Ezt az öt fényképezőgépet nagy ívben kerüld el!

Gyakran kapom a kérdést, hogy kezdőnek milyen fényképezőgépet ajánlanék: legyen fix objektíves, profi kompakt, vagy inkább cserélhető objektíves? Tükörreflexest érdemes még vásárolni, vagy már inkább csak MILC szerepeljen a listán? Melyik márkába érdemes beruházni? Mekkora felbontású legyen a szenzor? Nos, ezekre a kérdésekre gyakran nem könnyű választ adni, hiszen fotózni bármilyen fényképezőgéppel lehet. Nyilván elsősorban olyat érdemes választani, amiben van lehetőség a fejlődésre, tehát nem növöd ki pillanatok alatt. Tovább legyen a kiválasztott gép kézre álló, azaz szívesen vedd elő, s használd, mert lehet az a világ legjobb fotómasinája, ha undorral nézel rá, ha nem tudod megszokni a kezelőfelületét, ha az ergonómiája nem a kezedre, a gondolatmenetedre van szabva. Azonban akad öt olyan fotógép, amit mindenképp érdemes elkerülnöd – az alábbi listát a petapixel.com szerkesztője foglalta csokorba az „About Photography” (Martin Kaninsky) YouTube csatorna filmje alapján.

Sony A7 III – marha jó gép, de a mai napig csak kényszerből használom; utálom

1. Azt a gépet, amit nem viszel magaddal

Chase Jarvis mondta egykoron, hogy „az a legjobb fényképezőgép, ami nálad, veled van”, és mennyire igaz ez a mondás a mai napig! Ami nincs veled, azt nem lehet használni, s ha nem tudsz semmit előkapni, oda a pillanat. Ez ennyire egyszerű! Hiába figyel otthon a legszuperebb középformátumú gép a legjobb objektívekkel, ha azt soha nem viszed magaddal sehova, mert dög nehéz, mert lassú, mert úgyis csak a stúdióban használod. Anno nekem is volt egy Nikon D3 vázam, amin általában a 14-24 mm F2.8, vagy a 24-70 mm F2.8 figyelt, de a szett annyira nagy és „körülményes” volt, hogy – dobpergés – inkább egy Olympus PEN E-P1-et tartottam magamnál, ha útnak indultam. Noha a két gép felbontása közel azonos volt, a D3 képminősége klasszisokkal jobb volt, mint a kis PEN-é, de mégis az utóbbit vittem magammal. Valószínűleg ma már az okostelefonra szavaznék én is, noha ki nem állhatom ezeket az „ergonómiai katasztrófákat”.

2. Azt a fényképezőgépet, ami tömve van olyan funkciókkal, amikre sosem lesz szükséged

Rendszeres olvasóim számára nem titok, hogy gyakran még én is kísértésbe esem, ha valami „fantasztikus” újdonsággal áll elő valamelyik gyártó. Korábban állandó téma volt a külföldi szakfórumokon, hogy „megjelent az x gyártó y kamerája, váltsak-e rendszert a mostaniról”. Ha van egy jól bejáratott rendszered, ha van egy jól kiismert géped, amivel akár álmodból felébresztve is azonnal a megfelelő paraméterekkel tudsz fényképet készíteni, és meg vagy elégedve a képminőségével, nem tart vissza az esetek többségében, akkor minek ugranál rá egy olyan funkciókkal, szolgáltatásokkal túltömött készülékre, aminek komplikáltsága csak útban lenne? Ugyanez érvényes az objektívekre is: bár egy F1.4-es üveg valóban szép háttérelmosással kecsegtet, minek vennéd meg, ha amúgy is F8-on képeled témáidat? Termékfotóimat én is általában F8, vagy szűkebb rekeszértékekkel lövöm meg, akkor minek vennék egy drága fényerős optikát e célra?

3. Azt a fényképezőgépet, amit nem engedhetsz meg magadnak

És igen, ennél a pontnál is képbe jön a szép új, színes, szagos fotógép, amiről mindig is álmodtál. De minek gondolkozol egy olyan gépben, amihez hitelt kellene felvenned, és akkor még hozzá való objektívjeid sincsenek? Hidd el, nem éri meg adóságba verni magad! Főleg akkor nem, ha a készülék „nem dolgozik meg önmagáért”, azaz nem keresel vele egy lyukas garassal sem többet, mint a mostani vázaddal, rendszereddel!

4. Azt a fényképezőgépet, amit mások erőltetnek rád

Szerencsére fényképezőgéppel még nem jártam így, de szintetizátorral már igen: kinéztem magamnak egy Roland JP-8000 billentyűst a 90-es évek vége felé. Rengeteg demót hallgattam meg, elmentem a Roland szalonba, ahol kipróbáltam – baromira bejött a masina kezelőfelülete, a hangjai, az egész olyan volt, mintha rám szabták volna. Mindenképp meg akartam szerezni, de csak úgy tudtam volna megvásárolni, ha a régi szintimet eladom, vagy beszámíttatom. Elmentem hát akkor kedvenc szalonomba, ahol jóban voltam a tulajjal és az eladóval. Jó árat mondtak a régi hangszeremre, ezért úgy döntöttem, nem vacakolok heteket/hónapokat az eladással, hanem odaadom nekik a gépet, legalább gyorsan meglesz az új cucc. Azonban az eladó mindenképp az akkor frissen bejelentett Yamaha AN1x-et akarta a Roland helyett ajánlani, mondván mennyire jobban szól, ráadásul újabb a virtuális analóg motorja és plusz két hang polifóniát kapok. Hagytam magam rábeszélni a Yamahára, ami valóban nem volt rossz gép, de a mai napig bánom, hogy nem azt a szintit vásároltam meg, amibe belehabarodtam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne hallgass a szakértő véleményére, de végül TE fogod használni azt a fényképezőgépet, NEKED kell majd nap mint nap szemhez emelned! Igen, az ember nem csak az eszével, de szívével is dönt – néha helyesen.

5. Azt a fényképezőgépet, amit csak azért veszel meg, mert van pénzed rá

Bizonyára mindenki végigcsinálta már ezt a kört: egyszer csak azon kapod magad, hogy nem tetszenek a fotóid, unalmasnak, egyhangúnak látod őket. Valahol mélyen megszólal halkan egy kisördögi hang, hogy ez biztos azért van, mert már régi, unalmas a géped, a rendszered. Van is épp pénzed, miért is ne próbálnál ki valami mást, valami bizsergetően újat? Nos, biztos lehetsz benne, hogy a kütyümegszerzési szindróma hatására sem leszel jobb fotós, és a képeid sem lesznek jobbak, szebbek, „frissebbek”. Cserébe elköltesz egy rahedli pénzt, aminek máshol is meg lett volna a helye. Nyilván érdemes, és kell is időnként itt-ott új életet lehelni a fotós felszerelésbe, de a fent említett okok miatt biztos nem érdemes!

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...