Drónt röptetett, erre lelőtték kábító fegyverrel

2014 júniusa óta nem egyszerű az élete azoknak a fotósoknak, akik drónt szeretnének röptetni az Egyesült Államok területén található nemzeti parkokban – ezt a tevékenységet ugyanis betiltották, és aki ezt a tiltást megszegi, az súlyos büntetésre számíthat. Persze, a tiltás ellenére azóta is akadnak szép számmal, akik megszegik a törvényt (vagy tudatlanságból, vagy direkt – de ez lényegtelen), és sikerült elkerülniük a bírságolást, azonban akadnak szép számmal olyanok is, akik saját bőrön tapasztalhatják a karhatalom könyörtelen és fájdalmas retorzióját. Travis Sanders-t például, aki a Hawaii szigeteken, a Hawaiʻi Volcanoes National Park nemzeti parkban kapta elő távvezérelt kis repülő járművét, egy mérges parkőr lőtte le kábító fegyverrel.

stunedman

Sanders a Halema’uma’u kráter szélén állt vagy 100 másik látogatóval, amikor úgy döntött, hogy légi felvételt próbál készíteni a természeti látványosságról. Elővette miniatűr drónját és elkezdte röptetni. Állítása szerint nem tudott az eszköz használatának tilalmáról, de amikor odalépett hozzá egy parkőr, Sanders egyszerűen kereket oldott – azaz csak próbált volna olajra lépni, mert pár lépés után összerogyott: az őr megálljt kiáltott, majd – miután nem tettek eleget a felszólításnak – kábító fegyvere után nyúlt és nem volt rest azt használni. A kis drón szerencsére előbb még leszállt, tehát nem okozott sem a természetben, sem az ott tartózkodó emberekben kárt. Szerinted túlreagálta a helyzetet a parkőr? Miért futott el a fotós, ha nem tudta, hogy tettével megszegi a törvényt? (Forrás: fstoppers.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...