Aktfotók az Empire State Building tetején

Tavaly augusztusban Allen Henson ismét felment az Empire State Building kilátó szintjére, hogy készítsen pár fényképet, amint azt korábban is többször megtette. Most azonban gondolt egyet és belevágott egy „közösségi kísérletbe”: mi történne, ha egy topless modellt fotózna az emberek közt? A választ az Empire State Building képviselete adta egy 1 millió dolláros per személyében.

nude-empire-state-bulding-lawsuit2.jpg

Henson egyébként egy profi fotós – problémája az ügyvédekkel pedig pont ebből a hivatásból ered. Bár a fényképeket mobiltelefonnal készítette és saját elmondása szerint 100%-ban magáncélból („Hivatásos fotós vagyok, ám ez nem jelenti azt, hogy bármikor, amikor egy fénykép készítésére alkalmas eszközzel exponálok, az egy hivatalos munkából kifolyólag történne.”), az Empire State Building menedzsmentje ezt nem így látja: „[Henson] önreklámozás céljából fotózott, ráadásul csorbát ejtett az ESB jó hírnevén, mint biztonságos, családbarát turista attrakció”.

Itt meg kell említeni, hogy New Yorkban a hölgyek teljesen legálisan mutatkozhatnak topless a nyilvánosság előtt. Persze, az ESB magántulajdon, így saját szabályokat állíthatnak fel a pucérkodásra vonatkozóan. Henson állítása szerint azonban a szolgálatot teljesítő őr meg sem próbálta őket feltartóztatni, vagy a helyszínről eltávolítani.

Mindegy, mi a véleményünk a nyilvános csupaszkodásról, legyen ez egy emlékezetes lecke mindenkinek, aki a stúdión kívül próbálkozik akt, fél-akt fotózással. Egyes államokban, országokban a fotóst és alanyát akár börtönbe is csukhatták volna tettükért, vagy csúnya bírságot fizettettek volna velük. A sztoriban az azonban valóban érdekes, hogy a helyi őr nem lépett közbe és most, jó 5 hónappal az eset után próbál jogi lépéseket tenni az ESB képviselete. Vajon mi lesz a vége az ügynek? (Forrás: slrlounge.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...