A „Star Wars: Az ébredő Erő” című mozifilmet az igen felkapott és tehetséges J.J. Abrams rendező és stábja készíti, akik már számos filmben bizonyíthatták rátermettségüket. Abrams sajátos stíluselemeit és filmes fogásait szokta belevinni a mozifilmekbe, amik általában óriási kasszasikereket érnek el. De vajon mi az, amitől sikeres lesz ez a rendező? Mik azok a fogások, fortélyok, amiktől az ő művei annyira egyediek, felkapottak lesznek? A theverge.com szerkesztői összeszedtek öt ilyen elemet, amivel Abrams munkásságát a legjobban le lehet írni, és amitől szinte biztos, hogy a Star Wars legújabb része is kasszasiker lesz, íme:
A Dolly Shot: alap kameramozgás, melynek lényege, hogy a kamerát sínen, vagy steadicamre (stabilizátoros, testre szerelhető, vagy szabadkézben vihető rendszer) szerelve a téma felé mozgatjuk, közben a széles látószögű beszűkül egy közepes látómezejű képpé. Annak ellenére, hogy Abrams ezt a műveletet nagyon gyakran alkalmazza, és amúgy is egy rongyosra próbált, és bevált (kissé már akár meguntnak is nevezhető) technika, a rendező mégis egyedivé tudta formálni azzal, hogy nem csak a Z-tengely mentén van mozgás (ami a téma felé vezet), hanem az X-tengely (vízszintes sík) mentén is van élet. A lenti jelenetben a kamera R2D2 felé mozog; közben balról jobbra perje száll a képbe.
Becsillanások: ezeregy fórumon kitárgyalták már az önjelölt filmkritikusok J.J. Abrams „becsillanás-függőségét”, és gyakran kritizálták a mestert is emiatt. Ő adott rajongóinak véleményére, de csak nem tudta teljesen elhagyni ezt a hatást, de ez nem is baj, hiszen a mértéktartó „csillogás” határozottan jót tesz egy-egy jelenetnek.
Shaky Cam légi- és űrütközetek: ezt a fajta felvételi módot még a Star Trek filmekből hozta magával Abrams; a régi, „sima járású” kameravezetést nyugodtan elfelejthetjük, azok helyére ugyanis a mozgással, rázkódásokkal teli, a nézővel több akciót közvetítő, sőt, a nézőt a jelentbe magával ragadó remegős, mozgós üldözések jönnek!
Dőlt felvételek: Abrams mesterien mérlegeli a jelenetek kompozícióját, szinte játszik a síkok el- és megdöntésével. Hiába ingoványos közeg ez, a rendező nem jön zavarba, egyik jelenet sem esik szét. A rosszul összerakott, megdőlt síkú jelenetekben például az alany a kép közepén látható, nincs egymásra ható A-B erő. A fenti kivágott képkockán látható, hogy a repülő TIE vadászgép felemeli a jobb oldalt, míg a felrobbanó lenyomja a balt – nem csak jól néz ki, hanem természetes hatású is.
Lendületes, hirtelen bezoomolás: ez a technika megosztotta a forrás szerzőit, volt akinek tetszett, míg más inkább meghagyta volna a Star Trek filmeknek. Az Ezeréves Sólyom berepül a lezuhant csillagromboló hajtóművének kipufogójába, mire a kamera egy hirtelen gyújtótávolság-váltással szinte beköveti azt a nyílásba – bizonyára valóban nem tetszik majd mindenkinek a hirtelen mozdulat, de – szerintem – hozzáad az akcióhoz, az üldözés dinamizmusához.
Nos, röviden így is össze lehet foglalni J.J. Abrams „trükkdobozát”, de biztos vagyok benne, hogy látunk mi még majd az idén karácsony előtt a mozikba érkező filmben olyan jeleneteket, amiktől libabőrösek leszünk!
