Megérkezett a Canon EOS 90D és az EOS M6 Mark II

Korábban a pletykafészkek azt állították, hogy a Canon EOS 90D majd a 80D és a 7D Mark II közös utódja lesz, de úgy tűnik, erről szó sincs. Az EOS 90D a körülbelül három és fél éves 80D-t váltja. Az APS-C méretű képérzékelő tekintélyes felbontást kapott: 32,5 MP-el jelenleg ebben a formátumban ez a csúcs. A lapka természetesen Dual Pixel jellegű, így az autofókusz nem csak állóképek, hanem filmek készítésekor is villámgyors és pontos. A 90D-vel már 4K felbontású mozgóképeket is lehet rögzíteni, de az igazi újdonság a hétoldalon található AF-joystick, valamint a DiG!C 8 jelfeldolgozó processzor mellett az új fénymérő egység. A sebességgel sem lesz gond, hiszen követőfókusszal akár 10 kép/mp is lehet a sorozatfelvétel (rögzített AF-fel 11 kép/mp a csúcs).

Kép forrása: Canon

A szeptember közepétől kapható vázért 1200 dollárt kell fizetni, míg az EOS 90D és az EF-S 18-55 mm F3.5-5.6 kitért 1350, az EOS 90D és az EF-S 18-135 mm F3.5-5.6 szettért pedig 1600 dollárt kérnek.

Kép forrása: Canon

A másik újdonság a tükörnélküliek csoportját erősíti: a szintén 32,5 MP felbontású, APS-C méretű képérzékelő köré épülő, tükörnélküli rendszerkompakt az EOS M6 Mark II nevet kapta. Ez a kis MILC 4K felbontású videók rögzítését teszi lehetővé (25 és 30 kép/mp-es frekvenciával) – ez nem is lenne már akkor újdonság, hiszen erre a funkcióra igen sok fotómasina képes, de az EOS M6 Mark II esetében nincs további képvágás, azaz a teljes szenzorfelület bevonódik a folyamatba. A másik különlegesség a speciális vakusaru, ami az opcionálisan megvásárolható elektronikus kereső fogadására is képes.

Kép forrása: Canon

A Canon EOS M6 Mark II további főbb jellemvonásai közt mindenképp említendő a dönthető kijelző (1,04 millió képpontos felbontás, érintésérzékeny, felfelé is forgatható), a beépített WiFi és Bluetooth modulok, a DiG!C 8 jelfeldolgozó egység, a 14 kép/mp-es sorozatfelvételi sebesség folyamatos AF-fel, vagy a 30 kép/mp-es Raw Burst mód, ahol a kioldó teljes lenyomása előtt is már 15 kép kerül a pufferbe.

Kép forrása: Canon

A Canon EOS M6 Mark II – csakúgy, mint az EOS 90D – szeptember végétől kerül a boltok polcaira. A váz maga 850 dollárba fog kerülni, míg az EF-M 15-45 mm F3.5-6.3 IS STM objektívvel és az elektronikus keresővel párosítva 1100 dollárt, az EF-M 18-150 mm F3.5-6.3 IS STM-mel és az EVF-fel pedig 1350 dollárt kell érte fizetni.

Sajtóközlemény

A Canon EOS sorozata tovább bővül
új tükör nélküli és DSLR fényképezőgépek érkeznek

A Canon Europe ma jelenti be két új, gyors és rendkívül nagy felbontású fényképezőgépét. A Canon a felhasználók különböző igényeit szolgálja ki széles választékával, melyben hamarosan kapható lesz a vadonatúj EOS 90D és az új EOS M6 Mark II. Előbbi egy gyors és megbízható DSLR készülék a népszerű robosztus vázzal, ami különösen sport és természet fotózáshoz készült. A hétköznapok pillanatainak kitűnő megörökítésére az EOS M6 Mark II, az új kompakt, mégis erőteljes tükör nélküli fényképezőgép lesz megfelelő a folyton mozgásban lévő fotósok számára. A ma bejelentett két új Canon RF objektív mellett ezek a kiváló minőségű, gyors modellek a Canon népszerű EOS 80D DSLR és EOS M6 tükör nélküli sorozatát bővítik, hogy választási lehetőséget biztosítsanak a fotósok számára a teljes sorozatban.

