A Nikon fotóversenyt hirdet!

A Nikon ismét megrendezi népszerű fotóversenyét, így idén is lehet jelentkezni a Nikon Photo Contestre. Idézem a sajtóközleményt, amiből minden fontos információra fény derül, íme:

npc

Sajtóközlemény

Nevezési felhívás a Nikon Photo Contest 2016-2017 fotóversenyre – a vezetőbíró Neville Brody lesz, és bevezettünk két új kategóriát is.

A Nikon örömmel jelenti be, hogy a Nikon Photo Contest 2016-2017 nevezéseket 2016. október 17. és 2017. január 27. között fogadják. A Nikon Photo Contest 1969 óta létezik és a 36. fotóverseny egyike a világ legnagyobb nemzetközi fotóversenyeinek. Most a verseny két új kategóriával bővül. A „Nikon 100th Anniversary” (A Nikon 100. évfordulója) kategória a Nikon 2017-ben sorra kerülő 100. születésnapját ünnepli, a „Next Generation” (Következő generáció) kategória pedig a 30 év alattiaknak szól, így bátorítva a következő fotós nemzedék tehetségeit.

A világhírű grafikust és művészeti vezetőt, Neville Brodyt választották meg vezetőbírónak, köszönhetően annak, hogy óriási hatással van a művészekre, beleértve a fotóművészeket is – kortól függetlenül. Ő ezt mondja a szerepéről: „A Nikon Photo Contest fotóversenyt világszerte elismerik mint az új és feltörekvő tehetségek, illetve a gazdag képzelőerő és inspiráció felfedezésének kulcsfontosságú helyszínét. Úgy érzem, hogy vezetőbíróként az én felelősségem folytatni ezt a nagyszerű hagyományt olyan munkák kiválasztásával, amelyek új ötleteket és kiemelkedő minőséget képviselnek. Izgatottan várom, hogy a résztvevők a beküldött munkáik révén kifejezzék csodálatos ötleteiket és kreativitásukat.”

A Nikon Photo Contest 2016-2017 fotóverseny fénykép- és videókategóriáiba bármilyen digitális eszközzel rögzített munka benyújtható, beleértve az okoseszközökkel1 készítetteket is, valamint a 6–180 másodperc hosszúságú videókat. A Nikon Photo Contest 2016-2017 nyerteseit 2017 júliusában jelentik be, a Nikon Corporation székhelyén, Japánban megrendezett díjátadón2.

Nevezési időszak
2016. október 17-től 2017. január 27-ig (zárás: 13:00 JST).

A nevezés részletes feltételeit, kategóriákat, a bírálati folyamatot és a díjakat illetően látogasson el erre a címre: http://www.nikon-photocontest.com/

1 A „Nikon 100th Anniversary” (A Nikon 100. évfordulója) kategóriához benyújtott munkákat Nikon eszközzel kell rögzíteni
2 A helyszínről és dátumról később születik döntés

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...