A Vanguard négy az egyben állványairól röviden

Tessék? Miről van szó? Négy az egyben állvány? Az meg micsoda? Nos, a Vanguardnak van egy érdekes háromláb családja, ami elméletben négy az egyben megoldást kínál a stabil, de hordozható tripodok után vágyóknak. A Vanguard VEO 2X 204ABP és a VEO 2X 265ABP alumínium állványok is ennek a családnak a tagjai, ahol a 204ABP a kisebbik, könnyebbik változat. Mivel a két termék nagyon hasonlít egymásra (a különbségekről majd kicsit lentebb részletesen beszámolok), ezért a 4-in-1 rendszert és a felépítését a VEO 2X 204ABP tripodon fogom bemutatni.

A Vanguard VEO 2X 204ABP egy könnyű és kompakt utazóállvány, aminek a legfőbb paraméterei következőképp festenek: alumíniumból készített tripod, lábanként négy kihúzható szekcióval (elfordítható gyorsreteszek; a legvastagabb szekció 20 mm átmérőjű). Az állvány maga 1,28 kilogrammot nyom, teherbírása kb. 4 kg. A háromláb összecsukva 40,13 cm hosszú, a középszár kihúzása nélküli legnagyobb magassága 109 cm, a középszár kihúzásával pedig 134,87 cm-es magasság érhető el. Az állványhoz szettben a VEO 2 BP-45 típusú gömbfejet kapjuk, de a dobozban további kiegészítőket is találunk, mint például két darab imbusz-kulcsot, fémtüskéket (talp), hordtáskát, egy videós kart, csavarokat, valamint egy makró toldatot, amit a középszár helyére illeszthetünk az állvány nyakrészébe.

Oké, de mitől „négy az egyben” ez az állvány? A Vanguard leírása szerint a VEO 2X 204ABP lehet klasszikus háromláb, lehet monopod (lásd később), lehet sima gömbfejes fotós állvány, de lehet videós állvány is a mellékelt kar felszerelésével. Vegyük tehát végig, hogyan alakíthatjuk igényeink szerint ezt a kis utazócsodát!

A VEO 2X 204ABP alaphelyzetben egy csinos és meglepően masszív kis utazóállvány, ami az összes lábszekcióját kihúzva is legalább az egy kategóriával nagyobb, nehezebb tripodok stabilitását nyújtja (két lábszáránál megfogva forgásirányban rendesen megrángattam, de csak minimális elmozdulás volt tapasztalható). A lábakat egy benyomható retesz rögzíti a megfelelő szögben:

Ezek kényelmesen kézre is állnak: bal kézzel lefogom a tripodot, jobb kézzel megfogom a kihajtani kívánt lábat, hüvelykujjammal pedig benyomom, s nyomva tartom a reteszt, közben a lábat a kívánt pozícióba mozgatom. A lábszekciókat forgó reteszek tartják a kihúzott (vagy épp összecsukott) állásban:

Az állvány középszárát a Vanguard saját mechanizmusának segítségével akár 180 fokban lefelé eldönthetjük, így a fényképezőgépünk fejjel lefelé, az állvány lábai közé is forgatható. A középszár – természetesen – vízszintes pozícióban is lezárható.

Ahhoz, hogy a középszárat kivehessük, az alján található kézi csavart sem kell kicsavarnunk, így a szár a nyakrészből bármikor kihúzhatóvá válik. A középszár helyére ekkor beilleszthetjük a szettben mellékelt makró toldatot:

A mellékelt mini csonkot a középszár helyére tudjuk becsúsztatni, ekkor az állvány három lábát a lehető legnagyobb terpeszbe kihajtva „földközeli állásba lapíthatjuk” a rendszert, hiszen nincs útban a hosszú középszár. Makrózáshoz, épületek fényképezéséhez és számos más célra is használható ez a „kilapított” mód.

A VEO 2X 204ABP lábainak végén gyárilag gumitappancsokat találunk, de ezek eltávolítása után helyükre a mellékelt acéltüskéket csavarhatjuk. A tüskék oldalán lyukat fúrtak, így a vékonyabbik imbuszkulcsot ezen áttolva is jő erősen meg lehet húzni a csavarokat, nincs szükség franciakulcsra, fogóra.

