Azt mondják (és általában a fotós berkeken belül elfogadott), hogy az a „standard”, vagy „normál” objektív, amely körülbelül 40-55 milliméteres gyújtótávolsággal (Leica kisfilmes formátumban, tehát 36 x 24 mm-es méretű filmkockán, szenzoron), azaz körülbelül 40-46°-os átlós látószöggel rendelkezik.
Kattints a nagyobb képért
Honnan ered a „normál” gyújtótávolság fogalma, és miért pont ez a gyújtótávolsági tartomány minősül annak? Nos, egyrészről a filmkocka, illetve a szenzor átlója az alap, ami felfelé lett kerekítve, így lesz a 43,27 mm-ből 50-55 mm (megint csak a FF méret a kiindulási formátum), másrészről az emberi szem látószöge is nagyon hasonló ehhez a tartományhoz, ezért érezzük „normálisnak”, kellemesnek azokat a képeket, amelyek ebben a tartományban készültek (leginkább emberi arcoknál vehetjük észre a hatást). Ez a normál tartomány az, amely nem torzítja el a témát – tehát nem nyomja össze (teleobjektívek) és nem húzza szét (nagylátószögű optikák) azt. Figyelem! Végig az állókép készítésére vonatkozó szabályokat írok! Filmezéshez a normál gyújtótávolság ennek körülbelül a duplája – de erről majd talán máskor.
Kattints a nagyobb képért
Érdekességek:
- Tudtad, hogy mi emberek csupán 1°-os szögben látunk élesen? Míg a perifériális látómezőnk közel 180 fokos („szemünk sarkából” is látunk), addig az éleslátás 1° körülire korlátozódik. Hogy mégis úgy érezzük, hogy sokkal tágabb tartományban látunk megfelelő élességgel, az a szem rendkívül gyors mozgásának (pásztázó szemmozgás) és az agyunk gyors „képösszerakó” képességének tudható be (az emberi agy 40%-a foglalkozik a látással).
- Az emberi szem felbontóképessége nagyjából egy (1) ívperc, azaz egy fok hatvanad része. A különösen jó látással megáldottak akár 0,5 ívperces éleslátásra is képesek, ha a fényviszonyok is kimagaslóan jók. Egy átlagos ember 1 méterről két egymástól 0,3 mm-re lévő pontot tud megkülönböztetni, azaz még különállóként látni. Ezek az értékek a fekete-fehér látásra vonatkoznak, a színfelbontásunk sokkal gyengébb, itt a maximális érték már csak 8-10 ívperc.
- A szemünk fényérzékenysége igen nagy tartományt képes látni (dinamikatartomány): csupán 30-60 perces sötétadaptáció után akár 1-10 foton érzékelésére is képesek vagyunk! Míg a sötétadaptáció akár egy órát is igénybe vehet, úgy ha sötétből a világosba megyünk, akár már pár másodperc után is tökéletes a látásunk. (Forrás: oktel.hu, photofocus.com)
Technikailag nézve nem tartom szerencsésnek a megközelítésedet: a gyújtótávolságnak nincs sok (közvetlen) köze ahhoz, hogy egy optika mennyire „torzítja el a témát”. Ez kizárólag attól függ, hogy milyen távolságra vagy az alanytól. Ha például az FF 50 mm-es objektívvel fotózol arcot, hiába nem torzít úgymond ez a „természetes” gyújtótávolság, ha jóval 1 méter tárgytávolság alá kell menned, hogy egészarcos fotót készítsél az alanyról.
És ez a rövid tárgytávolság bizony már torzítani fog.
Nem véletlen, hogy portrézni olyan objektívekkel szoktak, ahol az alany már elegendő távolságra van egy egészarcos vagy mellportréhoz (FF 80÷150 mm), De ha vállalod, hogy utólagosan vágsz, torzítás szempontjából pont ugyanolyan jó képet tudnál készteni például egy széles látószögű objektívvel is…
„a gyújtótávolságnak nincs sok (közvetlen) köze ahhoz, hogy egy optika mennyire „torzítja el a témát”
Ez így csak tudományos megközelítése a témának. Egy telével 100mm< nehezen hoznál össze egy torz képet mert a legkisebb tárgytávolság esetén is csak egy nem érezhető/látható fizikai képtorzulás keletkezik.
Nem említve még azt is hogy a képszéleken a nagylátó optikák még erősebben torzítanak.
Tehát elméletben igazad van, de a gyakorlat azért mást igazol.
Ne téveszd össze a hordótorzítást, mint a lencse optikai hibáját (melyet már a korszerű tisztessséges rendszerek inherens módon korrigálnak) a perspektívatorzítással, amelyért a fény egyenes vonalban való terjedése a főbűnös. Az én 20/1,7-esemnek, ami már (mikronégyharmadban gondolkozva) a normál képszög közelében van, brutális képszéli torzítása van, de még mindig annyira jó optikailag, hogy tökéletesen vissza lehet húzni digitálisan (amúgy még RAW konverterben is kell némi ügyesség, hogy egyáltalán előcsalogasd, olyan jól elrejtették). De ha belemászol vele az alany ábrázatába, azt már semmiféle digitális csoda nem „korrigálja”.
