Photokina 2014: a Tamron közelebbről

A Tamron sem aprózta el, a 4.2-es csarnokban a D010, E019, D018 standokat bérelte ki, s nyitotta egybe, így egész kellemes méretű kiállítói területre tett szert. A hely kellett is, hiszen annyi mindent tettek ki a jónép elé, hogy sokaknak csak úgy csorgott a nyála 🙂

tamron1

A hagyományos cserélhető objektíves fényképezőgépekhez kapható aktualitásokon kívül érdekesebb darabok is bekerültek a vitrinbe. Ilyen volt például a 35-105 mm gyújtótávolsági tartománnyal rendelkező, F1.0 kezdő fényértékű, hőképalkotó rendszerekhez gyártott lencserendszer, amely tekintélyes megjelenésével hívta fel magára a figyelmet (csoda, hogy nem roppant meg alatta az üvegvitrin lapja).

tamron2

Akadnak még kettészelt objektívek is, melyeken a profi zoomobjektívek nem épp egyszerű felépítését lehet megfigyelni. Akit azonban a különböző bevonattal gőzölt üveglencsék látványa izgat jobban, az is kielégítheti kíváncsiságát a Photokina ideje alatt a Tamron standján.

tamron3

A gyártó azonban egyértelműen legújabb termékkínálatára szeretné felhívni a vásárlók és a viszonteladók figyelmét. Ilyen például az SP 150-600 mm F5.6-6.3 VC USD full frame fényképezőgépekre tervezett szupertele-zoomoptika, amely idén év elején került a boltok polcaira. A fejlesztés alatt lévő objektívekről is találtunk információt, fotót, sőt, olyan is akadt, amit zárt vitrinben kiállítottak. A Tamron hazai vezérképviseletének szerepkörét a Computer Emporium Kft. látja el; végfelhasználók a Tripont fotós boltban próbálhatják ki a gyártó legtöbb termékét.

tamron4

tamron5_sm

tamron6_sm

tamron7

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...