Koronavírus okozta fennakadások – folytatás

Tudom, tudom, már a csapból is a koronavírus folyik és már te is nagyon unod. Hidd el, én is, de vannak hírek, amiket azért meg kell osztanom veletek. Például korábban már írtam arról, hogy a Nikon kihagyja a 2020-as NAB Show-t. Nos, a legfrissebb hírek szerint az Adobe vezetősége is úgy határozott, hogy nem teszik ki se magukat, se a munkatársaikat fölösleges veszélynek, és inkább kihagyják az idei kiállítást. A szoftverfejlesztő cég rövid közleményében sajnálatát fejezte ki, hogy ezt a döntést kellett meghozniuk, de „az alkalmazottak, az ügyfelek és a partnerek egészsége és biztonsága mindig is prioritást élvez”.

Egy másik rossz hír, ami már minket, magyarokat is közvetlenül érint, hogy a Nikon a D6 kereskedelmi forgalomba hozatalát májusra tolta ki. A gyártó kénytelen volt meghozni ezt a döntést, mivel az alkatrészellátás a beszállítók miatt akadozik. Pontos dátumot egyelőre senki sem tudott mondani.

A harmadik hír, ami a COVID-19 koronavírussal összefüggésbe hozható: az angliai „The Photography Show” rendezvényt a szervezők elhalasztják egy későbbi időpontra. Eredetileg március 14-17. között a Birminghami National Exhibition Centre látta volna vendégül az odautazókat, de tekintettel a fertőzésveszélyre, a szervezők inkább lemondtak a márciusi buliról. Aki már megvásárolta a jegyét, az ne szomorkodjon, az továbbra is érvényes marad! (Forrás: dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...