A 11 legcsacsibb dolog, amit fotósok a felszerelésről mondanak

Figyelem: Kedves olvasóim! Az alábbi írás NEM az én gondolataimat tükrözik, én csak lefordítottam egy cikket, aminek a forrását lentebb megjelöltem! Gondolkoztam azon, hogy kiegészítsem-e saját véleménnyel, de ezt inkább meghagyom nektek. Szóval, ha van véleményed, azt ne nekem címezd, én csak a tolmács voltam 🙂

Olyan vagyok, mint az összes többi fotós: lehetőleg minél több időt szeretnék fényképezéssel tölteni. Azonban mégsem teszem, mert túl sok időt pazarolok el azzal, hogy fotós felszerelésről olvasok. 2008 óta kattintgatok, ami azt jelenti, hogy körülbelül nyolc éve olvasom is a fotós cuccokról megjelenő anyagokat – mindegy, hogy tesztet, hírt, vagy csak egy szakfórum egy-egy topikját. Igaz, ez a nyolc év még nem egy túl hosszú idő, de ahhoz már elég hosszú, hogy tisztában legyek azzal, ha a középpontba kerül egy fényképezőgép, vagy egy objektív, akkor a „szakik” kieresztik a disznót, és olyan drámai kijelentéseket tesznek, amiknek (legtöbb esetben) semmiféle valós alapja nincs. Íme, tizenegy kedvencem ezek közül:

head

11. Bármelyik mondat, ami tartalmazza a „mikrokontraszt”, a „3D látszat”, vagy a „középformátumra hajazó kinézet” frázisokat.

Mi történt az „éles” szócskával? Úgy tűnik, mintha jelen lenne a fotósoknak egy olyan speciális alfaja, aki mindent megtesz azért, hogy úgy hangozzon mondandója, mintha egy gyártónak lenne a marketingszlogenje. Amikor meghallom (illetve olvasom) az olyan áltudományos kifejezéseket, mint például a „mikrokontraszt”, már tudom, hogy az illető csak önmagát akarja igazolni, megnyugtatni, mert megvette azt az egymilliós objektívet. Figyu, manapság már igen nehéz újonnan rossz minőségű optikát vásárolni – tök mindegy, hogy mennyire keveset, vagy sokat akarsz költeni, mind jó lesz. Kiszemeltél magadnak egy csúcsobit? Ha megengedheted magadnak, vedd meg, senkitől ne várj feloldozást. Ja, és még valami: ha kell neked az a „középformátumra hajazó kinézet”, akkor vegyél középformátumú rendszert. Ennyi.

10. A Nikon képi világát szeretem.

Van egy klassz cikk az fstoppers.com weboldalon, ahol pár embert megkérdeztek, hogy szerintük a(z egyébként azonos) képek közül melyik készült a Nikon D810-zel, a Canon EOS 5Ds R-rel, vagy a Sony A7R II-vel. Senki sem volt képes arra, hogy megkülönböztesse az egyiket a másiktól. Senki. Az a kényszerképzet, hogy meg tudjuk mondani, melyik fotó készült XY fotómasinával, csupán a fejünkben létezik. A képminőség már mindegyik masinánál abszolút megfelelő, gyakorlatilag nem lehet olyan gépet venni, ami rossz minőségű fényképeket lőne. A mai fotómasinák közti különbség csupán az ergonómiában, a RAW fájlok rugalmasságában, a méretükben/tömegükben, a hozzájuk kapható objektívekben és a vevőszolgálat minőségében keresendő. Felejtsd el az XY képi világ mesét!

9. „Úristen! Annak az objektívnek van a legszebb bokehja!”

Sosem értettem a fotósok háttérelmosással kapcsolatos mániáját. Ha a témánál jobban érdekel az, ami el van mosva, akkor nem kéne fényképészettel foglalkoznod. Az erős téma feledteti, elnyomja a „rossz”, vagy „figyelemelterelő” hátteret, háttérelmosást.[…]

8. Az a bizonyos „legendás” X márkájú 85 mm-es objektív.

Nincsenek, nem léteznek legendás fényképezőgépek, vagy objektívek. Csakis legendás fotósok léteznek, akik legendás(an jó) fotókat készítenek, készítettek. És azon legendás fotók közül csak nagyon kevéshez kell bizonyos felszerelés. Egy példa: Steve McCurry a legendás „Afgán Lány” fotóját egy Nikon FM2 vázzal és egy Nikon 105 mm F2.5 AIS optikával lőtte. Steve egy ragyogóan jó fotós – bármilyen Canon, Olympus, Pentax, Leica stb. szettel meglőtte volna azt a képet.

7. „A fényképezőgépem fölött eljárt az idő!”

