Itt vannak a legfrissebb esküvői fotós trendek!

A Nikon bemutatta első esküvői fényképezési lookbookját – egy illusztrált útmutatót a klasszikus, az aktuális és a feltörekvő trendekhez –, amit kiemelkedő európai esküvői fotósokból és véleményvezérekből összeállított testületének előrejelzései alapján válogatott össze.

Saját portfólióikból merített ihletük és több éves tapasztalatuk alapján a Közösség tagjai három új esküvői fényképezési trendet jeleztek előre a 2018-as évre, amelyek véleményük szerint egyre nagyobb hangsúlyt fognak kapni az elkövetkezendő évek során. Míg az „arany órában”, vagy „történetmesélő stílusban” való fényképezés örök klasszikus marad, a Közösség három olyan központi trendet azonosított, amelyek ettől a szezontól kezdve egyre jobban elterjedhetnek.

 

Balra: „Divatfotó stílus”, készítette: Ross Harvey, D750 és 35 mm F1.4G használatával; Jobbra: „Egyszerűség”, készítette: Nadia Meli, D750 és 35mm f/1.4G használatával

Divatfotó stílus
A felső kategóriás és az exkluzív, egyedi esküvői ruhák által adott inspiráció alapján a Közösség azt feltételezi, hogy egyre több pár próbál majd stílusosabb megjelenést csempészni fényképeikbe. A menyasszony az általa viselt exkluzív ruhának megfelelően „couture” stílusú fényképekre vágyik – eltávolodva a korábban népszerűnek számító, hagyományos, beállított fényképektől.

Egyszerűség
Bizonyos fényképészeti stílusokat túlerőltettek: túl sok részletre koncentrálnak, és túlzott mértékben felhasználják az esküvői díszleteket. A Közösség ennek eredményeként a trend teljes „alaphelyzetbe állítására” számít. A Közösség előrejelzése alapján 2018-ban a párok egy része visszatér az alapvető értékekhez, és időtlen fényképek készítésére fognak törekedni, amelyek az egyszerűséget, tisztaságot és józan gondolkodást helyezik a középpontba.

Csak profik
Egy olyan korban, ahol a közösségi média a napi rutin részévé vált, a Közösség észlelte már az olyan párok megjelenését, akik felkérik vendégeiket, hogy a házassági ceremónia alatt ne készítsenek és osszanak meg felvételeket. Ezzel összhangban úgy látják, egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a professzionális esküvői fotósok munkájára. Mivel a vendégek teljes és osztatlan figyelmüket a párnak szentelik, a fényképész is könnyebben örökíthet meg minden természetes pillanatot és érzelmet.

Balra: „Csak profik”, készítette: Chloé Lapeyssonnie D750 és 24-70 mm F2.8G ED használatával; Jobbra: „Egyszerűség”, készítette: Simona Smrčková és Kamil Saliba, D750 és 85 mm F1.8G használatával

A Nikon Európai Esküvői Közösségének lookbookja Nikon fényképezőgépek és NIKKOR objektívek használatával, valódi esküvőkről készített, látványos képekkel van illusztrálva. A Közösség tagjai emellett megosztották ügyfeleiknél tapasztalt kedvenc klasszikus és jelenlegi trendjeiket is, mint a „vaku kreatív használata”, a „kontrasztos megvilágítás” és a „riport stílus”.

A képek mellett a képstílusok reprodukálására vonatkozó, kezdő és tapasztalt esküvői fotósoknak szóló gyakorlati tippek és tanácsok is találhatók.

A Nikon Európai Esküvői Közössége lookbookjának létrehozásában vállalt szerepéről Chloé Lapeyssonnie ezt mondta: „Az elmúlt évek során több száz esküvőn vettem részt, és testközelből követhettem az esküvői fényképezés evolúcióját. Remélem, hogy a Nikonnal együttműködésben feltárt trendek arra fogják ösztönözni a fotósokat, hogy folyamatos kihívások elé állítsák magukat, és új utakat keressenek a fényképezésben. A feltörekvő fotósok számára egyúttal bemutathatjuk, hogy milyen sokféle módon örökíthető meg egy esküvő. Nagyszerű élmény volt egy csapatban dolgozni és összevetni tapasztalatainkat a Nikon más fotósaival.”

A Nikon lookbook online a Nikon Europe webhelyén érhető el. A Nikon Európai Esküvői Közösségével kapcsolatos információk itt találhatók. Rengeteg szép fénykép eredeti változatban itt érhető el.

A lookbookban bemutatott Nikon felszerelések:

  • D850 dSLR váz
  • D750 dSLR váz
  • AF-S Nikkor 35 mm F1.4G
  • AF-S Nikkor 50 mm F1.4G
  • AF-S Nikkor 20 mm F1.8G ED
  • AF-S Nikkor 28 mm F1.8G
  • AF-S Nikkor 85 mm F1.8G
  • AF-S Nikkor 24–70 mm F2.8G ED
  • SB-700 vaku
Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...