Ebből a tíz termékből ne vegyél gagyit fotósként!

„Mennyit engedsz a feléből?” – mi, magyarok, szeretünk alkudozni és kedvező árakon hozzájutni jószágainkhoz, és – szerintem – nincs is ebben semmi kivetnivaló, ha egy üzlet során mindkét fél jól jár. Azonban nem mindig állhat mellettünk a szerencse, így egy „kedvező áron” megvásárolt termékről hamar kiderülhet, hogy miért is volt annyira alacsony az ára. Bosszantó, ha az utángyártott védőkupak mindig leesik, ha a szintező lötyög a vakusaruban, ha a körtepumpa egy-két lyukkal több helyen fújtat, de kifejezetten katasztrofális lehet, ha az olcsó memóriakártya munka közben felmondja a szolgálatot, vagy a noname rendszervaku megsüti a gépet. Éppen ezért álljon itt tíz olyan termék, amiből soha ne vegyél gagyit!

1. Memóriakártyák

Nem véletlenül állnak a felsorolás első helyén a memóriakártyák, hiszen ezeken a digitális filmeken múlik a munkánk! Kizárólag márkás, a piacon régóta megtalálható termékeket vásárolj megbízható forrásból (értsd: a márka hivatalos képviseletétől, forgalmazójától, viszonteladójától)! Használt memóriakártyát munkára soha ne vegyél, bárki bármit mondjon, nem éri meg az a pár megspórolt forint, ráadásul abban sem lehetsz biztos, hogy a kiszemelt példány eredeti, vagy hamisítvány (igen, gyakran hamisítják a memóriakártyákat is, ezért fontos a hivatalos forrás, ott ugyanis szinte biztos, hogy „igazit” kapsz, ráadásul biztosan él a garancia is, ha bármi probléma merülne fel)!

Én a SanDisk termékeiben még nem csalódtam

2. Akkumulátorok

Örök vita tárgyát képezik az akkumulátorok is, hiszen sokan állítják, ugyanolyan jó az XY márka, mint a gyári. Nos, sajnos nem így van. A gyári nem csak azért drágább, mint az utángyártott, mert a márkát is meg kell fizetni (nyilván azért ez is benne van a pakkban), hanem mert optimalizált az adott fényképezőgép(ek)hez: a benne elhelyezett vezérlő folyamatosan kommunikál a vázzal és az optimális árammennyiséget szolgáltatja úgy, hogy lehetőleg ne azonnal merüljön le a telep. Az utángyártott akkuk általában a nagyobb feltüntetett teljesítmény ellenére hamarabb lemerülnek, kevesebb képet készíthetünk velük. Nyilván jó üzletnek tűnik féláron megvenni egy olyan akkut, ami mondjuk csak 30%-kal tud kevesebbet az eredetinél – csak gondoljunk arra, hogy jöhet egy firmware frissítés, ami után már nem működik az utángyártott áramforrás az adott vázban, vagy olyan zárlatot okoz, kifolyik, felrobban (!), ami taccsra teszi a millás vázat. Ja, ez a másik: ha már megvetted egy-másfél millióért a gépet, akkor legyen már 20-30 ezred egy plusz eredeti akkura is – megéri!

3. Objektívek

Vettél egy 50 MP-es full frame szenzoros gépet, majd tettél rá egy használt gagyizoomot „mi baj lehet” alapon, igaz? Nos, ha már minden pénzedet elköltötted a fényképezőgépre, a minőségi memóriakártyára és egy plusz, eredeti akkura, akkor se add alább, és ne tegyél egy 20-30 évvel ezelőtti fejlesztésű gagyizoomot a vázra. Még ideiglenesen se! Inkább vedd meg azt az 50 mm F1.8-ast, amit minden márka kínál a rendszeréhez. Általában 50e Ft alatt megáll a móka, és hidd el, sokkal élvezetesebb lesz a fotózás, míg össze nem jön a zsé egy pár komolyabb üvegre!

4. Vázsapka

Igen, vázsapkából is lehet kapni eredetit, meg utángyártott, „távol-keleti” vackot. Ha elvesztetted a gyárilag mellékelt vázsapkát, akkor inkább nyeld le a békát, és vegyél párezerért egy új eredetit, ami tökéletesen passzol a foglalatba, nem lötyög, nem esik le, nem engedi be a port. Ez a szenzor biztonságát és tisztaságát szolgálja, hidd el, fontos szerepkör!

5. Emberek, kiegészítők, helyszínek

Egy jó csapat legalább olyan fontos, mint maga a fotós felszerelés. Biztos érdekesebb és olcsóbb a szomszéd lányt felkérni egy portfólió összeállításához, de egy profi modellel, színésszel gyorsabban és hatékonyabban lehet dolgozni, ráadásul a modellek általában már pár szóból, kézmozdulatból is értik, mit szeretnél. A minőségi kiegészítők (makettek, jelmezek, díszletek stb.) szerepét, fontosságát sem szabad lebecsülni, hiszen nem mindegy, hogy teljesen élethű, profi, vagy nevetségesen alacsony költségvetésű lesz a fotód hatása. A jó helyszínek felkutatására is érdemes időt szánni, sőt, ha problémáktól mentesen, nyugodtan szeretnél valahol dolgozni, érdemes lehet előre egyeztetni az önkormányzattal, rendőrséggel, vagy akár katasztrófavédelemmel, hogy a kiszemelt placc jogilag és a résztvevők személyes biztonságának szempontjából is „le legyen zsírozva”.

