Amikor a gépek átveszik az uralmat: DJI Phantom 4 már (szinte) teljesen önműködően repül

A DJI lerántotta leplét legújabb kamerás drónjáról, a Phantom 4-ről, ami már-már annyira fejlett, hogy az ember szinte elkezd félni, hogy átveszi fölöttünk a gép az uralmat. A Phantom 4 ugyanis egy intelligens, repülő kamera, ami akár önálló repülésre is képes. A gép agya térbeli látással rendelkezik, ami lehetővé teszik számára, hogy önállóan kikerülje az útjába kerülő akadályokat, és önállóan, menet közben megtervezze magának az optimális elkerülő utat.

phantom4a

A Phantom 4 tehát nem csak az előre beprogramozott útvonalak követésére képes, hanem képes önálló döntéseket hozni a „látottak” alapján. Öt fedélzeti kamerája segíti az orientálódásban, így legfeljebb 15 méteres körzetben is felismeri az elkerülendő tereptárgyakat. A DJI Phantom 4 elől kettő, alul kettő és a 4K felbontású kamerarendszereinek képe által képes felállítani térbeli modelleket a terepről. Az Obstacle Sensing System (akadályfelismerő rendszer) biztonságos repülést tesz lehetővé, míg a Smart Return (intelligens haza terelő rendszer) a felvételt követő hazatérést könnyíti meg nagymértékben.

phantom4b

Az Active Track (aktív követő) funkciónak hála a drón képes úgy követni a kijelölt célpontot, hogy annak nem kell semmiféle jeladód viselnie – a repülő kamera a célpontot mindig a képkompozícióban tartja. Persze, a gyors célpontváltás is könnyedén kivitelezhető. A tervezők a repülési időt is megnövelték, immár 28 percen keresztül végezheti bevetését a termék. Ez az elődmodellekhez képest egy körülbelül 25%-os többletet jelent. Az összeköttetés távvezérlő és drón között szabad rálátás esetén akár 5 km is lehet – az adatfolyamban egy 720p felbontású élőképet láthat a gép vezetője. Sport fokozatban a drón több mint 70 km/ó sebességre is képes.

phantom4c

A DJI Phantom 4 lelke egy magnéziumötvözetből készített keret, ami kellően erős, de nem túl nehéz, vagy rideg. Az akkumulátor a gép testén belül új helyre került, így a súlyelosztás némileg megváltozott. Ennek a változtatásnak köszönhetően a drón agilisabb, könnyebben és gyorsabban manőverezhetővé vált. A gyártó saját állítása szerint a Phantom 4 ötször olyan stabil lebegésre képes, mint a korábbi modellek.

phantom4d

A fedélzeti központi kamera 4K felbontású mozgóképek rögzítésére is képes 30 kép/mp-es frissítési frekvenciával. A kameramodul egy 3-tengelyes stabilizátorra van szerelve, ami szinte az összes rezgést, bemozdulást kivédi. A szenzor egy 1/2,3”-os méretű CMOS, aminek állóképek esetében ISO 1600, mozgóképeknél ISO 3200 lehet a csúcsérzékenysége. Sokan örömkönnyeket fognak most hullajtani: a Phantom 4 kamerája Full HD felbontásban 120 fps-re is képes! Az állóképek 12 MP-esek lehetnek, a készülék DNG RAW formátumban menti el az anyaginkat. Természetesen van D-Log és Cine-D profil a videókhoz.

phantom4f

A DJI Phantom 4 már meg is vásárolható, a gyártó 1400 dollárt kér az alapváltozatért.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...