A Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art tesztje

Mióta Kazuto Yamaki édesapjának sajnálatos halála után 2012-ben átvette a Sigma vezetését, egyre több olyan objektív lát napvilágot, ami ámulatba ejti a fotós szakmát. A gyártó immár három olyan külön kategóriába sorolja lencserendszereit, melyek árulkodnak a termék alkalmazási területéről, illetve célcsoportjáról (Sigma Global Vision):

Art
„Tervezésekor különösen ügyeltek a kifinomult optikai teljesítményre, ez a széria a művészet magasabb szintű kifejezésében nyújt tökéletes segítséget.”. Ide tartoznak: „Nagy rekeszű fix objektívek, széleslátószögű objektívek, ultra-széleslátószögű objektívek, makró objektívek, halszem optikák és egyebek.”

Contemporary
„A legfrissebb technológiai újdonságokat ötvözi a kiváló optikai teljesítménnyel és kompakt kialakítással. Az igények kielégítésére a lehető legszélesebb skálát kínálja.”. Ide tartoznak: „Standard-zoom objektívek, telefotó-zoom objektívek, ultra-nagyítású zoom objektívek és egyebek.”

Sports
„A kifinomult optikai teljesítmény rendkívüli gyorsasággal és erővel párosul, hogy még a gyors reakciót igénylő eseményekről se maradjon le a fotós.”. Ide tartoznak: „Telefotó objektívek, telefotó-zoom objektívek, szuper-telefotó objektívek, szuper-telefotó zoom objektívek és egyebek.”

Bár Magyarországi látogatásakor Yamaki úr előadásából kiderült, hogy az Art sorozatban nem jellemző a képstabilizátor implementációja, mert inkább az optikai minőségre koncentrálnak a fejlesztők (kvázi szabad kezet kapnak a termékek megrajzolásakor, nem számít sem a tömeg, sem az ár, csak a képminőség), a Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Artban mégis megtalálható az optikai stabilizátor, ami – valljuk be – igen fontos eleme egy ilyen általános átfogású, jellemzően munkára használt optikának.

Lássuk, milyen műszaki megoldásokat vonultat fel a Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art: összesen 19 lencsetagot találunk a tubusban, amiket a mérnökök 14 csoportba rendeztek. Ezek között található három SLD (Special Low Dispersion – különösen alacsony szórású) és négy aszférikus elem is, melyek – amint azt később majd a tesztképeken is látni fogjuk – teljes mértékben eliminálják a színhibákat. A legtágabb rekeszérték a teljes gyújtótávolsági tartományban F2.8, ami F22-ig szűkíthető (a blende írisze kilenc lekerekített formájú lamellából áll).

A Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art a full frame (36 x 24 mm) méretű képérzékelőket is kirajzolja, így a mérete és a tömege is ennek megfelelően alakul. 88 x 107,6 milliméteres terjedelméhez 1020 grammos tömeg társul; a szűrőmenet 82 mm átmérőjű. A legkisebb tárgytávolság 37 cm, a legnagyobb nagyítás 1:4,8. Ez az objektív Canon EF, Nikon F és Sigma bajonettel vásárolható meg (a Nikon változat is elektromágneses blendevezérléssel rendelkezik, így már nincs mechanikus rekeszállító tüskéje).

Extrák:

  • Ha már megvásároltuk a Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art objektívet, de közben rendszert váltottunk, akkor sem kell újra költségekbe verni magunkat, ugyanis elég elküldeni a lencserendszert a Sigma szervizébe, ahol kívánságra lecserélik a bajonettet (bajonett konverziós szolgáltatás).
  • A Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art olyan aszférikus lencsetagot tartalmaz, amely lehetővé teszi az extrém nagy felbontás elérését. Ez a lencsetag sokkal vastagabb a közepén, mint a széleken, ami miatt a forma kialakítása igazi gyártástechnológiai kihívás. A gyártó az aszférikus lencse felületének kialakításakor a toleranciát a mikron századrészében méri. Ez a különlegesen sima felület lehetővé teszi, hogy az objektív az aszférikus lencsetagokra gyakran jellemző koncentrikus körök („hagymakarikák”) nélküli természetes és sima bokeh-t rajzoljon.
  • Az objektív tubusa különleges, „hőstabil kompozitból” (TSC) készül, így a hőmérséklet változása nem befolyásolja a képminőséget, mivel a tubus nem tágul, nem megy össze.
  • Áttervezett HSM (ultrahangos) AF motor, ami a korábbiaknál 30%-kal nagyobb nyomatékra képes. Ez elég fontos tulajdonság, ha szem előtt tartjuk az optika méretes és nehéz lencsetagjait.
  • Por- és cseppálló kivitel.
  • Kompatibilis a Sigma USB dokkolójával, így számos funkciót finomhangolhatunk rajta.

A Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art csúcsminőségű kivitelezésnek örvend. Amint azt már fentebb írtam, a tubus javarészt termikusan stabil műanyagból készült. A bajonett fémből van, és a bajonett előtti rész is, ami a műanyag tubushoz csatlakozik. A tubus alja finoman bordázott, ami a lencserendszer vázra való csavarását (vagy épp lecsavarását) segíti. Távolságmérő skála, fókuszmód kapcsoló, és a képstabilizátort be/ki kapcsoló egység van.

A tubuson két, bordázott gumírozással ellátott gyűrű is található: a szélesebb a gyújtótávolság váltásáért (zoomolásért), míg a keskenyebb a kézi élességállításért felel. Mindkettőnek jó a fogása, ám a fókuszgyűrű egy kissé keskeny. Az élességállító gyűrűt két végpontja között kb. 92-95 fokban lehet elforgatni; látszik, hogy a Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Artot az automatikus élességállításra hegyezték ki. Ez utóbbi gyors és pontos is, a motor működése alatt halk surrogást lehet hallani, ami egy leheletnyivel talán hangosabb, mint más gyártók hasonló termékeinél. Egyébként kézzel bármikor belenyúlhatunk az automatikus élességállítás menetébe, előtte nem kell MF állásba kapcsolni a fókuszt – de ez a 21. században már el is várható. A Sigma az AF és az MF mód mellé egy harmadikat is rátett a kapcsolóra: a Manual Override (MO) akkor lehet jó választás, ha követő fókuszra van kapcsolva a gép (ha félig lenyomjuk a kioldót, és elkezdjük tekerni a fókuszgyűrűt, az objektív automatikája nem próbálja meg kivenni a kezünkből a vezérlést).

Az objektív méretét és tömegét tekintve elsősorban az 5D és az annál nagyobb vázakkal harmonizál. A tesztem során használt Canon EOS 5D Mark III-mal tökéletes egységet alkottak. Az optika 24 mm-es állásban a legrövidebb, ám 70 mm-re csavarva sem lesz sokkal hosszabb.

A zoomgyűrűt kb. 80 fokban lehet eltekerni két végpontja között. Az egymásba csúszó két tubus teljesen hézagmentes, tizedmilliméternyi lötyögés sem tapasztalható. Egyébként lefelé tartva („lógatva”) sem zoomol ki a lencserendszer.

Szó esett arról is, hogy a Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art por- és cseppálló. Nos, ennek megfelelve a bajonettet egy puha gumigyűrű veszi körbe, ami a nedvességet is távol tartja a tubus belsejétől (már többször írtam, ezt a gumigyűrűt érdemes rendszeresen ellenőrizni: tartsuk tisztán, és félévente kenjünk rá egy leheletnyi szilikonzsírt).

Ahogyan kizoomolunk, úgy süllyed a tubusba a hátsó lencsetag, ami így egy résnyi helyet hagy maga körül. A váz felől a rendszer tehát be tud szippantani némi port, de ez elenyésző mennyiségű lehet. Lássuk, képminőség terén mire képes ez a szépség!

Első körben a geometriai torzítás mértékére voltam kíváncsi. Az 5D Mark III-ban minden automatikus korrekciót kikapcsoltam, noha sok hatása amúgy sem is lett volna ezeknek, hiszen gyártóidegen termékről van szó. Amint az a fenti animációban látható, 24, 28 és 35 mm-en látszik némi hordótorzítás, de 50 mm-es állásban ez már majdnem teljesen eltűnik. 70 mm-re tekerve a zoomgyűrűt azonban a hordótorzítás átcsap párnatorzításba. Ezek azonban könnyűszerrel korrigálhatóak, ha a RAW fájlok hívásakor bekapcsoljuk az objektívkezelő profilt az Adobe Camera RAW-ban (vagy más nyersfájl kezelő szoftverben).

Második lépésben arra szerettem volna fényt deríteni, hogy van-e, és ha igen, milyen mértékű az objektív színezése (CA, PF). Amint azonban azt az animációkban láthatjuk, teljesen nyitott rekesz mellett sem volt tapasztalható lilás él-elszíneződés – és ez érvényes a teljes gyújtótávolsági tartományra!

Zoomobjektívről lévén szó megnéztem, hogy zoomoláskor elmozdul-e a középpont. A tubusok passzentosságából már sejtettem, hogy nagy elmozdulásra nem kell számítanom, és valóban, szinte semmi „elmászás” nem észlelhető.

