Na, a bíróság itt vajon kinek a javára fog ítélkezni?

Egy igen érdekes szerzői jogi kérdés merült fel a minap, ugyanis az USA-ban egy olyan ügy került a bíróság elé, ahol több tényező is kérdéses, azaz többféleképpen értelmezhető (szerintem). A vita egy híres fotós és egy szintén neves tetováló művész között eszkalálódott: Jeff Sedlik beperelte Kat Von D-t, mondván a hölgy szerzői jogot sértett azzal, hogy egy az időközben elhunyt Miles Davis-ről készített portrét tetovált fel egy ügyfelének karjára, majd azzal népszerűsítette magát, szolgáltatásait. Sedlik (a fotós) még 1989-ben készített egy ikonikus portréfotót az 1991-ben elhunyt Jazz-zenészről – ezt a felvételt azóta számos magazinban láthattuk, mint például a JAZZIZ címlapján, vagy a LIFE magazinAz év fényképei” különkiadásában.

Kat Von D (a tetováló művész), a híres hollywoodi „High Voltage Tattoo” tetováló szalon tulajdonosa a TLC „LA Ink.” című sorozatában vált híressé; az Instagramon több mint 7,4 millióan követik a mesterasszonyt. 2017-ben Kat Von D Sedlik Miles Davis-ről készített portréfotóját használta fel ahhoz, hogy azt egy ügyfelének a karján reprodukálja. A tetoválást a hölgy az Instagramon és más közösségi platformokon is megosztotta követőivel, így azt rengetegen láthatták. Sedlik szerint Kat Von D azonban semmiféle engedélyt, vagy licencet nem kért ehhez (mármint a reprodukcióhoz), ezért a fotós most azt követeli, hogy a tetováló művész távolítsa el mindenhonnan az összes képanyagot, ami az említett portrét ábrázolja, így a tetoválást (!) is. Ezen túlmenően Sedlik kártérítést követel, ami majd tartalmazza a perköltségeket is.

Jeff Sedlik elmondása szerint korábban megpróbálta felvenni a kapcsolatot Kat Von D-vel, hogy peren kívüli egyezményre jussanak, de a tetováló mester ignorálta megkereséseit. Von Drachenberg kisasszony nem tartotta tiszteletben egy művésztárs kreatív munkáját, és úgy döntött, hogy pénzt keres Sedlik ikonikus fényképével. Más alkotását kihasználva a tetováló saját márkáját építette, valamint termékeit és szolgáltatásait népszerűsítette. Szóval, az ügy a bíróság elé került, és egyelőre nem tudni, mi lesz a kereset kimenetele, de komoly összeg a tét: akár 150 000 dollártól is búcsút mondhat Kat Von D. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...