A GoPro visszahívja az összes KARMA drónt

Az eddig eladott összes, körülbelül 2500 darab, KARMA névre keresztelt drónt kénytelen visszahívni a GoPro. Az amerikai kalandkamera-gyártó cég valamivel nagyon kivívta maga ellen a piac isteneinek haragját: nem elég, hogy az elmúlt egy év alatt gyakorlatilag a játékpapírral egyenértékűvé váltak a GoPro kötvényei, az eladások is meredeken zuhannak; egyre kevésbé népszerűek a HERO kalandkamerák, ami részben túlárazottságuknak köszönhető. A gyártó nagy reményeket fűzött első drónjához, és valószínűleg Nick Woodman minden este azért imádkozott, hogy sikeres legyen a rajt, mert ez lett volna az utolsó szalmaszál, ami még talán megmenthette volna a vállalatot a csődtől. Hát, úgy tűnik, ez nem jött össze. A KARMA-ról amúgy sem voltak túl jó véleménnyel a tesztelők, de így legalább van ürügye a gyártónak, hogy eltüntesse ezeket a repülő kamerákat az égből – talán örökre? A közlemény szövege szerint azért kell visszavinni a terméket, mert az működés közben erőteljes áramvesztést tanúsít (konkrétan akár az égből is lepottyanhat, ha hirtelen lemerül az akkuja). A forgalmazást is felfüggesztették, míg nincs meg a megoldás a hibára. A hivatalos szöveg itt olvasható.

goprokarma

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...