Érdekes, hogy elsősorban nem is a profi, „megélhetési” fotósok mániája a „profi fényképezőgép” utáni hajsza, sokkal inkább a lelkes amatőrök, a vaskos pénztárcával megáldott majdnem-kezdők szoktak ráhajtani a lehető legdrágább, legnagyobb tudású, csúcsgépekre, hiszen ezek látványa, birtoklása is azt a jó érzést keltheti, hogy „már vagyok valaki”, s „én is a profik közé tartozom”. Persze, a valóság egészen más, de ne romboljuk le ezen emberek álomvilágát.
Sok-sok nagyon jó gép közül választhatunk a piac kínálatából
Szóval, mégis mik egy igazán profi, azaz pénzkeresésre alkalmas fényképezőgép legfontosabb jellemzői? Sokan nem értenek velem egyet, de én azt szoktam mondani, hogy az a gép „profi”, amivel pénzt tudsz keresni, azaz gyakorlatilag bármelyik masina alkalmas lehet a titulusra. Nyilvánvaló, hogy nem mindegy, milyen célra használod a gépet, hiszen egy klimatizált, állandó „időjárású” stúdióban akár egy három AF-mezős, műanyag, szigeteletlen vázzal is lehet dolgozni, ugyanakkor szakadó esőben, egy saras versenypálya mentén a 200-zal mellettünk elsuhanó rally-autók lekapására egy teljesen más rendszerre lesz szükségünk. Általánosságban véve azonban elmondható, hogy az a fotógép nevezhető profinak, ami:
1) megbízható
2) csukott szemmel is kezelhető
3) sokoldalú
Mit takar a megbízhatóság?
Szerintem manapság már a legtöbb digitális fényképezőgép nyugodtan tekinthető megbízhatónak, hiszen egyik gyártó sem engedheti meg magának, hogy olyan készüléket adjon ki a kezéből, ami időnként lefagy, hibásan kezeli a memóriakártyát, vagy véletlenszerűen különféle hibákat produkál. A megbízhatóság sokkal inkább értendő arra, hogy az adott beállításokkal minden esetben, akárhányszor is nyomjuk meg a kioldót, ugyanolyan felvételek készülhessenek. Ne másszon el a fehéregyensúly, ne változzon az expozíció, kiszámítható legyen az energiagazdálkodás stb. Nem egyszer volt már dolgom olyan géppel, ami tárgyfotózásnál, tehát egy teljesen steril, előre beállított megvilágítású és színvilágú környezetben produkált random fehéregyensúlyt (RAW-ban fotózok, szóval ez annyira nem volt fájó jelenség), illetve egyszer 600+ képet készíthettem egy akkutöltettel, míg legközelebb már csak feleannyit.
Könnyű kezelhetőség
Gondolom, nem kell sokat magyaráznom, hogy miért fontos a könnyű kezelhetőség. Számomra egy „profi gép” nem attól lesz profi, ha ezeregy nyomógombbal és tárcsával van teleszórva, ha minden egyes szolgáltatásnak és funkciónak saját gombja, tekerője van, hanem inkább attól, ha a kezem alá dolgozik. A legfőbb funkcióknak legyen dedikált vezérlőjük, de a többi sallangnak kihelyezett gomb csak zavar és útban van, ha szemhez emelt géppel kell ujjaimmal keresgélnem a vágyott gombot. Ha rajtam múlna, a vázakon csak A, S, M módok lennének, továbbá egy ISO és egy expozíciókompenzáció tárcsa, valamint két vezérlőtárcsa és egy AF-mező előválasztó joystick. Az érintőkijelzőket kifejezetten utálom, mivel balszemes vagyok, és az orrommal állandóan átállítom a paramétereket, így szinte ez az első, amit egy új gép menüjében azonnal kikapcsolok. A kihajtható és elforgatható kijelző is rendkívül fontos, de ha nem lehet másképp megoldani, akkor a dönthető is megteszi még. Amelyik fényképezőgépen nincs dedikált (elektronikus) kereső, az számomra nem is fotómasina.
Sokoldalúság
Talán ezt az elvárást a legnehezebb megvalósítani, hiszen a fotográfia különböző szakterületei között több olyan van, amihez „dedikált” felszerelésre lenne szükségünk. A „tojásrakógyapjastehén” (sajnos) nem létezik, s különösen fájó ez azon fotográfusoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy több rendszert tartsanak táskájukban. Míg például a sportfotózáshoz gyors autofókuszra, ezernyi AF-mezőre, gyors sorozatfelvételre és gyakorlatilag feneketlen mélységű pufferre van szükségünk, addig egy tájfotós a lehető legnagyobb felbontás után vágyik, ugyanakkor megelégszik akár egyetlen egy (vagy pár) AF-mezővel, minimális sorozatfelvételi sebességgel. Azért szerencsére akadnak olyan készülékek, amelyek megpróbálnak egyfajta arany középutat nyújtani (némi cinizmussal kicsit mindenben jók, de igazából semmiben sem kimagaslóak), ám ha lehet, inkább törekedjünk arra, hogy olyan masinát, rendszert válasszunk, ami a saját munkáink jellegéhez igazodik, azaz egy adott feladatkörön belül lehet sokoldalúan hasznosítani.