6. Monitor

Manapság már egy minőségi 27”-os (vagy attól nagyobb képátlójú) monitort is igen kedvező áron lehet beszerezni, ám nem mindegy, hogy a jó áron meghirdetett kijelző milyen célra van kihegyezve. Más az igénye egy játékosnak, és más egy retusőrnek, nyomdásznak. Fontos, hogy a monitorodon azt lásd (színek, árnyalatok, világosság), amit a kép készítésekor, illetve a nyomaton, ha ezzel is szeretnél foglalkozni. Érdemes legalább 27”-ban gondolkozni, a felbontás lehetőleg minél magasabb legyen (szerintem a 2560 x 1440 pixel már egy jó kiindulópont, de nem baj a 4K, 5K sem, sőt!), a felhasznált panel IPS technológiára épüljön, és lehetőleg minél szélesebb színteret támogasson (tökéletes választás, ha az Adobe RGB-t is tudja a panel). A legjobb, kifejezetten nyomdai célokra való, színhű monitorokat az EIZO és az NEC kínálja, de aki csak „webre fotózik”, annak elég lehet egy tetszőleges, márkás egység is, ami rendelkezik a fentebbi tulajdonságokkal. Azonban nem kevésbé fontos a felszerelésed kalibrálása, de ez már egy másik cikk anyaga.

7. Nyomatok alapanyaga

Sokan csak a merevlemeznek, vagy a webre, esetleg a szokásos, képeslapméretű nyomatokra fotóznak, de biztos lesznek olyanok is, akik szívesen megnéznék egy-egy fotójukat „nagyban”. Ha mindent belevittél abba az egy pár különleges felvételbe, akkor miért pont a nyomtatáson spórolnál? Ne olcsó papírra, ne vacak nyomtatóval nyomtasd ki kedvenceidet, hanem igazi, minőségi anyagokat használj! Nem kell megvenned a legdrágább nyomtatót, sőt, értened sem kell igazán a falméretű nyomatok készítéséhez, hiszen már idehaza is számos olyan fotós szaküzlet található, ahol igazi szakik foglalkoznak a fotónyomtatással. Gyakran elég emailben egyeztetni velük, hogy mit szeretnél, szívesen adnak felvilágosítást, és megtervezik az egész ügymenetet ától zéig. Akiket én ajánlani merek: Artwork Kft., Fotoplus Kft., illetve a Tripont Foto Video Kft., ahol minőségi nyomtatás zajlik.

8. Szűrők

A képalkotás során a fényképezőgép, a képérzékelő csupán egy része a folyamatnak. A fénynyalábok továbbhaladását és a fény színárnyalatát, mennyiségét már az objektív elé helyezett szűrővel is erősen befolyásolhatjuk. Nem mindegy tehát a szűrő minősége, hiszen ezek a filterek – legyen szó egyszerű UV szűrőről, vagy polár-, esetleg ND szűrőről – teljesen tönkre is tehetnek egy amúgy remek képet. Egyenetlen üvegfelület, foltos bevonat (vagy a speciális tükröződésgátló bevonatok teljes hiánya), gyenge minőségű üveg alapanyag, hamis színek – ezek mind jellemzői az olcsó szűrőknek. A filtereket szintén hosszútávra vásároljuk, mindenképp a márkás, minőségi darabokat keressük!

9. Biztosítás

Nem tudom, hogy kifejezetten fotós tematikájú biztosítások kapcsán jelenleg mi a helyzet idehaza (kiterjesztett lakásbiztosításról, technikai jellegű biztosításokról tudok), de külföldön lehet külön a fotós motyóra is biztosítást kötni. Mindenképp megéri, hiszen ellophatják, összetörhet, és akkor ugrott az akár többmilliós felszerelés! Még ha magas önrésszel is, érdemes kötni legalább lopásra, ha utazol.

10. Állvány

Az ötletet adó cikkben a tizedik és egyben utolsó helyen említik az állványt, holott rendkívül fontos eleme, támasza (a szó szoros értelmében véve is) a képalkotásnak. Az állványt szintén nem egy-két évre veszed, tehát ezen sem érdemes spórolni. Minőségi, márkás terméket válassz, aminek a teherbírása legalább a másfélszerese annak, amit rá akarsz tenni. Fontos, hogy ne csak az állvány lábazatának a teherbírását vedd figyelembe, hanem az állványfejét is (hiába bír a tripod 20 kilót, ha a fej 3 kilótól lekonyul)! Az évek során úgyis több háromlábat fogsz összegyűjteni, mert ahány bevetési terület, ahány fotós szett, annyiféle kell belőle. Ebben a cikkemben összeszedtem, mire figyelj oda!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...