se) hozza, a szélsőknél pedig minél kijjebb van, annál durvábban téveszt. (csak keresztszenzorokat használok) Ezzel szemben pl. ott van a 135/2L, amit a legutóbbi munkámnál vakrepülésben használtam(értsd: teljesen LCD nélkül), és kevés fényben is az összes kép tökéletesen éles egy 200 képes sorozatból. (na jó, talán 5-8 nem tökéletes, de ott simán lehetett user error is) Meg is lepődtem, sose tapasztaltam ilyen stabil működést.
Bár csak egy Art objektívem van, a neten nagyon sok tökugyanilyen esetet lehet olvasni, ami teljesen alátámasztja a saját tapasztalataimat.