A hétköznapi pillanatainkra általában már pár nap múlva sem emlékszünk, míg egy-egy rendkívüli esemény (például esküvő) akár évekig élénken él tudatunkban. Azonban a legmeghatározóbb emlékek is idővel halványulnak, elfakulnak, hogy végül már csak a tudat maradjon meg bennünk, hogy ekkor és ekkor ez meg ez valóban megtörtént. Szerencsére a fotográfia segítségünkre siet: egy szép, vagy akár szomorú emléket megörökíthetünk, így azt hosszú-hosszú évek múlva is feleleveníthetjük a fényképek, vagy a mozgóképek által. De mi az élettartama ezeknek a képanyagoknak? Hány évig tudhatjuk biztonságban emlékeinket? Mikor érdemes másolatot készíteni róluk? Mi bírja vajon tovább, a digitális, vagy az „analóg” médium? Egy papírra hívott felvételnek mennyi az életciklusa? Digitális fotóink nem évülnek el? Mennyi időnek kell ahhoz eltelnie, hogy egy adott formátumot már semmilyen szoftver ne ismerje?
Egy fénykép az 1950-es évek elejéről
Nehéz és komoly kérdések ezek, amelyekre javarészt csak körülbelüli válaszokat lehet adni. Míg digitális állományainkról ezernyi másolatot készíthetünk, egy papírkép elázhat, eléghet, elszakadhat, elporladhat, és akkor vége, nincs meg többé. Ugyanakkor a digitális felvételek formátumainak támogatottsága is megszűnhet idővel (lásd fentebb), s ha nincs megfelelő hardveres és szoftveres környezet, ami még ismeri, felismeri régi JPEG, CR2, ARW stb. fájljainkat, akkor ugyanott tartunk, mintha egy elégett papírkép maradványait tartanánk kezünkben.
Egy fotó az 1960-as évek közepe/vége környékéről
Rengeteg tényező befolyásolja materializálódott emlékeink élettartamát. A fotográfia bő 180 éve során számtalan eljárás született a fényjáték rögzítésére. Számtalan alapanyaggal, vegyszerrel kísérleteztek ükapáink – ezek mind-mind más és más tartósságúak. Aztán feltevődik a kérdés, hogy milyen szintű degradáció elfogadható még számunkra, mi az a szint, ahol már egy papírkép elveszti emlék-értékét? Meddig marad élvezhető egy színes kép, s meddig egy fekete-fehér?
Nos, arra kézzelfogható bizonyítékok vannak, hogy a fekete-fehér képek sokkal „szívósabbak”, mint a színesek, a vegyi eljárás sokkal stabilabb, mint a színes. Persze, nem elhanyagolható az sem, hogy milyen minőségű papírra történik a fény rögzítése, vagy mennyire volt alapos a fixáció és utána az öblítés (a forrás szerint a megfelelően hívott és savmentes papírra rögzített fekete-fehér fényképek akár évszázadokig is megőrzik tartalmukat). A papírképek a tárolásra is érzékenyek: egyáltalán nem mindegy a páratartalom és a hőmérséklet; a Napfényt pedig érdemes kerülni, mert idővel kifakítja a fotókat. Ha pedig nem zárjuk el rendesen értékeinket, még a rovarok is tönkretehetik azokat!
A színes képek jellemzően rövidebb élettartamúak
A legtöbb színezési folyamat viszont instabil, mert olyan színvegyületeket használtak, amelyek általában eltérő sebességgel fakulnak. Így például, ha a kék réteg gyorsabban halványul, mint a zöld, vagy a piros, a fényképek néhány év múlva zöldes, vagy vöröses tónusúak lesznek. Jellemzően ez a leggyakoribb probléma az 1950-es évektől az 1990-es évekig általánosan használt színes filmekkel és papírokkal. Az egyik nagy kivétel a Kodachrome diafilm, amit 1936-ban mutattak be: még a II. Világháború előtt gyártott példányok is ugyanolyan állapotnak örvendenek, mint amikor lejöttek a gyártósorról. Jellemzően csak a por, karcolások, ujjlenyomatok, vagy egyéb fizikai sérülések rontják a Kodachrome diák állagát. Egyesek azt állítják, hogy a Kodachrome diák élettartama – amennyiben megfelelően tárolják (sötét, hűvös, biztonságos környezetben) – akár száz évet is meghaladhatja! A Kodachrome leginstabilabb eleme a sárga színkomponens, de még ez is csupán 20%-ot fakul 185 év után. Sajnos, a Kodachrome sem képes mindent túlélni: ha például erős fénynek tesszük ki, mint például a projektor lámpájának, akkor akár egy órán belül is kifakulhatnak a színek.
Hivatalos kutatások a fotók élettartamával kapcsolatban
A Wilhelm Imaging Research kutatóintézet például azt is vizsgálja, hogy a különféle eljárások és anyagok, vegyszerek mennyire időtállóak. Megfelelő tárolás esetén például az Epson SureColor nyomtatókkal az Epson Signature Series fotópapírra nyomtatott képek 100 és 300 év közti élettartamot biztosítanak. Az Epson Ultra-smooth Fine Art Paper papír és az Epson SureColor P7570 által produkált remekművek még 400 évnél is tovább maradnak élvezhető állapotban – mint mindig, itt is a megfelelő tárolást feltételezve. A kutatóintézet vizsgálatait táblázatok formájában tette elérhetővé, bárki megnézheti ezeket a weboldalukon.
És akkor lássuk, hogy áll a digitális médiumok szénája!
A digitális médiumok, azaz fájlok nem degradálódnak az évek során, és a megfelelő óvintézkedések esetén akár a végtelenségig is fennmaradhatnak. Ezekkel a „megfoghatatlan” anyagokkal csupán a balszerencse végezhet: tönkremegy a merevlemez, véletlenül töröljük az állományokat, vagy online tárolás esetében a szolgáltató megy csődbe. Persze, problémát jelenthet a tároló médium avulása, de maga a formátum is okafogyottá válhat (például a Kodak Picture CD PCD fájlok, amiket 1990 és 2000 között használtak). A hajlékonylemezeken tárolt fájlokkal is gondunk lehet, hiszen manapság már nagyon kevés számítógépben található ilyen meghajtó – ha egyáltalán. A számítástechnika olyan gyorsan fejlődik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a mai legmodernebb adattárolók, vagy fájlok még „forgalomban” lesznek. Nem árt tehát legértékesebb fájljainkat időnként az újabb médiumokra költöztetni – jellemzően átmeneti időszakban, amikor a régi egységek még elérhetőek, de már az újakat használjuk. (Készült a petapixel.com cikkének ötlete alapján)
