Bevezető, külső jellemzők
Újabb, tükörreflexes fényképezőgéppel bővíti az „igényes amatőröknek” szánt gépcsaládját a Canon az EOS 80D-vel. Az EOS 70D-t váltó újonc lelke egy 24 MP-es, APS-C méretű CMOS képérzékelő, amit a gyártó a Dual Pixel AF technológiájával vértezett fel. Ez azt jelenti, hogy magán a szenzoron találhatóak fázisérzékelők, melyek élőképes módban gyorsítják fel az automatikus élességállítást. A 80D tehát egy hibrid, 45 mezős AF rendszerrel van felszerelve, ahol az összes AF mező keresztérzékelős (a középső dupla keresztérzékelő). De erről bővebben majd kicsit később, a funkcióknál olvashatunk. Most lássuk, milyen jellemzőkkel bír maga a váz.
A Canon EOS 80D vázszerkezete magnéziumötvözetből készült, amire műanyag elemek kerültek fel. Igaz, az EOS 80D csepp- és porálló szigetelést kapott, de a külvilág atrocitásai ellen való védőrendszerének teljesítőképessége elmarad a Canon professzionális fotómasináinál alkalmazottakétól. Ez persze nem jelenti azt, hogy a készülék bármilyen szempontból rossz lenne; a saját kategóriájában támasztott elvárásoknak maradéktalanul megfelel, és a kivitelezési minőség is kifogástalan.
A Canon EOS kétszámjegyű, tükörreflexes gépsorozatának tagjai az idők folyamán egyre kisebbek lettek (10D: 150 x 107 x 75 mm, 50D: 146 × 108 × 74 mm, 60D: 145 x 106 x 79 mm, míg a 80D már csak 139 x 105 x 79 mm), ami elsősorban a váz szélességének csökkenésében mutatkozott meg. A szélesség lefaragása a markolat belső fala és a bajonett pereme közti rész zsugorodását is eredményezte, ami azt jelenti, hogy vaskosabb objektívek felcsavarásakor a fotós ujjai számára kisebb hely áll rendelkezésre. Míg az EOS 50D még egy „masszív”, komolyabb kategóriás váz benyomását keltette, addig az EOS 60D már úgy tűnt, mintha egy kissé identitászavarba esett volna. Pontosan nem lehetett tudni első látásra, hogy a három- vagy a kétszámjegyű masinák sorát viszi-e tovább, picit olyan „műanyagos” hatást keltett. Az EOS 70D-vel a gyártó már valamelyest kiigazította ezt a zavart, ám még mindig olyan érzése támadt a fotósnak, hogy az EOS 50D „helyén való” utódja valahol az EOS 60D és az EOS 7D között lett volna – mármint felépítésre.
A Canon EOS 80D is követi a 60D-vel elindított ösvényt, és még mindig kissé „kopogós” hatást kelt. Tévedés ne essék, a fényképezőgép kialakítása – mint az már fentebb is le lett írva – nagyon jó minőségű, kifogás semmiképp sem érheti, de kézbe véve érezhetően filigránabb, mint az egy kategóriával fölé pozicionált EOS 7D Mark II, ami konkrétan (és jó értelemben véve) egy tank masszivitásával vetekszik.
Szóval, lássuk a masinát: az EOS 80D előlapján csupán az objektív reteszének kioldóját találjuk, nincs semmiféle (programozható) funkciógomb a markolat és a bajonett közé beékelve. Van LED-es AF segédfényünk, és az infrás távvezérlő érzékelőjének ablaka is látható a markolaton.
Csakúgy, mint az EOS 60D és 70D esetében, az EOS 80D is kihajtható és elforgatható kijelzővel rendelkezik, amely érintésérzékeny. Míg a Canon csúcskategóriás gépében, az EOS 1Dx Mark II-ben az érintésérzékenységet csupán az AF mező áthelyezésére, és képlejátszáskor a lapozásra, illetve a nagyításra/kicsinyítésre használhatjuk, addig itt akár a menüben is ügyködhetünk a segítségével. Így például sokkal könnyebb és gyorsabb beírni a WiFi paramétereit, de erről majd később.
A Canon mérnökei nem bíztak semmit a véletlenre. Ami bevált, azt minek módosítani? Az EOS 80D ergonómiailag a csúcsra van járatva, biztos lehetne egy-két nyomógomb kényelmesebben elérhető helyen, ám a váz mérete és a rendelkezésre álló felület adott, ebből valószínűleg nem lehet már többet/jobbat kihozni.
A hátoldal jó kétharmadát a kijelző uralja, de a mellette elhelyezett kezelőszervek elérhetősége is megfelelő, semmi sem lett összezsúfolva. Még a hüvelykujj számára kialakított vájat is „úgy jó, ahogy van”: kellően biztos fogást nyújt, és a köré elhelyezett nyomógombokat is kényelmesen, javarészt fogásváltás nélkül is el lehet érni.
Amint az már a korábbi modellek alapján várható volt, az EOS 80D csupán egyetlen memóriakártya-foglalattal rendelkezik. Kár, mert a konkurencia ebben a kategóriában is két foglalatot nyújt, melyek használata szabadon paraméterezhető (túlcsordulás, tükrözés, RAW/JPEG külön stb.).
Csatlakozok szempontjából az EOS 80D jól el van látva: a váz (hátulról nézve) bal oldalán, két elforgatható gumifedél alá kerültek a fejhallgató, a mikrofon, a vezetékes távkioldó, a HDMI és az USB aljzatai.
Legalul, a fényképezőgép fenéklemezén csupán a fém állványmenet és az akkumulátor foglalatának ajtaja látható. Az EOS 80D is a népszerű és széles körben elterjedt LP-E6N típusú Li-ion akkumulátort használja, így nem kell újabb töltővel/akkuval bajlódnia annak, aki másod/harmad gépnek vásárol egy 80D-t.
A fotómasina tetején, balról jobbra haladva, a retesszel biztosított módválasztó tárcsa, alatta a bekapcsoló, a tükörakna és a beépített vaku, a státuszkijelző, a szokásos vezérlőgombok (AF, ISO stb.), a kijelző megvilágítását be/ki kapcsoló gomb, az elülső vezérlőtárcsa, az AF módok között váltó gomb, és a kioldó látható tipikusan „Canonos” elrendezésben.
A beépített villanót egy elektromechanikát működtető kapcsolóval lehet felugrasztani, tehát kikapcsolt állapotban hiába nyomkodjuk, nem fog felugrani a vaku. Ennek előnye szállításkor mutatkozik meg, hiszen a táskában véletlenül megnyomódhat a gomb, és ha ilyenkor felnyílik a kis vakutest, az bizony le is törhet.
A státuszkijelző – szokás szerint – borostyán-sárga háttérvilágítást kapott az EOS 80D-nél is.
