Ezek a Grimm fivérek inspirálta fényképek elvarázsolt, mesebeli tájakat fednek fel

Kilian Schönberger német fotósnak köszönhetően most mi is részesei lehetünk annak az elvarázsolt, sötét hangulatú mesebeli világnak, amit a Grimm fivérek álmodtak meg a 19. században. A fotósnak ez egyébként nem az első ilyen jellegű munkája, ugyanis a színvak fényképész a mostani sorozatot a „Brothers Grimm’s Homeland” (A Grimm fivérek szülőföldje) című projektjének folytatásaként látja. A képek csendéleteiben elmerülve szinte magunk is érezhetjük azt a néhol szinte már hátborzongatóan néma csendet, ami akkoriban egy erdei vándort elkísért magányos útján. Ködös-párás völgyek, mély, sötét erdők, távoli, idegen kastélyok elevenítik fel a bűvöletet és a veszélyt.

KilianSchoenberger1

Schöneberger a formákra, mintákra és alakzatokra koncentrál komponálás közben, hiszen részére a kép struktúrája, felépítése a legfontosabb. Így éri el például a mellbevágóan tökéletes szimmetriát, amit a tó fölött átívelő híd és tükröződése kelt. „Szerintem létezik a technológiák hajtotta környezetben élő modern emberek lelkében egy mélyen gyökerező vágyakozás a természetes csend után, ezért nem csupán szép tájképeket, hanem olyan virtuális menedékeket akarok létrehozni fotóimmal, ahová a nézelődő beleképzelheti magát, ahol elméjét lecsitíthatja a nagy hajszában, és ahol saját mesevilágába burkolózhat a zajos világ elől. Valószínűleg ez munkásságom jótéteménye.” – mondta a fotós. (Forrás: mymodernmet.com)

KilianSchoenberger2 KilianSchoenberger3 KilianSchoenberger4 KilianSchoenberger5 KilianSchoenberger6 KilianSchoenberger7 KilianSchoenberger8 KilianSchoenberger9 KilianSchoenberger10

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...