A Vanguard VEO 2X 204ABP-t a VEO 2 BP-45 jelű gömbfejjel kapjuk, ami tökéletesen kiegészíti az állványt. Ez a háromláb elsősorban a kisebb tükörnélküli gépekhez igazodik, de mivel kb. 4 kg a teherbírása, akár egy felső középkategóriás dSLR-t és egy 24-70 mm F2.8-as üveget is még kényelmesen elbír.


A képen egy Olympus OM-D E-M1 vázzal és egy ultrazoom objektívvel látható a szett

A VEO 2 BP-45 gömbfej egyetlen egy központi feszítőcsavarral van ellátva, tehát ez a kézi csavar rögzíti a gömb mozgását és az elforgást is egyszerre.

A cseretalpat Arca Swiss kompatibilis rögzítő mechanizmus fogja be, aminek biztonsági tüskéje is van, így laza rögzítés esetében sem csúszik ki a foglalatból a gépel szerelt cseretalp. A cseretalpat befogó rész egy buborékos szintezővel is el van látva, ami azonban elég rosszul látható, ha a fotómasina rá van helyezve a fejre.


A biztonsági tüske megakadályozza a cseretalp kicsúszását


Ez a csavar aztán rendesen odafogja az inzertet a fejrészhez

No, a Vanguard VEO 2X 204ABP további különlegessége, hogy akár monopodként, avagy „egylábú” állványként is használhatjuk. És itt is többféle lehetőség kínálkozik attól függően, milyen magas állványzatra van szükségünk. A háromláb egyik lába kicsavarható, az lesz monopodunk alapja:

Ha a legmagasabb verzióra lenen szükségünk, akkor a kicsavart lábba csavarjuk bele a tripod középszárát:

Ha elég az a hossz, amit egy kihúzott láb nyújt, akkor a láb felső részébe csavarjuk bele a középszárból kivett tőcsavar egységet, majd erre helyezzük vissza a gömbfejet:

A filmkészítők, operatőrök videós állványként is használhatják a VEO 2X 204ABP-t. Hogy kényelmesebb legyen a kamera svenkelése, a gyártó mellékelt egy teleszkópkart a szetthez, amit a gömbfejbe csavarhatunk be:


A mellékelt csavarok egyikével ezt a kart fixálhatjuk a fejben

A nagyobbik modell, a Vanguard VEO 2X 265ABP annyiban különbözik a kisebbik testvérétől, hogy vaskosabb, erősebb kivitelezésű, lábai ötszekciósak, és egy másik típusú gömbfejjel van felszerelve (VEO 2 BP-120 pánolható gömbfej). Legfontosabb paraméterei: alumíniumból készült, 1,81 kg a saját tömege, 12 kg a terhelhetősége ezzel a fejjel, 41 cm a hossza összecsukva, 125,7 cm magasságra húzható ki a középoszlop nélkül (azzal együtt 151 cm lehet a magassága), 26 mm átmérőjű a legvastagabb lábszekció.

Erre az állványra már egy profi tükörreflexes fényképezőgép szettet is nyugodt szívvel rá lehet bízni. Hátránya, hogy a nagyobb, masszívabb felépítése miatt valamivel nehezebb szállítani (hátizsákon, fotós táskán több helyet foglal).

A Vanguard VEO 2 BP-120 gömbfej már külön pánolható, ami az operatőrök munkáját fogja megkönnyíteni filmkészítéskor.

Értékelés

A Vanguard VEO 2X 204ABP és a VEO 2X 265ABP alumínium állványok valóban sokoldalúak. Ötletes megoldások sorainak hála nem csak egy hagyományos háromlábú állványt kapunk, hanem monopodot, filmes tripodot egyaránt. Még a kisebbik 204ABP is igen stabil, így nem csoda, hogy a 265ABP-nek sem kell szégyenkeznie stabilitást illetően. A VEO 2X 204ABP bruttó 54 900 forintért, míg a VEO 2X 265ABP bruttó 74 900 forintért vásárolható meg a Tripont Foto Video Kft. webshopjában. A termékekre 5 év garanciát kapunk, ami szintén nem egy elhanyagolandó részlet! Tőlem mindkét tripod megkapja a „Kedvenc” bilétát!

Vanguard VEO 2X 204ABP

Vanguard VEO 2X 265ABP

A Vanguard VEO 2X 204ABP és a VEO 2X 265ABP alumínium állványokat a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra. Részletes műszaki leírásuk itt és itt olvasható a gyártó honlapján.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...