Az Adobe alulmaradt a kalózokkal szemben

Az Adobe Photoshop CC csupán egy pár napja jelent meg, de a kalózoknak máris sikerült túljárniuk az Adobe szoftvermérnökeinek az eszén. Az Adobe új üzleti modellje nem igazán tetszett, amikor azt bemutatták a vásárlóközönségnek, de a cég vezetői fejükbe vették, hogy végigviszik a tervet, történjen bármi is. Azok, akik az, előfizetéses elképzelés mellett kiálltak, azt vélték, a felhördülők javarészt csak azért ellenzik az új szoftverhasználati módot, mert nem feltétlenül hivatalosan jutottak hozzá a régebbi Creative Suite programokhoz. S valóban, az Adobe is valahol azt remélte, hogy az előfizetéses szoftverhasználat valamelyest visszaszorítja majd a kalózpéldányok terjedését.

adobecc.jpg

Az Adobe Photoshop CC letölthető és telepíthető ugyanúgy, mint a korábbi változatok. Azonban működéséhez legalább 30 naponta szükségünk lesz internetelérésre, mert a programcsomag leegyezteti a központi szerverrel, hogy él-e még az előfizetésünk (éves előfizetés esetén is meghatározott időnként kinéz a netre az Adobe alkalmazása). És most jön a pofon: kalózok csupán egy nappal a „Creative Cloud” hivatalos indulása után máris feltörték a rendszert és megkerülték a programcsomag netfüggőségét. Pech. (Forrás: fstoppers.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.