III. Működés, újdonságok
A tesztre kapott készüléken az 1.0 verziószámú vezérlőszoftver volt, tehát minden funkció, minden szolgáltatás, de maga a képminőség is már a végleges, „publikus” fázisban volt, tehát nincs mit rejtegetni, amit én láttam, azt fogják látni a gép új tulajdonosai is.
Az Olympus OM-D E-M5 Mark II tudja mindazt, amit az elődmodell is nyújtott, azonban van több olyan részlet, amin a gyártó finomított. Ilyen például a kezelőfelület, amit az E-M1 mintájára építettek fel. A szabadon kiosztható gombok és tárcsák ráadásul a PEN E-P5-nél (majd később az E-M1-nél) látott váltókarral még több funkcióhoz rendelhetőek, ami néha már-már zavarba ejtően „túl sok a jóból”.
Megmaradt az előző oldalon említett szupermenü, amit az OK gomb megnyomásával hívhatunk elő. Ez a gyorsmenü ideális kiegészítője a nyomógomboknak, tárcsáknak; itt összegző áttekintést kaphatunk az összes olyan paraméterről, melyek a képalkotásért felelnek, illetve azokhoz szorosan kapcsolódnak, de igény szerint akár változtathatunk is rajtuk. Az érintőképernyővel vagy a kurzorokkal válasszuk ki a változtatni kívánt értékmezőt és adjuk meg az új értéket. Ja, igen, az érintőképernyő: csakúgy, mint a korábbi PEN és OM-D modelleknél, úgy itt is deaktiválható az érintésérzékenység, és ez nem is befolyásolja túlzottan a gép használhatóságát, mivel a mérnökök a „simogatásos” gépkezelést nem központi, hanem kiegészítő funkcióként építették be a Mark II-be.
Az OM-D E-M5 Mark II AF rendszere 81 mezős kontrasztérzékeléses, sebességével már az elődmodellnél sem volt gond – az E-M1 fázisérzékelőit (természetesen) kihagyták, hogy ne legyen konkurenciaharc a két fényképezőgép közt. Az AF mező méretét normál és kicsi közt válthatjuk, a fókuszmezők kiválasztásánál használhatjuk a teljes felhozatalt, vagy csoportonként kilencet, melyeket a kijelző teljes felületén igény szerint mozgathatunk (akár az érintőkijelző segítségével is).
Másik olyan eleme a fényképezőgépnek, amin a gyártó csiszolt egy sort, az a képstabilizátor. Erre a lépésre – amint azt később látni fogjuk – a 40 MP-es nagyfelbontású mód miatt volt szükség. A mérnökök megtartották a legendásan jó 5-tengelyes rendszert, azonban sokat finomítottak, finomhangoltak a komponenseken, a teljes egész így még precízebb lett. Az Olympus saját állítása szerint simán hozható az 5 FÉ-s előny – ebben van is igazság, ugyanis a próbák során nem okozott csalódást a Mark II képstabilizátora.
örök hála a fujinak, hogy visszahozta a már eltűnőfélbe száműzött kezelőszerveket (tekerentyűk, pöckök, biszbaszok), még a panát és az oly-t is hogy visszarángatta a helyes kerékvágásba… 🙂
bezony! élmény kézbe venni a gépet
Már csak a háromállaputú töltöttségjelzőnek kéne örök búcsút mondani, igazán csinálhatna valaki a (tíz)százalékos visszajelzésből is divatot…
Laca! Jó a teszt, de szerintem a „csúcsosítás” (bár olvastam ezt máshol is) nem túl szerencsés honosítása ennek a funkciónak. Van rá jobb szó szerintem, például az élkiemelés, vagy a fókuszsegéd (bár ez utóbbit a kép kinagyítás funkciójára is használják, úgyhogy inkább az első). Aki főleg videózni használ egy fényképezőgépet, annak a funkció hiánya elég nagy gond, úgyhogy érdemes helyén kezelni, én úgy gondolom.
Viszont tetszik a több oldalas megoldás a tesztelésre, gratulálok!
utálom én is ezt a szót, igazából nem is tudom, miért írtam le 😛 az élkiemelés az én szavam egyébként, azt szoktam használni ehelyett.