Működés I.
Az Olympus OM-D E-M1 Mark II annyira komoly tudású fényképezőgép, hogy hirtelen azt se tudom, hol kezdjem tudástárának leírását. Nos, a gyártó ezt a gépet a gyorsaság zászlaja alatt indította világhódító útjára, így hát érdemes első körben a sorozatfelvételi képességeit nagyító alá venni. Ehhez a korábban már említett SanDisk Extreme Pro 280 MB/mp adatátviteli sebességre képes, UHS-II jelölésű memóriakártyát használtam. Kipróbáltam mindkét foglalatban, ugyanis a felső UHS-II, míg az alsó csak UHS-I kompatibilis, azaz a felső kártyanyílásban jóval sebesebben kell működnie az adatrögzítésnek. A gyári adatlap szerint mechanikus zárral, folyamatos élességállítással 15 kép/mp a csúcssebesség, ekkor a puffer 84 db RAW, illetve 117 JPEG (LN – Large Normal, avagy natív felbontású, normál minőségű) készítése után telik meg. Saját tapasztalat szerint a legjobb minőségű JPEG (LF), illetve RAW, vagy RAW+JPEG használata során alábbiakra számíthatunk:
A legjobb minőségű, natív felbontású JPEG állományokból 60 darab készítése után lassul le a sorozatfelvétel, míg RAW+JPEG esetén 50/50, azaz összesen 100 fájl után tapasztalható lassulás. Csak RAW esetén szintén 60 fájl elkészülte után lassul a sorozatfelvétel. Bár a puffer, tehát az átmeneti tároló mérete már nem nevezhető kicsinek, azért jó lett volna, ha legalább a JPEG (LF) fájlok használata esetén nincs mennyiségi korlátozás, azaz a memóriakártya beteltéig mehetne a teljes sebességű sorozatfelvétel (15 kép/mp és az UHS-II foglalat használata esetén). Ha pedig rögzített fókusszal és elektronikus zárral esünk neki a sorozatfelvételnek, ahol 60 kép/mp a csúcssebesség, akkor egy másodperc alatt véget is ér a móka. Folyamatos élességállítással egyébként 18 kép/mp a sorozatfelvétel határa, ha elektronikus zárat használunk.
Kattints!
És miért is ne használnánk az elektronikus zárat, ha már az Olympus mérnökeinek sikerült olyan gyors kiolvasásúra tervezni a szenzoregységet, hogy gyorsabban mozgó témák esetén is csak minimális legyen a jello (dülöngélés)? Jobb híján az úton elhaladó személygépkocsikkal tettem próbára az e-zárat a fenti képen látható eredményekkel. A gépkocsik körülbelül 40 km/ó sebességgel haladtak el a kiszemelt útszakaszon.
Nagyon frankó újítás az úgynevezett Pro Capture (ProCap) mód, amit a cikk első oldalán már megemlítettem: „a Pro Capture funkció attól a pillanattól kezd felvételeket rögzíteni, amint félig lenyomjuk az exponáló gombot. Az így rögzített képek egy köztes memóriába, a pufferbe kerülnek, amely legfeljebb 14, teljes felbontású felvétel tárolását végzi. Amikor az exponáló gombot félig lenyomjuk, gyakorlatilag folyamatos képrögzítés kezdődik. Innentől vissza tudunk menni az időben – legfeljebb 14 kép erejéig – így a megfelelő pillanatot biztosan rögzítjük, akkor is, ha esetleg késve exponálnánk.”. Ennél a módnál beállíthatjuk, hogy mekkora legyen a felvételi sebesség (15, 20, 30, 60 kép/mp), felvétel előtt hány képet mentsen a gép (maximum 14), illetve mennyi legyen a felvett fotók korlátja (végtelenre is lehet állítani, ami gyakorlatilag a puffer telítődéséig tart). Fontos tudni, hogy a ProCap használata során csak rögzített (egyszeri) fókuszálásra van lehetőség, a gép nem követi a téma mozgását! Készítettem egy videót az így lőtt képekből:
Pár véletlenszerű észrevétel a gép használatával kapcsolatban:
– Szpotmérés során a fényképezőgép az aktuális AF mező alatti részlet szerint állítja be az expozíciós értékeket, tehát AF mezőhöz rendelhető (automatikusan) a fénymérés.
– Az elektronikus kereső (EVF) használata közben a kijelzőn kézzel (oké, inkább csak ujjal) áthelyezhető az AF mező.
– Ha kihajtjuk a kijelzőt, akkor az elektronikus kereső nem használható, az élőkép a kijelzőre kerül, az EVF elsötétül. Pedig így lenne csak igazán kényelmes az AF mező áthelyezése..
– Az elektronikus kereső már szinte ugyanolyan hatású, mintha optikait használnánk. Ez egyrészt a 120 kép/mp-es képfrissítési frekvenciának, másrészt az alacsony zajszintnek köszönhető. Még sötét környezetben (esti órákban kis asztali lámpával megvilágított félszoba) sem volt észrevehető az EVF zsizsikedése.
– Az E-M1 Mark II az első olyan fényképezőgép, ahol az EVF és a kijelző közti képváltás szinte azonnali, tehát ha a kijelzőt használjuk, és szemünkhöz emeljük a gépet, már látjuk is benne a keresőképet.
– Van szelfi-segéd, ahol a támogatás abban merül ki, hogy a felénk hajtott kijelzőn tükörképet fogunk látni:
– A „Lenyomva tartási idő” funkcióval beállíthatjuk, hogy egyes szolgáltatások, funkciók egy adott nyomógomb milyen hosszú nyomva tartásával aktiválható:
– Az akku töltöttségi szintje immár százalékpontosan jelenik meg, végre vége a „már csak egy kockányi tápom van” szindrómának.
– A kézi élességállítást egyrészt a nagyító bekapcsolásával, másrészt a csúcsosítással könnyíthetjük meg. A csúcsosításnál intenzitást és színt is választhatunk.
– Manuális módban is választható az automatikus érzékenység, ennek csúcs ISO 6400 lehet. Ráadásul expozíció kompenzáció is beállítható!
– P vagy A (programautomatika, illetve rekeszprioritásos) módban beállíthatjuk a legkisebb zársebességet. Ha a zársebesség eléri ezt a határt, és automatikus ISO-t használunk, akkor a fényképezőgép ekkor fogja emelni az érzékenységet.
