Megvan az Oskar Barnack díj győztese

Idén Jan Grarup, egy dán fotós nyerte meg a Leica által kiírt Oskar Barnack díjat, amelyet 1979-óta évente osztanak ki. Az elismerés mellé a győztes 5000 euró készpénzt, egy Leica M9 fényképezőgépet és egy értékes objektívet kap ajándékba, valamint képeit bemutathatja a Rencontres d’Arles fesztiválon.

Jan Grarup „Haiti Aftermath” témájával nyerte el a zsűri szavazatát. Képsorozata a 2010 január 12-i erős földrengés következményeit mutatja be Haitin, a Karib térségben. A rettenetes pusztításban körülbelül 300 000 ember halt meg, s bő 3 millióan érintettek a földrengés következményei által. A dán fotós több kiadvány megbízásából utazott a szigetre, hogy dokumentálja a földrengés hatásait. Fekete-fehér képeivel érzelmeket akar generálni a nézőben; a természeti csapás túlélői szinte mindenüket elvesztették – van, aki az egész családját, összes szeretteit is.

Pár szó a fotósról: Jan Grarup 1968-ban született, s az elmúlt 20 évben a világ szinte összes szegletébe eljutott kamerájával. Munkái során gyakran dolgozik együtt olyan organizációkkal, mint például a Médecins Sans Frontiéres, vagy az UNICEF. Munkáit rendszeresen publikálják újságokban, magazinokban világszerte, mint például a The Guardian, The Sunday Times Magazine, Stern, Geo és hasonlókban. A győztes képsorozat megtekinthető a Leica honlapján.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.