Panasonic DMC-G7 – első benyomások

Múkodj!

A Panasonic DMC-G7 tulajdonképpen csak pár apróságban tér el a DMC-G6-tól, mint például:

Azonban ezek az eltérések eléggé nagy fajsúlyúak ahhoz, hogy a mostani G6 tulajoknak meginogjon a pénztárcájuk – legalábbis ez mondható el a papírformáról. De vegyük sorra ezeket a különbségeket: az első, és talán az egyik legfontosabb tényező az „új” szenzor, tehát már nem a GH2-ből átmentett „kriptaszökevénnyel” van dolgunk (már elnézést a kifejezésért, de az elektronika világában egy, a G6 bejelentésekor is már majdnem három éves lapka nem nevezhető épp „iparágvezetőnek”), hanem egy viszonylag friss képérzékelővel, ami – ahogyan majd az a következő pontban látható lesz – igen jót tett a képminőségnek, főleg magasabb érzékenységi értékeken. A nettó felbontás maradt 16 MP, aki többet szeretne, az várja meg a GX8-at, amit majd valamikor idén ősz elejétől lehet megvásárolni.

A másik eget rengető frissítés az autofókusz rendszert érinti, hiszen a G7 elvileg ugyanarra képes, mint a Panasonic csúcsgépe, a GH4: -4 FÉ érzékenységgel rendelkező, DFD technológiát felvonultató, arc- és szemérzékeléses, immár 49 mezős élességállító rendszert kapunk, ami csillagfotósoknak is kedvezni próbál a maga „Csillagfényes AF” módjával (az AF algoritmus az egyes AF mezők közti erősebb kontrasztkülönbségre figyel). Használat közben azt tapasztaltam, hogy a DFD-ben rejlő tartalékok teljes kihasználása érdekében szükségünk lesz a gyártó F2.8-as zoomjaira – a mellékelt, amúgy igen jó képminőségű, ám elég „sötét” kitobjektívvel még néha az egyszerű fókuszálás is bizonytalan, nemhogy gyorsabb lenne, mint a G6-nál. A követőfókusz érezhetően hatékonyabb lett, egyes esetekben még arra is képes volt a gép, hogy a kompozícióból kilépett részletet újra felismerje, ha az visszakerült a keresőképbe. A szemérzékelés szintén jól működik, ennek a funkciónak javarészt portréfotósok fogják majd hasznát venni (arcfelismerő AF módot kiválasztva a sárga négyzet az alany arcát követi, majd fehér „szálkereszt” jelenik meg az épp kiválasztott szemen). Közeledünk lassan, de biztosan a dSLR vázak fázisérzékelő rendszereinek követő AF sebességéhez? Igen.


A Csillagfényes AF külön nem található a G7 rendszerében, úgy tudjuk aktiválni, ha az Arc- és szemfelismerő AF-t választjuk, ott az AF területet a lehető legnagyobbra kihúzzuk – a gép magától vált Csillagfényes módba (a kijelző jobb felső sarkában megjelenik a LOW felirat). A Budapest fölötti égbolton nem igazán használható, de egy, a „civilizációtól” messzi kis falu, fényszennyezéstől nem érintett égboltján valószínűleg remekel a rendszer.

Az elektronikus keresőn is csavartak egyet, a G7-é OLED technológiájú, felbontása pedig majdnem a duplájára nőtt a G6-énak. Az OLED jótékony hatással van a szivárvány hatásra, itt már nem kell ettől félnie senkinek, aki az EVF-be kémlelve lengeti meg a gépet. Aki szeret videózni, az valószínűleg sikítani fog annak hallatán, hogy a G7 is már 4K felbontású, 100 Mbps adatsűrűségű mozgóképeket vesz fel 30/25/24 kép/mp képfrissítési frekvenciával. Persze, jobbra ne is számítsunk, mint amire a GH4 képes, a 4K videók itt is „kropposak”, a készülék nem a teljes szenzort olvassa ki rögzítéskor. A G7 Full HD felbontásban 50/60 fps-re is képes, és ha a módválasztót dedikált videofelvételi pozícióba kacsoljuk, akkor P, A, S, M módon vehetünk fel mozgóképeket úgy, hogy felvétel közben is változtathatunk az expozíciós értékeken (rekeszérték, záridő és ISO, ami legfeljebb 6400 lehet).

Kapunk még 4K fotó módokat, melyek ugyanazok, mint a GX8 esetében: 4K sorozatkép, 4K sorozatkép S/S, 4K sorozat kioldás előtt/után. Az első esetben a kioldó megnyomásától annak felengedéséig rögzít a készülék 4K méretű fotókat 30 kép/mp sebességgel. Második módban a fényképezőgép 4K felbontású videót vesz fel (a kioldó egyszeri megnyomásával elindítjuk, ismételt megnyomásával leállítjuk a felvételt), amiből tetszőleges számú képet (képkockát) menthetünk el JPEG-ként (értelemszerűen 4K, azaz kb. 8 MP felbontásban). Az EXIF adatokat az elektronika beleírja a JPEG fájlba. Harmadik, azaz utolsó módban a gép a háttérben vesz fel 4K videót, ám csak a kioldó megnyomása előtti és utáni 1 mp-nyi képanyagot menti el (60 képkockát összesen). A 4K fotó mód kizárólag elektronikus zárral működik, a legmagasabb ISO érték 6400 lehet.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...