Van, akinek az is fontos, hogy zoomoptikája parfokális legyen, azaz ne kelljen zoomolás után újra élességet állítani. Ehhez a Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Artot 24 mm-es állásban élesre állítottam (MF, élőkép, a lehető legnagyobb előnézeti kép kinagyítással), majd elkezdtem a tubuson feltüntetett gyútávokon ellenőrizni a kép élességét. 35 és 50 mm nem volt élesnek mondható, majd 70 mm-re megint élesebb lett a kép. A végeredmény azonban az, hogy a Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art nem mondható parfokálisnak. Ez azonban nem minősül hibának.

A peremsötétedés, avagy vignettálás mértéke is érdekes része egy objektív képi világának. A 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art ad is belőle: 24 mm-es állásban a legnagyobb terjedelmű a peremsötétedés, ám ahogy szűkítjük a rekeszt, úgy csökken ennek a jelenségnek a mértéke. 24 mm-en F11-től mondható „tisztának” a kép, míg 35 mm-es állásban már F5.6-tól minimálisra csökken a vignettálás mértéke. 70 milliméteren még mindig látni a peremsötétedést, ami F5.6-6.3 környékén válik láthatatlanná. Nekem kifejezetten tetszik ez a hatás, mert valahogy feldobja a képeket. Aki nem csípi, az egy csúszka eltolásával teljes mértékben megszabadulhat tőle.

A Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art képstabilizátora jól dolgozik, s megbízhatóan teljesít. Már számtalanszor írtam, hogy az erősen egyénfüggő, kinek mennyire stabil a keze. Nekem 70 mm-en 1/8 mp-ig sikerült elnyújtanom úgy az expozíciót, hogy tízből tízszer nem mozdult be a kép. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan fotós, aki az 1/5 mp-et is gond nélkül kitartja majd a Sigma OS rendszerével.

A képélességgel kapcsolatosan azt vettem észre, hogy a teljes gyújtótávolsági tartományban már F2.8 mellett is nagyon éles a kép közepe. Azonban ami a kép széleit illeti, az már kissé más képet fest (szó szerint): 24, 28 és 35 mm-en a képsarkok F2.8-on életlenebbek a kép közepénél, de F5.6-ra rekeszelve szépen felhozható a minőség. 50 és 70 milliméteren is észlelhető a jelenség, de már jóval gyengébb mértékben, mint a nagylátószögű tartományban: itt elég egy FÉ-t rekeszelni és tökéletes lesz az élesség. Szerintem 70 mm-en kapjuk a legegyenletesebb teljesítményt, ami nem is meglepő. A képmintákat ide kattintva láthatjátok.

Értékelés

A Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art egy nagyon jól összerakott objektív. Bár csak több ilyen gyöngyszemet láthatnánk a mindennapokban! Egyszerűen egy élmény kézbe venni, és súlyát érezni! Igaz, ez utóbbi hosszabb használat során kellemesen elfárasztja a fotóst – főleg egy nagyobb gépvázon használva. A 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art nem színez (CA, PF), nagyon jól kezeli a becsillanásokat, kellemes a színvilága, gyors és pontos az autofókusza, megbízható a képstabilizátora, és nem utolsó sorban kellemes az ára: három év garanciával bruttó 430 000 forint körül már elcsíphető. Aki együtt tud élni a keskeny fókuszgyűrűvel, a nyitott rekesz mellett a kép közepénél enyhén életlenebb képsarkokkal, az nem nyúl mellé, ha ezt az objektívet választja általános igáslónak.

Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art

A Sigma 24-70 mm F2.8 DG OS HSM Art objektívet a Sigma Magyarországi forgalmazójától, a Hama Kft.-től kaptam bemutatóra. A tesztben használt Canon EOS 5D Mark III vázzal a Fotoplus Kft. segített ki, amiért külön köszönet jár nekik! Az objektív adatlapja itt található.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...

  • raptor002z

    Az fstoppers oldalán volt egy teszt, ahol 3 különböző 24-70-es obit teszteltek, stabilizátor szempontjából is, és videózás közben olyan, mintha nem is lenne:

    https://youtu.be/3BYkJ0HVmz4?t=10m8s

    Ezt meg tudnád esetleg erősíteni, hogy tényleg ennyire gyenge?

    • mlzphoto

      látod, videó alatt nem próbáltam, csak állóképekhez. ott működött rendesen. nem lehet, hogy kifogtak egy hétfői példányt? (pont ma vittem vissza..)

    • mlzphoto

      most látom, hogy nikon d850-nel próbálták. valszeg a sigma firmware-ét kell majd frissíteni, hogy rendesen működjön a vázzal, mert az még túl új. nem nagy ügy, sigma dokkal otthon 3 perc.

      • raptor002z

        ez azért így egy picit megnyugtató 🙂

        • mlzphoto

          “márkaidegen” objektívekkel ez esetenként megesik. pont ezért találta ki a sigma és a tamron is az usb-s dokkolót, amivel firmware-t lehet frissíteni, illetve korrigálni lehet a front-/backfocust.