A faceresearch.org érdekes kutatást végzett, amelynek során megdöbbentő fotók keletkeztek. Ezeken a felvételeken az egyes országokban vizsgált, lefényképezett nők szoftveresen átlagolt (rétegezéssel létrehozott) fotója látható. Az eljárás során az elkészített portrékat megfelelően fedésbe hozták egymással, hogy ne legyenek zavaró „kilógások” a montázsokon. Sokkal korábban, az 1800-as években, az ötlet úttörője Sir Francis Galton készített hasonló felvételeket.
Azonban az eredményekkel nem mindenki elégedett: már most sokan állítják, hogy a végső, átlagolt arc „túl szép”. Ez, sajnos, az eljárás velejárója, ugyanis a képek összeadásakor az egyes arcok jellegzetes vonásai (hegek, szeplők, anyajegyek stb.) „elvesznek” az átlagolás során. Ráadásul a kutatás leírásából nem derül ki, hogy hogyan választották ki az egyes országok résztvevőit, mi alapján döntöttek Erzsike mellett Andrea helyett. (Forrás: fstoppers.com, 9gag.com)
Frissítés: Kesztió olvasóm is alkotott régebben egy a fentihez hasonló képet, aminek az volt a címe, hogy a „Tábor Arca” (Minimum Party összművészeti alkotótábor), erről számol be nekünk alábbi sorokban:
„Az arcok szoftveres átlagolásának alapelve tulajdonképpen pont annyira egyszerű, amennyire látványos a végeredmény.
Mindenekelőtt félre kell tennünk a portréfotósi vénánkat, és a modellektől minél szimmetrikusabb és közömbösebb arckifejezést kell kérnünk, mintha igazolványképről lenne szó. Ügyelve természetesen arra, hogy az arcokat minél precízebb kameraállással fotózzuk, mert a ferdén tartott fényképezőgép utólagos szoftveres korrigálására fordított időt és kínlódást be kel majd szoroznunk annyival, ahány arcot fényképezünk (legalább 50, hogy meggyőző legyen az eredmény). Ugyanez érvényes a következetes expozíciós értékekre is. Mondanom sem kell, hogy fix objektív használata ajánlott, vagy ha nem, olyan zoom, mely mechanikus gyűrűvel rendelkezik.
Ha már Photoshopban (vagy Corel PhotoPaint-ben, én anno ezzel a szoftverrel dolgoztam) vannak a képek, be kell lőni valahogy az átlagos szemtávolságot (ezt nem szükséges túl precízen csinálni, mert valószínűleg így is, úgy is minden képet külön korrigálni kell majd). Ennek alapján három segédvonalat behúzva jelölhetjük ki pupillák majdani helyzetét egy új, üres dokumentumban. Minden egyes fotót külön rétegre (vagy PhotoPaint-eseknek: objektumként) helyezünk, és nagyon pontosan úgy toljuk, méretezzük, majd forgatjuk, hogy a két pupilla pontosan a segédvonalak két metszéspontjára essen. A legtöbb ember arca aszimmetrikus, így ez enyhe ferdeséget okozhat, de elegendő fotó esetén ezek a hibák kioltják egymást.
Ha ezzel megvagyunk (több órás megfeszített munkára kell számítani), minden rétegre PONT UGYANAZT az átlátszóságot (opacity) alkalmazzuk, blending mode-nak Multiply-t érdemes használni. Az átlátszóság mértékét akár ki is lehet számolni, de érdemes kísérletezéssel eltalálni a megfelelőt, amikor az összhatás már szép kontrasztos, de még nem sötétedett be túlságosan.
2008-ban, amikor az kászonaltízi (Erdély) Minimum Party összművészeti alkotótáborban a „tábor arcát” készítettem el kb. 70 fotóból, sajnos a feladatra mai szemmel nem túl alkalmas fényképezőgép (Lumix FZ-15) állt rendelkezésemre, s ma már biztosan más minőségben tudnám megoldani a feladatot. De az eredmény talán így is önmagáért beszél.”
És íme, a remekmű, amit itt is meg lehet csodálni:
