Egy német fotós beperelte a Facebookot, mert az eltávolította képeinek EXIF adatait

Képeink feltöltésekor a Facebook automatikusan törli az EXIF adatokat, így – ha ismét letöltjük a fotókat – semmiféle információ nem nyerhető ki a fájlból. Rainer Steußloff, egy német fotográfus, aki a Freelens szövetség tagja, beperelte a Facebookot, mivel az képeinek metaadatait törölte – ez pedig ütközik a német szerzői joggal. A bíróság előtt pedig Steußloff érvelésének pont ez volt a lényege, hogy a FB automatizmusa a német szerzői joggal szembe megy, ezért követelte, hogy a közösségi háló állítsa le e törvénysértő tevékenységét. A bíróság 2016. február 9-i tárgyalásán igazat adott Steußloffnak, s mivel a FB jogi csoportja azóta sem élt fellebbezési jogával, ezért a határozat jogerőre emelkedett. Mivel azonban ez a törvény csak Németországban hatályos, ezért csak a Facebook Németországi részlegére érvényes kötelező jelleggel a feltöltött képek metaadatainak megtartása (ellenkező esetben akár 250 000 eurós bírság is kivethető a közösségi hálóra minden egyes alkalommal, ha egy német fotós újra beperelné a Facebookot ebből az okból kifolyólag). Mivel azonban nem valószínű, hogy a Facebook szakemberei külön a németekre vonatkozóan nekiállnának programozni, ezért a német bíróság döntése világszerte hatállyal lehet a közösségi háló működésére. (Forrás: petapixel.com)

_1050207

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...