A fotográfiában az esetek 99,9%-ban mindig jobb a régebbinél az új. De minden olyan felszerelés, ami rendeltetésszerűen működik, nem nevezhető avíttnak. Van egy Canon EOS 5D-m, igen, még a „klasszikus változat” 2005-ből. A Canon pedig nem sokára bejelenti az 5D Mark IV-et, ami nagyságrendekkel jobb lesz, mint az 5D-m. De tudod mit? Az én régi 5D-m a mai napig remekül működik és teszi a dolgát. Tehát nem járt el fölötte az idő.

6. „Félek, hogy a fotós cuccom nedves lesz/összetörik/lepisilik.”

Ne babusgasd már a gépedet, mint egy kisbabát! Ha rendeltetésének megfelelően használod, ha kellően (ésszerűen) elővigyázatos vagy, akkor az esetek 99,99999%-ban nem lesz baja a gépednek. Ne vidd ki a gépedet a szakadó esőbe, ne tedd rá a vasúti sínre, és ne integess méregdrága szetteddel a nyóckerben. A fényképezőgépedet és az objektívjeidet aztért gyártották, hogy használva legyenek. És ha használat közben kerül rá egy-két apró karc, de cserébe kurvajó képeket lősz, akkor már megérte, nem? Különben mi a francnak vennél egyáltalán fotós felszerelést?

5. „A családom olyan boldog lesz, hogy magammal viszem a nyaralásra a gépet, hogy ihaj!”

Így teheted garantáltan tönkre a családi vakációt: vigyél magaddal egy nagy fotós hátizsákot, lehetőleg két vázzal, kilenc lencserendszerrel, egy-két vakuval. Ja, és azt a barmi nagy állványt se hagyd otthon ám! New Yorkban élek, ami rogyásig van fényképezőgépekkel hadonászó turistákkal. Szinte minden nap látom családokat, akik unottan ücsörögnek egy padon, és várják, hogy apuci (igen, mindig apuci az) végre befejezze hadonászását a géppel. Figyelj, a családod nem fotószafarira akar menni veled. Ők csak egyszerűen jól szeretnék érezni magukat – hidd el, bőven elég egy váz és legfeljebb két optika!

4. „Ennek az optikának F4-en van a legjobb rajza”.

Sosem értettem, mi a francért kellene egy adott optikát a csúcspontján használni. Imádom a Sony 35 mm F2.8-as objektívemet. Tegyük fel, hogy az MTF görbéje szerint, a laborban F8-on rajzol a legszebben. Ki nem sz@rja le? Ez az információ konkrétan semmit sem ér a valóságban. Kivéve akkor, ha tényleg óriási nyomatokat készíttetsz fotóidról, és a lehető legélesebb rajzra van szükséged (az esetek 99,99%-ban nincs). Különben használd azt a rekeszértéket, ami a témának és az elérhető fénymennyiségnek a legjobban megfelel. Pont.

3. „Épp most töltöttem le a legfrissebb Lightroomot/Photoshopot/Capture One-t/Apple OS X frissítést”.

Szoftverről nincs elmélyült véleményem, de egy biztos: soha ne töltsd le azonnal a frissítéseket! Nem akarom egyik szoftvergyártót sem ekézni, de miután egyre összetettebbek ezek a programok, szinte lehetetlen azokat minden tetszőleges hardveres konfigurációra tesztelni, ezért előfordulhat, hogy hibába szaladsz. Inkább legyenek mások a bétatesztelők.

2. „Utálom, ha azt mondják: ’Nagyszerűek a fotóid, biztos remek fényképezőgéped van!’.”

Én ezt a kijelentést így fordítom le: „Szeretem hallani, hogy jó fotós vagyok”. Annak az oka, hogy az emberek azt mondják: „Nagyszerűek a fotóid, biztos remek fényképezőgéped van” csupán az, hogy nem értenek hozzá, de szeretnének veled egy beszélgetésbe elegyedni. Tehát szállj le a durci lóról, és fogadd el ezt a dicséretet így, ahogy elhangzik. És különben is, hányszor kerestél már rá olyasmire, mint például „Milyen fényképezőgépet használ XY híres fotós?” – na ugye!

1. „Nem érdekel a fotós felszerelés!”

Nézd, én magam is ezerszer elmormoltam már magamban, hogy nem vagyok gépfüggő. Baromság! Dehogynem vagyok az! Naponta átfésülőm a szakmai adok-veszek fórumokat még akkor is, ha épp semmit nem akarok venni. Gyakran kapom magam azon, hogy meg szeretném vásárolni a Canon EOS 5Ds R-t, holott tökéletesen elég számomra a 6D is. Valljuk be nyugodtan (legalább önmagunknak): mindannyian szeretjük az új játékokat, mindegy, hogy egy Nikon D5-ről, egy Hasselbladról, vagy csak egy 2000 forintos filmes kacatról van szó. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...