A Canonon kívül az összes „menő” márka bemutatta már saját MILC rendszerét, így múlt héten – óriási várakozásnak téve pontot a végére – a Nikon is, aki saját elmondása szerint már négy éve csiszolgatta Egyes (1) gépeit, a J1-et és a V1-et. Épp ezért érte hideg vizes zuhanyként a szakma apraja-nagyját az, amiket bejelentettek. Jelen írásomban azonban nem akarok kitérni az új Nikonokra – ezek jó és rossz oldalairól már bőségesen beszámolt a szaksajtó, így én is.
Milyen legyen hát a Canon új rendszere, hogy ne okozzon csalódást a szakiknak? Ehhez a kérdéshez vegyük végig, mi lenne az a maréknyi jellemző, amit egy fotós, vagy egy „igényes amatőr” elvárna:
- A tükrös gépeknél kisebb méret és tömeg (váz és optikák),
- teljes manuális vezérelhetőség,
- elektronikus, vagy optikai kereső (a legjobb nyilván a FujiFilm féle hibrid megoldás lenne),
- nagyon jó képminőség,
- legalább 4/3 méretű képérzékelő,
- a JPEG mellett választható RAW formátum,
- gyors általános működés,
- gyors élességállító rendszer,
- csicsáktól mentesség (művészi szűrők, sémák teljesen fölöslegesek),
- belépő kategóriás dSLR árszint,
- legalább 400 kép akkutöltésenként,
- HD, Full HD felbontású filmfelvétel,
- beépített villanó.
A gép és az optikák méretét nagyban befolyásolja az alkalmazott szenzor mérete; azonban láttunk már példát arra, hogy egy Full Frame érzékelős géphez is lehet apró obikat gyártani. Ezek persze mind fix gyújtótávolságúak, s teljesen manuális működésűek, így nem kell beléjük se motor, se bonyolult elektronika. Fenti jellemzők alapján összeállítottam saját Canon MILC gépemet, legyen a neve mondjuk G1:
- Kizárólag P, A, S, M módok (csak semmi mosolygós arcocska, dombocska meg hóember sémák),
- 3 millió képpontos beépített EVF (a hátlapon bal felső sarokban található),
- APS-C vagy 4/3 méretű szenzor 10 MP felbontással,
- G12 váztest,
- külön tárcsa a záridőnek (1/4000-30 mp), az ISO értéknek (ISO 50-3200) és az expozíció korrekciónak (+/-3 FÉ, harmad FÉ beosztással),
- dedikált nyomógomb a fehéregyensúlynak (automata és Kelvin), a fénymérési módnak (szpot, mátrix és középre súlyozott) és a videofelvételnek,
- paraméterező tárcsa elől, a markolat felett (lásd G12), ami nyomógombként is funkcionál,
- szabványos vakusaru,
- színhelyes (felhasználó által kalibrálható) OLED 2”-2,3” kijelző (nem kell nagyobb, sőt),
- beépített képstabilizátor (maradjunk a valóság talaján: 3 FÉ valós teljesítménnyel),
- valós pixelösszevonással 5 MP-es HDR funkció,
- állítható színtér (sRGB, Adobe RGB),
- szabadon paraméterezhető önkioldó,
- teljesen kikapcsolható, szabadon programozható zajszűrés (ISO 800 fölött lépésenként megadható szűrési szint – 5 lépcsőben),
- virtuális horizont (digitális libella)
Így hirtelenjében ennyi jutott eszembe, ami a vázzal kapcsolatos. Az objektívek terén nincs túl nagy igényem: lehet mind fix gyútávú, akár manuális rekeszállítással is, csak legyenek fényerősek (F1.4, F1.8) és valóban kicsik (lásd Olympus 12/2). Persze, nem élek álomvilágban, s nagyon jól tudom, hogy ilyen gépet nem fogunk kapni (már van, csak nem a Canon gyártja: Leica M9). Ami nagyjából azért elvárható lenne, azt az első listában olvashatjátok.
Addendum: nyilván a piac diktál, tehát a Canon is olyan MILC gépet fog tervezni (ha már meg nem tette), amivel a tömegek igényeit tudja kielégíteni. De mi lenne – ó, Istenem -, ha csak egyszer meghallgatnák a fotózáshoz közelebb állók igényeit is és a tömegigényeket kielégítő változat mellett megjelenne egy nyilván drágább exkluzív, amolyan „L-es” masina is?
