Három dolog, amit ne mondj egy fotósnak
Egy könnyed hangvételű pársoros következik, ami azonban az első olvasat után már nem is tűnik annyira viccesnek, hiszen a való élet szülte a szituációt. Szóval, mi az a három dolog, amit semmiképp se mondj...
Egy könnyed hangvételű pársoros következik, ami azonban az első olvasat után már nem is tűnik annyira viccesnek, hiszen a való élet szülte a szituációt. Szóval, mi az a három dolog, amit semmiképp se mondj...
Épp most olvastam, hogy a Panasonic Kínában egy új fényképezőgépet regisztrált a hatóságoknál, ami azt jelenti, hogy pár hónap múlva egy újabb Lumix gépezet bújhat elő a tervezőmérnökök mögül! A forrás arra tippel, hogy...
Bár sokan gondolhatják, hogy mi dolgunk nekünk a japán piac alakulásával, azért fontos indikátora a gyártók jelenlegi helyzetének a honi status quo. A BCNranking adatai szerint igen meglepő a rangsor, ami a következő: A...
Hihetetlen, de mégis igaz: az OM Digital a „Fine Dining” irányába is bővíti tevékenységi körét! Sosem árt több lábon állni, hiszen ha az egyik iparág egy kicsit gyengélkedik, akkor még mindig van bőven bevétel...
Az iPhone 15 Plus megjelenésével az Apple ismét magasra tette a lécet a mobiltelefonok piacán. A 2023-as modell kiemelkedő kameratechnológiájával és fejlett fotós alkalmazásaival komoly kihívást jelent a hagyományos tükörreflexes gépek, azaz „igazi” fotómasinák...
Hétfő reggel van, gondoltam, megosztok egy újabb adagot kedvenceimből. Íme: Artista Hangya Vízgyöngyök Vaksi Tűzfal Tubi Távozó Tollas Rejtőzködő Vadász Pasztell Nyár Másnaposság Cím nélkül Jégmadár (nincs kitömve) Hamm! Háló Gyűjtögető Gyöngyök Futár Felhők...
Korábbi posztomban jeleztem, hogy akár több anyag is lesz kedvenc képeimből. Vegyétek akár alibizésnek, afféle nyári megúszós anyagnak – a lényeg, hogy számomra ezek a képek valamilyen oknál fogva fontosak, vagy egyszerűen csak tetszenek....
A photorumors.com anyaga szerint legalábbis úgy tűnik, mintha a FujiFilm döntéshozói szerint az teljesen helyénvaló, hogy mesterséges hiányt generálnak, hiszen „pazarlás lenne túl sokat gyártani és csökkenteni az árat“, és “célunk az, hogy növeljük...
Már akkor elleneztem a dolgot, amikor valamikor évekkel ezelőtt divatba jött a „felhőszolgáltatás”: miért tárolnám féltett fájljaimat mások, vadidegenek gépén? Ki az az eszement, akinek ez bármiféle pluszt nyújthat? Jó, bevallom, én általában elég...
Tombol a nyár, kicsit uborkaszezonos is a hangulat. Gondoltam hát, megosztok veletek pár kedvenc képet, amit az elmúlt évek során lőttem. Akár egy kisebb sorozat is lehet még a témából, ha lesz, akit érdekel....
Furcsa ízlése van az ázsiaiaknak, ezt már eddig is tudtuk, de az elábbi, a BCNranking által publikált népszerűségi lista egyes elemei azért még ezután is meg tudtak lepni. Olyan tagja is van a májusi...
A University of Amsterdam és a Stanford University kutatói létrehozták a világ legvékonyabb objektívjét, ami a már korábban is többször tárgyalt metalencse felépítésű. Ellenben a klasszikus lencserendszerekkel, ahol több üveg (vagy műanyag) lencsetag hajlítja,...
Az imént olvastam a dpreview.com fennállásának 25. évfordulója alkalmából kitett cikket, amiben a szerzők elmondják, hogy nekik mi volt az első fényképezőgépük. Bevallom, kissé elérzékenyültem, majd én is elkezdtem azon merengeni, vajon melyik volt...
Igen, ezt a cikket az ideg íratja velem. És igen, tele van a hócipőm az új módival, ami – bárki bármit is mondjon – kizárólag a gyártó érdekét szolgálja: fizess elő a termékre, a...
Biztos vagyok benne, hogy te, kedves olvasó is küzdöttél már a kütyümegszerzési szindrómával és annak minden mellékhatásával. Nem szégyen, hiszen nem egy ronda gombás fertőzés (tulajdonképpen az sem szégyen, hiszen bárhol, bármikor és bárki...
Újabb áldozata van a szelfizésnek: ezúttal egy 39 éves nő halt szörnyet önarcképkészítés közben. Inessa Polenko megbotlott, majd 170 lábat, azaz bő 50 métert zuhant a szikláról, amin egy életre szóló képet próbált volna...
Bár minket Magyarországon annyira nem érint, azért érdekes olvasni a távol-keleti ország ízléséről. Szóval, az öt legnagyobb japán fotós szaküzlet jelentése szerint az alábbi fotómasinákat és szetteket vitték idén februárban a legszívesebben a vásárlók....
Ha használt fényképezőgépet vásárolunk, akkor általában az egyik fontos szempont a kioldások száma, azaz hány felvétel készült a kiválasztott példánnyal. A másik – szintén nem kevésbé fontos – szempont a váz állapota, tehát mennyire...
Bizonyára nem csak én egyedül szoktam magamban elmerengeni azon, hogy van-e még egyáltalán értelme folytatni. Az elmúlt évek elég rendesen megtépázták a világot, talán ennek is „köszönhető”, hogy nincsenek igazán „tökös” fejlesztések. Gondoljunk csak...
Bevallom, kissé fura anyaggal kezdem a hetet, hiszen a szakma általában arról szokott beszámolni, hogy milyen újdonságot jelentettek be éppen a gyártók. Azonban a dpreview.com szerkesztője csokorba szedett egy igen érdekes halmazt: milyen fényképezőgépeket...