A nagylátószögű optikák alapesetben is nagyságrenddel nagyobb – sőt, a legtöbb esetben zavaróan nagy – hordótorzítással rendelkeznek mint a teleobjektívek és ezzel egyyütt sokkal érzékenyebbek a perpektívikus hibákra is. Egy felhasználó szempontjából egyébként indifferens hogy mi ennek a jelenségnek az oka és magyarázata csak a végeredmény számít.
Amúgy nem szoftvereket hasonlítunk most össze hanem gyújtótávolságokat. (bár megjegyzem hogy olyan szoftvert még nem láttam ami pl. a Canon 16-35 vagy 17-40 vagy Nikon 14-24 képszéli torzításait, hibáit eltűntetné.
A cikk egyébként sajnos elég pongyolára sikerült. MLacának kettes alá 🙂
Az optikai hibáknak (pl. hordótorzítás) SEMMI KÖZÜK a perspektivikus torzításhoz, teljesen független a kettő, egyik a felhasználó számára teljesen áltátszó módon, 100%-ban korrigálható (a legújabb rendszerekben korrigálják is), a másik alapvetően nem. Próbálj ráérezni a különbségre, ennél jobban nem tudom elmagyarázni!
„Az optikai hibáknak (pl. hordótorzítás) SEMMI KÖZÜK a perspektivikus torzításhoz, teljesen független a kettő”
Ebben egyet értünk és nem is állítottem ennek az ellenkezőjét. Sőt ezt erősítettem meg az előbbi hozzászólásommal.
Illetve arra hívtam fel a figyelmed hogy a nagylátószög sajátos tulajdonsága az hogy érzékenyebb a perspetívikus hibákra is ha a felhasználó erre nem ügyel oda. Ettől függetlenül ha nem követi el a perspektívikus pontatlanságot az exponálás során attól még a hordótozítás rajta lesz a képen. Tehát az optikának a (hordó) torzító tulajdonsága képközépen is de legfőképen képszéleken továbbra is fenáll.
„egyik a felhasználó számára teljesen áltátszó módon, 100%-ban korrigálható (a legújabb rendszerekben korrigálják is)”
Erre válaszoltam azt hogy a hordótorzítást nem lehet 100% ban kivenni. Ez egyébként nem baj hisz ez adja ennek a gyújtótartománynak a sajátos képivilágát. Láthatóságát lehet csökkenteni elviselhető mértékre de ezt sem minden optika esetében.
A perspektívikus torzítást viszont kellő odafigyeléssel és utómunkával gyakorlatilag teljesen el lehet tüntetni.
Viszont itt ér össze a „buta” felhasználó esetén az a probléma hogy a nagylátószög nagyon érzékeny a perspektívikus pontatlanságra és amiatt a két hiba összeadódik, felerősíti egymást.
Pont fordítva. A hordótorzítást 100%-ban el lehet tüntetni, feltéve, hogy vállalod a látószög csökkenését (ez viszont a mikronégyharmados optikákba már eleve bele van kalkulálva, annyira, hogy a feltütnetett érték – tudtommal – már a torzítás utáni).
A perspektivikus torzítás viszont pont azért eltüntethetetlen tejles mértékben, mert ahhoz szükség lenne arra a 3D információra, amiről a leképeződött az illető fotó. (Itt nem arról a tozításról beszélünk, amikor pl. az épületek teteje összetart, hanem amikor túl közel mész a témához és „belátsz” olyasmi mögé, ahova nem kellene.)
Ha nagylátószöget használok, akkor annak meg van az oka, ergo nem fogom szűkíteni a képet hogy a hordótorzítást eltűntethessem. Kompromiszummal vagy elfogadom, vagy ha nem akkor meglövöm egy nagyobb gyújtótartománnyal.
Abban igazad van hogy 100% ig nem lehet eltűntetni a perspektívikus torzítást, de a látható észlelhető tartományon kívülre lehet tenni. Felhasználási szempontból pedig ez éppen elég.
Gyakorlatilag minden optikának meg van a sajátos torzítási képe. Némelyik kellemes a szemnek némelyiknél meg zavaró a vele alkotott kép ezért korrigálást igényel.
De maradjunk az átlagos felhasználónál akik utólag nem korrigálják szoftveresen a képeket. Nekik viszont valóban jó tanács az hogy mikor melyik gyújtótartományt kell helyesen használni. Tulajdonképpen MLaca cikke erről szól a maga pongyola módján.
Értem, mit mondasz, annyit tennék hozzá, hogy például Mikronégyharmadon a hordótorzítás eltüntetése nem kívánságműsor: megteszi a rendszer helyetted, ha akarod, ha nem, általában már a RAW-konverter sem igazán engedi, hogy hozzápiszkálj (amúgy nem olyan vészes az a látószög-csökkenés a gyakorlatban). Tükrös rendszereknél viszont elismerem, hogy alapvetően más a helyzet.
Még egy érdekesség (nem jártam utána, szóval lehet hogy városi legenda): állítólag a kalózoknak nem azért volt letakarva az egyik szeme, mert félszeműek voltak (gyanús is hogy miért lenne félszemű következetesen minden kalóz), hanem azért, hogy a hajófenékre lemenve fixen legyen egy szeme, ami már adoptálódott a sötéthez (ez főleg csata közben jöhetett jól, mikor hirtelen le kellett rohanni valamiért). Tehát lent leveszi a takarást, fent felteszi.
ez tuti városi legenda 🙂
Főleg, hogy csata közben is elkelhet némi térlátás. 😀