Photokina 2014: Samsung NX1 – tekintélyes teljesítmény nem csak profiknak

A 2014-es Kölni Photokina szakkiállítás első napján a Samsung lerántotta a leplet a profi fotósoknak szánt tükör nélküli rendszerkompaktjáról, az NX1-ről. A bejelentés azonban nem csak magáról az új fényképezőgépről, hanem egy maréknyi – szintén professzionális bevetésre szánt – fényerős objektívről is szólt. Korábbi pletykák szinte kizárólag szuperlatívuszokban szóltak az NX1-ről, így nem csoda, hogy az újdonságot a szaksajtó részéről óriási érdeklődés előzte meg. Ennek megfelelően a kiállítás Rheinsaal rendezvényterme szinte színültig megtelt újságírókkal, akik a világon elsőként döbbenhettek le az NX1 tudástára láttán.

samsung1

Az NX1 a világ első olyan fényképezőgépe, amely egy 28 MP-es, APS-C méretű, hátulról megvilágított CMOS szenzor köré épül. A mérnökök ezzel a megoldással körülbelül 30%-kal alacsonyabb zajszintre tettek szert, azaz hatékonyabbá vált a beérkező fény hasznosítása. A képalkotó rendszer érzékenységét ISO 100-25 600 közötti értékekre lehet állítani, de – amennyiben a téma és a környezet ezt igényli – ez a tartomány kiterjeszthető ISO 51 200-ig.

samsung2

A Samsung egy újfajta adaptív zajszűrési technológiát (Advanced Noise Reduction Technology – ANRT) fejlesztett ki, amivel a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, a részletek megtartása mellett lehet a képzajt kiszűrni. Az eljárás során a képet a rendszer zónákra bontja, ahol a textúrákra, az élekre, a homogén felületekre különböző mértékű szűrést alkalmaz a világossági mintázat függvényében. A szűrés során a rendszer folyamatosan analizálja és újraalkotja (ha szükséges) a finom részleteket, a színeket és az egyéb képi elemeket.

samsung3

A Samsung NX1 nem csak a magas felbontású, BSI technológiára épülő CMOS lapkája miatt használhatja a „világelső” jelzőt, hanem azzal is, hogy ez az első olyan MILC fényképezőgép, amely 14-bites színmélységű RAW fájlokat ment. Ez azt jelenti, hogy csatornánként 16 384, azaz négyszer annyi tónus-lépcső kerül mentésre, mint a 12-bites RAW használata során.

samsung4

DRIMe V névre hallgat a koreai gyártó legújabb jelfeldolgozó egysége, amely nem csak a fentiekben leírtakat teszi lehetővé, hanem még sok más funkcióért is felel (lásd később). Az új CPU 2,8x gyorsabb elődjénél, négy (4) processzormagot tartalmaz és olyan tulajdonságokkal vértezi fel az NX1-et, amilyenek korábban még a csúcskategóriás dSLR vázak világában is utópisztikusnak tűntek volna:

  • 15 kép/mp sorozatfelvételi sebesség AF-fel (60 teljes felbontású JPEG kép erejéig)
  • Sokkal élethűbb színreprodukció
  • 4K filmfelvétel
  • A korábbiaknál sokkal gyorsabb reakcióidejű elektronikus kereső (5 ms késlekedés)
  • Optikai hibák valós idejű korrekciója (Optical Inverse Correction)
  • Gyors AF működés

samsung5

A Samsung NX1 Super Wide 3D Predict AF rendszere a teljes képfelületen lehetővé teszi a prediktív fázisérzékelést. Összesen 205 fázisérzékelő, 209 kontrasztérzékelő, és 153 kereszttípusú érzékelő alkotja az NX1 fókuszrendszerét, amelyre jellemző, hogy késlekedése csupán 0,055 mp. Az AF rendszer fázisérzékeléses része -2FÉ, a kontrasztérzékeléses része pedig -4FÉ-ig munkaképes marad. Ha ettől még rosszabb megvilágítás mellett szeretnénk fényképezni, akkor a csíkos-mintás AF segédfény használatával semmi sem gátolhat meg minket ebben.

samsung6

A fentebbi felsorolásban megemlítettük az Optical Inverse Correction rendszert, amely az objektívek optikai hibáit azonnal korrigálja, ha bekapcsoljuk ezt a funkciót. A Samsung OIC rendszere tartalmazza a gyártó összes lencserendszerének adatait, így a színi hibák, a geometriai hibák soha többé nem tehetik tönkre felvételeinket.

