Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S.
Régi kedvencem a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S., s bár már volt belőle saját példányom is (közben lecseréltem a valamivel hosszabb Olympus 60-as makrójára), még soha nem „teszteltem”, egyszerűen csak használtam. Ezt a hiányosságot jelen bemutatómmal sem fogom maradéktalanul pótolni, hiszen egy komoly teszthez ez a pár szempont megvizsgálása igen kevés, de legalább arra fény derülhet, hogy milyen vele portrézni – remélem, legalábbis.
Felépítést tekintve jóval komolyabb darab, mint az előző kettő. A tubus továbbra is műanyagból van, viszont itt már vastagabb, masszívabb kiadásban van jelen plasztik. Hátsó fele ennek is zárt, a bajonett – természetesen – fémből van. Mint az előbbi Panasonic 42.5 mm F1.7-nél, úgy itt is van beépített képstabilizátor, viszont ez még a régebbi, Mega O.I.S. rendszer. Cserébe viszont a működését az objektív tubusára elhelyezett kapcsolóval kapcsolhatjuk be/ki, nem kell a menüben turkálni hozzá.
Makró optikához hűen, van egy fókuszlimiter kapcsolónk is, amivel a legközelebbi fókuszpontot 15-ről 50 centire tolhatjuk. Portrézáshoz kapcsoljuk tehát „LIMIT” állásba ezt a vezérlőt, különben megeshet, hogy az automatikus élességállítás némileg lassú lesz (egyébként az első három közül ennek az objektívnek van a leglassabb AF motorja).
Méretét és tömegét nézve (63 x 62,5 mm, 225 gramm) már jó egyensúlyban van az említett DMC-G7-tel, de a GH4 méretű vázakkal is szépen harmonizál. Az optika nem nehéz, de már érezni rajta, hogy „van benne anyag”. A fókuszgyűrűje ennek is elektromechanikus, forgása kellemesen csillapított, s mivel makrózásra kihegyezett eszközről van szó, nagyon finoman lehet vele az élességet állítani. Optikaliag már egy bonyolultabb rendszerrel állunk szemben: a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S.-ben már 14 lencsetag található (ezek közül 1 aszférikus és 1 ED), amiket 10 csoportba rendeztek a mérnökök. A legtágabb rekesznyílás F2.8, a legszűkebb F22, a lekerekített formájú íriszlamellák száma itt is 7. A legkisebb élességállítási távolság 15 cm, azaz megvalósul a körülbelül 1:1 arányú nagyítás.
Szinte biztos voltam benne, hogy tökéletes képminőséggel találom majd magam szemben, hiszen a makró objektívek általában tökéletesek optikailag. A Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S. képének közepe azonban meglepően lágy teljesen nyitott rekesz mellett (többszöri próbát végeztem, kézi és automatikus élességállítással egyaránt), egészen F3.5-F4-ig le kellett szűkítenem az íriszt, hogy valóban éles képet kaphassak. A képek sarkaiban még tovább, egészen F5-ig zártam a rekeszt, hogy éles tesztábrát láthassak.
Eleve hendikeppel indul a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S., hiszen nem F1.7 vagy F1.8 értékekről indul az írisz nyílása, hanem csak F2.8-ról, tehát a háttérelmosása messze nem olyan látványos nyitva sem, mint az előző két versenyzőé. Cserébe viszont közelebb mehetünk a portréalanyhoz, és teljesen kitölthetjük arcával a képkeretet, amire ezen kívül csak a Pana 42.5 mm F1.7 képes a mezőnyből. A nagy képeket ezúttal is a Flickr albumban nézhetitek meg, és itt is letölthető az összes eredeti méretben.
Meglepő módon a peremsötétedés igen erős F3.5-F4-ig, s utána is végig jelen van az általam nézett F8-as rekeszértékig.
Cserébe viszont a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S. nem ismeri a színi hiba fogalmát, ugyanis már F2.8-on sem látható a lilás él-elszíneződés.
A geometriai torzítások terén is jól teljesít a Pana-Leica kooperációjában megszületett 45-ös makró, csupán minimális párnatorzítás látható a tesztábrán.
Köszi a tesztet! Nagyon vártam az olcsó Panasonic -t, de ahogy látom, jobban megéri az Olympus megoldása. 🙂
én köszönöm, hogy elolvastad! ha panasonic vázad van, akkor a beépített stabi miatt érdemes elgondolkozni rajta, de amúgy valóban, az oly 45-öse a nyerő.
Olympus párti vagyok, bár a GX8 számomra teli találat, szerintem ilyen gépet az Olympus sose fog kiadni. Valahogy nem akarnak mindentudó PEN gépet fejleszteni (kihajtható kijelző + EVF!!) Viszont ez esetben, ha a jövőben mégis a Pana mellett döntenék, szerencsére van vázba épített stabi a GX8 esetében is. 🙂
naja, a gx7-gx8-ban van stabi, de a video-centrikus vázakban valószínűleg továbbra sem lesz, mert a mozgó szenzort nem lehet olyan hatékonyan hűteni, mint a fixen szereltet.
Hát ez nagyon érdekes, mert a tesztelők eddig majdnem egyöntetűen a Panáét tartották az élesebbnek és a gyorsabb fókuszúnak. Biztos, hogy nem kavart be a hírhedt POWER O.I.S. bugja? Milyen zársebességgel használtad, mert a DPReview szerint 1/160 körül kikapcsolt stabival is hangsúlyos shutter shake jelenség lép fel a G7-nél.
Nem öncélú szórakozásból piszkálom a dolgot, épp készülök lecserélni a kis Oly-t Panára, egyrészt a **LASSÚ** fókusz, másrészt a stabi hiánya miatt. De most elbizonytalanítottál.
próbáltam gh3-mal is a pana kis obiját, ott élességre kb hozta az olyt középen is, de a fókusz pontatlanabb és picivel talán lassabb, mint az oly 45/1.8-cal (gh3 és g7 egyaránt!). stabi ki volt kapcsolva, azt kifejezetten nem akartam tesztelni.
Magyarul a DFD sz*rt sem ér? Vagy ha igen, csak a 14–140-nel működik tisztességesen? Nekem amúgy az Oly fókuszsebessége a G5-ön egészen használhatónak tűnik, de igazán gyorsnak azért nem, és ne hasonlítsuk a 14–140-hez (second edition).
szerintem a prémium kategóriás obikkal működik rendesen a dfd, mert nálam a 12-35-tel nagyon jól teljesített a g7 af rendszere, de erről majd hamarosan.
Hát kövezzetek meg, de a noticron és az olympus 1.8as képe közül (ha belenagyítás nélkül nézem, az élesség úgy még megfelelő) az oly kellemesebbnek tűnik. Nem rossz a panaleica, vazelinesebb, de kicsit idegesebb.
Köszi a tesztet!
Üdv! Ha már portréobik, hol a 60 mm-es mezőny?
hi! „Mostani cikkemben a m4/3 rendszerben fellelhető, portrézásra alkalmas objektívek egy részhalmazát szeretném nektek bemutatni[…]”
Amúgy ezért csodálkoztam olyan nagyon:
A felbontáskülönbség a két pici portréobjektív között nagyon is evidens a Lenstip szerint, ráadásul pont a Pana 42,5/1,7 javára.
Valami nincs rendjén ezzel a lencsével, mert gyanúsan nagy a különbség a tesztelők között! Létezik, hogy a Pana megfeledkezett a minőségellenőrzésről, és tényleg ekkora a szórás (eléggé kevéssé hihetőnek tartom), vagy ti csináltok valamit nagyon-nagyon másképp?