A canonrumors.com szerzője szerint év vége felé újabba szuper teleobjektívekkel rukkolhat elő a Canon. Mármint bejelentés szinten, mert megvásárolható termék csak jövőre, azaz 2027-ben érkezne a boltokba. Szóval, az RF 400/2.8 és az RF 600/4 utódjairól esik szó: a váltótársak állítólag beépített telekonvertert is kaphatnának, konkrétan 1,4-szerezőket. Az új 400 és 600 milliméteres közé ékelődne egy új 500-as, de az nem F4, hanem „csak” F5.6 lenne, ahogyan azt a japán gyártó egy újabb szabadalmi bejegyzésben is lebegteti. A 400-as és 600-as esetében olyasmit is jósol az említett weboldal, hogy valami teljesen újfajta technológiát is tartalmazni fognak – bármi is legyen az majd. Szóval, idén a negyedik negyedben jöhet majd a bejelentés, majd jövőre (CP+ kiállításon?) a konkrét termékek bemutatója.





