Aki látott már régi (tényleg régi) portréfotókat, az bizonyára észrevette, hogy a portréalanyok nem mosolyogtak egyiken sem. A petapixel.com stábja utánajárt ennek a kérdésnek és több magyarázattal álltak elő. Az egyik ilyen lehetséges ok a technikai, műszaki megoldások elmaradottsága lehetett (hosszú expozíciós idő kellett egy-egy kép elkészítéséhez és nem lett volna kényelmes addig mosolyogtatni az alanyt), míg más feltételezett indokok a rossz szájhigiénia (értsd: rothadó, hiányos fogsor) és a formális alkalmak komolyságot megkövetelő előírásai (etikett). [Szerintem az is lehetett az egyik ok, hogy egyszerűen ronda vigyora volt az embereknek]
A petapixel.com eszmefuttatását Nicholas Jeeves kutatásainak eredménye egészíti ki, illetve helyesbíti: először is kizárja az antivigyornak azt az okát, amely a rossz fogakra hivatkozik. Persze, előfordult, hogy az adott portréalanynak nem voltak a legjobb állapotban a fogai, hiszen valóban nagyon alacsony szinten volt annak idején (100-150-200 évvel ezelőtti időszakra gondoljunk elsősorban) a szájápolás művészete, de ez nem riasztotta volna vissza sem a festőt/fotóst, sem az alanyt, hiszen a környezetben megszokott látvány volt a hiányos, itt-ott „foltosodó” fogsor.
Jeeves magyarázata így folytatódik: „A 17. század Európájában tényként kezelték, hogy csak azoknak az embereknek ült széles mosoly orcájukon (az életben és a művészetekben), akik vagy szegények, vagy erkölcstelenek, vagy részegek, vagy ártatlanok voltak, illetve a „szórakoztató iparban” dolgoztak.”. Látszik tehát, hogy annak idején teljesen más volt az elképzelés egy nevetésről, mosolyról, mint manapság. Meg hát, ugye, a tetszetős, természetes mosolyt nehéz volt előidézni egy fénykép, vagy festmény kedvéért.
Ha tehát valaki, mondjuk az 1800-as években, olyannak akart látszani, mint aki a felsőbb társadalmi osztályok tagja, mint akinek jó a karaktere, mint aki komoly, annak tilos volt mosolyognia. Ez az elképzelés – illetve követése – pedig pont Abraham Lincolnnak okozott nagy gondot, akinek híresen humoros személyisége volt. Manapság el sem hinnénk róla ezt a tényt, hiszen az összes közismert fotóján komoly, néha már komor arckifejezéssel ült a kamera elé.
Másik jó példa a fent vázolt problémára a humorista Mark Twain esete, aki szintén nem engedhette meg magának, hogy igazi személyiségét felfedje a fényképezőgép előtt. A Sacramento Daily Unionnak írt levelében Twain így nyilatkozott: „A fénykép a legfontosabb dokumentum és hát így nincs annál rosszabb, mint egy ostoba, bolondos vigyorral a szánkon lekapva, megörökítve megmaradni az utókornak.”. (Forrás: petapixel.com)