Kép forrása: Canon

Ne maradj le egyetlen pillanatról sem!
A Canon új EOS 90D és EOS M6 Mark II egyaránt a Canon legújabb generációs DIGIC 8 képfeldolgozó processzorával van felszerelve, amely gyors feldolgozási sebességet és reakcióképességet, valamint a legújabb fotó és film funkciókat kínálja. Az 1/16000 másodperces villámgyors elektronikus zársebesség tökéletes a mozgó tárgyak éles megörökítéséhez, így fotósok magabiztosabbak lehetnek az időérzékeny felvételkészítési helyzetekben. Ezzel a zársebességgel a rekesz még szélesebbre nyitható, alkalmazkodva a környező fényekhez, hogy nagyobb mélységélesség jöjjön létre.
Az EOS 90D 10 kép/mp sebességgel készít sorozatfelvételt AF-követéssel és 11 kép/mp sebességgel élő nézetben, ezért kifejezetten ideális természet- vagy a sportfotózáshoz. Az optikai kereső csökkenti a késleltetési időt és lehetővé teszi például repülés közben élő madarak fényképezéséhez szükséges reakcióképességet. Intelligens funkciója által a beállításokat és a teljes kompozíciót is láthatjuk a kijelzőn. Ahol a témák gyorsak és kiszámíthatatlanok, ez a gyors képkockasebesség és az 58 L JPEG sorozatfelvétel sebesség folyamatos felvételkészítést tesz lehetővé, hogy utólag válasszuk ki a legjobb pillanatképet. Az EOS 90D hosszabb akkumulátor-élettartammal is rendelkezik, akár 1300 felvételig (CIPA szabvány).

A tükör nélküli EOS M6 Mark II sebessége 14 kép/mp folyamatos felvétel esetén és megdöbbentő, 30 kép/mp sorozatfelvétel RAW formátumban. Mindkét üzemmód AF-követéssel rendelkezik, amely garantálja a lelkes hobbifotósok számára, hogy a váratlan pillanatokat is gyorsan elkapják. Annak érdekében, hogy a fotósok a lehető legnagyobb eséllyel rögzítsék a spontán eseményeket, a Canon legújabb tükör nélküli fényképezőgépe támogatja az UHS-II kártyát, 80 L JPEG sorozatfelvétel sebességgel. Ezenkívül a fókusz segéd minkét modell esetén megkönnyíti a kiterjesztett mélységélesség elérését több felvétel kombinálása révén DPP-ben.

Verhetetlen képminőség
Kiváló minőségű, részletes, rázkódástól és műhibáktól mentes képet adnak ezek a fényképezőgépek, mert egy új 32,5 MP APS-C CMOS-érzékelővel rendelkeznek, amely teljes képkocka felbontást ad az APS-C formátum által biztosított további előnyök mellett. A DIGIC 8 processzorral felszerelve mindkét újonnan megjelenő modellnél használhatók az EOS sorozat legújabb funkciói, ami azt jelenti, hogy a fotósok számára több kreatív lehetőséget, vágási szorzót és részletgazdagabb képeket biztosítanak, mint eddig valaha. A Digital Lens Optimiser és a Diffraction Correction funkciók kiváló képeket eredményeznek közvetlenül a fényképezőgépből. A hihetetlen nyerskép-minőséggel, valamint a WiFi és a Bluetooth csatlakozási képességekkel a képek közvetlenül megoszthatók a közösségi csatornákon. Az éles, valósághű képekhez, amelyek természetes kifejezéseket és mozgásokat rögzítenek, a Canon mindkét új fényképezőgépébe beépített egy gyors és pontos szemfókusz követési megoldást. Az EOS 90D modell egy 220.000 hasznos képponttal rendelkező villódzás-érzékelővel ellátott RGB+IR fénymérés-érzékelővel van felszerelve a valósághű arcfelismerés és az általános expozíció jobb szabályozása érdekében. Ez az új érzékelő a nagy, ISO 100–25600 érzékenységének köszönhetően nagyobb felbontást ad anélkül, hogy esetleg kedvezőtlen fények ezt veszélyeztetnék. Az EOS M6 sorozat fejlesztéseivel az EOS M6 Mark II modell az EV-5-re fókuszál amikor f/1.4 vagy nagyobb rekeszértékű objektívvel használják, hogy még felhős estéken, árnyékban vagy zárt térben is használható legyen.

Jövőbiztos tartalom 4K-ban
Az EOS 90D és az EOS M6 Mark II sokoldalú fényképezőgépek állóképek és videók készítéséhez, amelyek a hozzájuk csatlakoztatott objektív teljes látószögét kihasználva képesek a 4K felbontásra, és a gyors, akár 120 kép/mp Full HD felvételek készítésére. A fényképezőgép akár nagy távolságból is képes kiváló minőségű videót rögzíteni, ha például nem mehetünk közelebb, mint például egy kiránduláson.

Kép forrása: Canon

A Canon elismert Dual Pixel CMOS AF rendszere mind Full HD, mind 4K videó üzemmódban elérhető, és nagy területi lefedettséget kínál (88 x 100%), egyenletes, nagy teljesítményű fókuszkövetést biztosítva a filmekben professzionális megjelenésű felvételek készítéséhez. Mozgó témák felvételekor ez biztosítja, hogy a téma éles fókuszban maradjon, a háttér pedig elmosódjon. A szemkövető fókusz pedig megtalálja a téma szemét az élesebb és még vonzóbb filmek készítése érdekében.
A mikrofon port a vloggereknek és a tartalomkészítőknek egyaránt lehetővé teszi a külső mikrofon használatát torzítás nélküli hang rögzítéséhez. Az EOS 90D fejhallgató porttal is rendelkezik, így a filmezés során pontosabban követhető a videó hangja. Ez jó alapanyag főként akkor, amikor a téma távoli, csökkentve az utómunkálatokat. Útközben történő filmezés esetére a hordozható EOS M6 Mark II praktikus dönthető kijelzővel rendelkezik, hogy a szelfi stílusú tartalom is tökéletes legyen.

Kép forrása: Canon

Jobb ellenőrzés és kezelés
Az új fényképezőgépek a kedvelt ergonomiával segítik a kényelmes kezelhetőséget. Az EOS sorozathoz csatlakozó legújabb DSLR készülék lévén, az EOS 90D az ismerős, de már könnyebb vázzal rendelkezik, amelyet a jobb kezelhetőség és egyensúly érdekében nagy fogantyúval szereltek fel, ami különösen a sportok és a vadvilág fotózásához használt hosszú objektívek használata esetén ideális. A két többfunkciós tárcsával – köztük egy újonnan beépített multivezérlővel, amely a professzionális termékek esetén a fényképezőgép hátuljában található – és a megszokott EOS gombokkal a képességeiket fejleszteni kívánó lelkes hobbifotósok ösztönösen és magabiztosan fényképezhetnek, nagyobb fókuszpont-választással és az ujjak közelében lévő hasznos beállítási lehetőségekkel. Az EOS 90D számos testreszabható funkcióval van felszerelve, amelyek beállíthatók úgy, hogy a képek és a videók egységes stílust biztosítsanak. A 7,7 cm-es Vari-Angle érintőképernyő a képkompozíció jobb láthatóságát biztosítja akár erős fényben is vagy kihívást jelentő szögben.
EOS M6 Mark II kompakt mérete lehetővé teszi a pont és felvétel stílusú fotózást amikor útközben spontán pillanatok rögzítésére van szükség. A funkcióválasztó tárcsa, a főtárcsa, a testreszabható/manuális fókuszválasztó kapcsoló és az AF-indító gomb intuitív módon helyezkednek el a jobb reakciókészség érdekében a gyorsabb ütemű felvételi helyzetek esetén. A levehető nézetkeresőt felemeltük és középre igazítottuk, hogy helyet és intuitív kényelmet biztosítsunk a magával ragadó fényképezési élményekhez, míg a dönthető képernyő kreatívabb rögzítési és korlátlan videókészítési lehetőségeket kínál.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.