Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S.
Régi kedvencem a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S., s bár már volt belőle saját példányom is (közben lecseréltem a valamivel hosszabb Olympus 60-as makrójára), még soha nem „teszteltem”, egyszerűen csak használtam. Ezt a hiányosságot jelen bemutatómmal sem fogom maradéktalanul pótolni, hiszen egy komoly teszthez ez a pár szempont megvizsgálása igen kevés, de legalább arra fény derülhet, hogy milyen vele portrézni – remélem, legalábbis.
Felépítést tekintve jóval komolyabb darab, mint az előző kettő. A tubus továbbra is műanyagból van, viszont itt már vastagabb, masszívabb kiadásban van jelen plasztik. Hátsó fele ennek is zárt, a bajonett – természetesen – fémből van. Mint az előbbi Panasonic 42.5 mm F1.7-nél, úgy itt is van beépített képstabilizátor, viszont ez még a régebbi, Mega O.I.S. rendszer. Cserébe viszont a működését az objektív tubusára elhelyezett kapcsolóval kapcsolhatjuk be/ki, nem kell a menüben turkálni hozzá.
Makró optikához hűen, van egy fókuszlimiter kapcsolónk is, amivel a legközelebbi fókuszpontot 15-ről 50 centire tolhatjuk. Portrézáshoz kapcsoljuk tehát „LIMIT” állásba ezt a vezérlőt, különben megeshet, hogy az automatikus élességállítás némileg lassú lesz (egyébként az első három közül ennek az objektívnek van a leglassabb AF motorja).
Méretét és tömegét nézve (63 x 62,5 mm, 225 gramm) már jó egyensúlyban van az említett DMC-G7-tel, de a GH4 méretű vázakkal is szépen harmonizál. Az optika nem nehéz, de már érezni rajta, hogy „van benne anyag”. A fókuszgyűrűje ennek is elektromechanikus, forgása kellemesen csillapított, s mivel makrózásra kihegyezett eszközről van szó, nagyon finoman lehet vele az élességet állítani. Optikaliag már egy bonyolultabb rendszerrel állunk szemben: a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S.-ben már 14 lencsetag található (ezek közül 1 aszférikus és 1 ED), amiket 10 csoportba rendeztek a mérnökök. A legtágabb rekesznyílás F2.8, a legszűkebb F22, a lekerekített formájú íriszlamellák száma itt is 7. A legkisebb élességállítási távolság 15 cm, azaz megvalósul a körülbelül 1:1 arányú nagyítás.
Szinte biztos voltam benne, hogy tökéletes képminőséggel találom majd magam szemben, hiszen a makró objektívek általában tökéletesek optikailag. A Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S. képének közepe azonban meglepően lágy teljesen nyitott rekesz mellett (többszöri próbát végeztem, kézi és automatikus élességállítással egyaránt), egészen F3.5-F4-ig le kellett szűkítenem az íriszt, hogy valóban éles képet kaphassak. A képek sarkaiban még tovább, egészen F5-ig zártam a rekeszt, hogy éles tesztábrát láthassak.
Eleve hendikeppel indul a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S., hiszen nem F1.7 vagy F1.8 értékekről indul az írisz nyílása, hanem csak F2.8-ról, tehát a háttérelmosása messze nem olyan látványos nyitva sem, mint az előző két versenyzőé. Cserébe viszont közelebb mehetünk a portréalanyhoz, és teljesen kitölthetjük arcával a képkeretet, amire ezen kívül csak a Pana 42.5 mm F1.7 képes a mezőnyből. A nagy képeket ezúttal is a Flickr albumban nézhetitek meg, és itt is letölthető az összes eredeti méretben.
Meglepő módon a peremsötétedés igen erős F3.5-F4-ig, s utána is végig jelen van az általam nézett F8-as rekeszértékig.
Cserébe viszont a Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S. nem ismeri a színi hiba fogalmát, ugyanis már F2.8-on sem látható a lilás él-elszíneződés.
A geometriai torzítások terén is jól teljesít a Pana-Leica kooperációjában megszületett 45-ös makró, csupán minimális párnatorzítás látható a tesztábrán.
