Pontosan 13.00-kor indultam el otthonról, gondoltam, lesz vagy három óra az út, hiszen nem sietek, nem hajt a tatár. No, meg persze azt is fejben kellett tartanom, hogy délután négy és öt közöttre mondtam érkezésem várható időpontját, tehát a szállodában is ennek megfelelően készítik el a szobát. A forgalom nagyon flott volt, sehol dugó, sehol baleset (szerencsére), és Bécsben is gyorsan megtaláltam a címet. A szálloda nem esik messze régi lakóhelyemtől, ha lesz időm, elmegyek és megnézem a házat.
No, amint megérkeztem (megálltam bután a szálloda bejárata előtt), odaszaladt hozzám a szálloda portása, de még mielőtt elkezdhette volna mondókáját, szavába vágtam, s kissé rozsdás, de biztos némettel megkérdeztem tőle, hogy hol van a szálloda parkolójának bejárata, mert használni szándékozom. Udvariasan eligazított, meg is találtam az önműködően nyíló kaput, majd a nagy világosságból szerencsémre nagyon lassan hajtottam be a nagy sötétségbe, ugyanis elég szűk volt odabent minden járat, könnyen falazás lehetett volna a vége. Korábban utánajártam, milyen a hotel parkolója, s valóban, igazat kell adnom azoknak, akik azt írták, hogy leginkább kispolskiknak való. Középkategóriás kocsival is már igen navigálós a terep, nem csak az oszlopok, hanem a már említett szűk járatok miatt is. Még egy mondat erejéig maradva a mélygarázsnál: érdekesen vadregényes benyomást keltett az egész „alvilág”, csövek, pókhálók és olyan igazi, filmbéli félhomály fogadott.
Szerencsémre pont a lifttel szemben (elég furcsa látvány volt ebben a környezetben egy liftet találni, leginkább egy rozsdás vaslétra illett volna a képbe – de ez nem kritika, csak megjegyzés) találtam beállót, ahova nem könnyen, de bepattintottam a kocsit. A hallba érkezve egy-egy fordulat után egyből szembe találtam magam az Olympus fogadó standjával, ahol egy fiatal osztrák lány ücsörgött magányosan. Mondtam neki származási országomat, nevemet, majd rövid útbaigazítás után át is vehettem a vállalat fogadólevelét és a nyakbavalómat („sajtós dögcédula”). A szobámra még várni kellett bő tíz percet, ami az én hibám, hiszen jóval korábban értem ide, mint kellett volna. A kiszolgálás nagyon barátságos, gyors és előzékeny volt, tudják az emberek a dolgukat, tisztában vannak vele, hogy a szolgáltatásból élnek.
A kulccsal, ami gyakorlatilag egy mágneskártya, fellifteztem a nyolcadikra, majd az egész épület körbe gyaloglása után végre megtaláltam a szobámat. Szép, van egy wc/fürdőszoba és egy háló, aminek egyik végében az ágy (kétszemélyes), másikban az íróasztal található, ahonnan most is írok. Internetelérés van – ingyenes – wifin keresztül, a sebességét nem mértem, valószínűleg a blogom feltöltéséhez kellően gyors lesz 🙂
Este 18.15-kor gyülekező lent a hallban, valahová elvisznek minket. Összesen 275 emberke jött az Olympus sajtóeseményére a világ szinte összes országából. Magyarhonból hárman veszünk részt az eseményen, ami valószínűleg nem kevés pénzébe került az Olynak. Folyt. köv.