Igaz, a Samsung NX1 masináját elsősorban profi fotósoknak ajánlja, azonban ez nem zárja ki azt, hogy a készüléket ne lehetne könnyedén, „automata” módban használni. A Samsung NX1-ben található a világ első „4A” rendszere (AF+AWB+AE+Auto Shot), amivel akár egy Baseball labdaütés is automatikusan lekövethetővé válik. Óriási szerepet játszik ennél a technológiánál is a központi DRIMe V jelfeldolgozó egység, ami akár arra is képes, hogy például egy személy mozgásának gyorsulását észlelve akkor hozza működésbe a kioldót, amikor a mozgásfolyamat elérte csúcsát (Jump Shot).

samsung7

A Samsung NX1 természetesen rendelkezik WiFi és NFC vezeték nélküli technológiákkal, így nem csak a távvezérlés, hanem a gyors fájlcsere és pillanatok alatt megoldható kábelsaláta nélkül.

Az NX1 videós tudástára hozza korunk legmagasabb szintjét: a 4K felbontású mozgóképek a legújabb tömörítési kodekkel, a HEVC H.265-tel készülnek, így akár 50%-kal kisebbek lehetnek fájljaink. Az adatfolyam 80 Mbps-os, de a hatékony, és kevésbé roncsoló hatású tömörítésnek köszönhetően olyan a minőségérzete, mintha 160 Mbps-os filmet néznénk. Ha külső rögzítővel szeretnénk dolgozni, akkor a HDMI 1.4 aljzaton keresztül tömörítetlen, 4:2:2 színkódolású, 8-bites adatáramot küldhetünk a felvevőre. A Samsung NX1 támogatja a ProRes, Cinema DNG és DNxHD professzionális kodekeket.

Persze, nem csak a készülék belbecse, hanem külcsíne is lenyűgözte a bemutató résztvevőit: az NX1 váza magnéziumötvözetből készült, szigetelése végett időjárásálló; a képérzékelő pormentesítő rendszerrel lett felvértezve, így az minden kikapcsoláskor lerázza az esetlegesen a szenzorra került porszemeket.

samsung8

Az NX1 tetőlemezén egy státuszkijelző található, amin a legfontosabb paramétereket leolvashatjuk (záridő, rekeszérték, ISO, fehéregyensúly stb.). Igaz, sokan úgy vélik, hogy egy MILC masinán fölösleges egy ilyen kijelző elhelyezése, de aki korábbi tükörreflexes fényképezőinél megszokta és megszerette ezt a segédletet, az nem szívesen mondana le róla.

samsung9

A hátoldalon egy 3”-os, Super AMOLED technológiára épülő kijelző található, amely lefelé 45°-ban, felfelé pedig maximum 90°-ban dönthető. Az 1,037 millió képpontos felbontású egérmozi 287 ppi pontsűrűséggel rendelkezik, fényereje pedig körülbelül 33%-kal magasabb, mint más, hagyományos kijelzőnek. A Super AMOLED nem csak at sRGB, hanem az Adobe RGB színteret is teljesen lefedi, így a kijelző képe rendkívül tónus-gazdag. Aki a képkomponáláskor inkább keresőt használna, az örülni fog az NX1 2,36 millió képpontos felbontású OLED elektronikus keresőjének.

Az NX1-hez már az értékesítés kezdésétől elérhető lesz az opcionális portrémarkolat, amely nem csak plusz energiával, hanem kényelmesebb ergonómiával is segíti a munkát. A vezeték nélküli kommunikáció mellett rendelkezésünkre áll a beépített USB 3.0 aljzat is, így a kávéról leszokni vágyókat is segíti a gyártó, hiszen a képállományok másolásakor immár nem lesz időnk egy forró fekete elfogyasztására.

samsung10

Mivel azonban egyedül a legjobb fényképezőgép sem képes minden igény kielégítésére, ezért a koreaiak nem csak az NX1-et indítják világhódító körútra, hanem mellékelnek egy 50-150 mm f/2.8 S ED OIS jelölésű profi objektívet is. Ez az ekvivalens 75-225 mm gyújtótávolsági tartománnyal bíró lencserendszer 4-tengelyes képstabilizátorral, 9 lamellás írisszel és egy beállítható fókuszkorlátozóval lett ellátva. A Samsung Hyper Shield Coating a frontlencsét hivatott védeni ujjlenyomatok, párásodás és vízcseppek megragadása ellen. Az időjárásálló felépítésének köszönhetően ideális kiegészítője az NX1-nek és a 16-50 mm f/2-2.8 S ED OIS optikának.

samsung11

A Samsung NX1-ért 1500 dollárt kér a gyártó, de a elérhető lesz egy olyan szett is, ahol az NX1 mellé a 16-50 mm-es prémium objektívet, a portrémarkolatot és egy pótakkut csomagol a Samsung. Ennek a kitnek 2800 dollár lesz az ára.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...