Drágulnak a ProGrade memóriakártyái

Május elsejével drágulnak a ProGrade memóriakártyái – nem érdekel? Majd fog, mert a többi gyártó is követi! Szóval, május elsejével árakat emel a gyártó, ami a NAND flash memóriák globális hiányának tudható be. A mesterséges intelligencia kiszolgálása miatt (elsősorban Amerikában) épített és épülő gigantikus adatközpontok átvitt értelemben kiszivattyúznak minden GPU-t, RAM modult, SSD-t és hamarosan CPU-t is a piacról, így „egyéb célokra” már jóval kevesebb alapanyag jut, hiszen a komponenseket gyártó gigacégek, mint például a Samsung, vagy az SK Hynix már a végfelhasználói piacra nem is gyárt.

Az a vicc az egészben, hogy az adatközpontokat létesítő MI vállalatok már jó előre felvásárolják azokat az eszközöket is, amiket majd csak később tudnak hasznosítani, hiszen a tervezett létesítmények java még fel sem épült. Ezek engedélyeztetése és „összerakása” pedig nem két hét, így az is előfordulhat, hogy mire egy-egy adatközpont létrejön, a beépített hardver már elavult. Ebből és az emberek egyre növekvő „általános MI undora” alapján Átlag Jóska is kimatekozhatja, hogy merre halad a buborék. Csúnya pukkanás lesz a vége, és bár már várom, felhőtlenül nem tudok örülni neki, hiszen az majd viszi magával a világgazdaságot is. Ha pedig a nagy tavon túl szart kavarnak, abból általában mások nyakába löttyen bőven..

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...