Képminőség
A Summilux képminőségének vizsgálata során a szokásos tényezőkre voltam kíváncsi: mekkora mértékű a szoftveresen korrigált és a korrigálatlan geometriai torzítás, mennyire hajlamos az objektív a színi hibákra, mekkora a focus breathing mértéke, nyitott rekesznél mekkora a kóma, avagy a szférikus aberráció, mennyire sújtja a lencserendszert a peremsötétedés (vignettálás), illetve hogy van-e hajlam becsillanásokra. Kezdjük talán a geometriai hibákkal:
A Panasonic Leica DG Summilux 15 mm F1.7 ASPH. képe már szoftveresen korrigálva is mutat némi hordótorzítást, ami jócskán felerősödik, ha olyan nyerskép-feldolgozó szoftvert használunk, ami figyelmen kívül hagyja a RAW fájlokba írt korrekciót (jelen esetben a RawTherapee). Látható, hogy a szoftveresen korrigált változatnál (például) az Adobe Camera RAW jó sokat levág a képből, hogy megfelelő minőségű képsarkokat kapjunk. Persze, amint azt már más, a m4/3 rendszerbe tartozó objektív tesztjénél is leírtam, ennek a vizsgálatnak csupán elméleti jelentősége van, úgyis a szoftveresen korrigált RAW fájlokat fogjuk majd előhívni. Éppen ezért a vizsgálatok további részénél kizárólag az Adobe Camera RAW beépülő moduljának legfrissebb, 9.1.1-es változatával dolgoztam.
Második lépésben arra voltam kíváncsi, hogy ha csillagfotózásra adnám a fejem, milyen széltorzításokra számíthatnék, mennyire „csóvásodnának” a pontszerű csillagok a kép szélei, sarkai felé. Nos, a fenti ábra szerint a fénykép középső 2/3-a lenne használható, a szélek és a sarkok felé haladva egyre erősebb lenne a szférikus hiba, a csóvásodás. Erre egyébként már a viszonylag nagy hordótorzításból lehetett következtetni, tehát nem ért óriási meglepetésként.
A peremsötétedés igen jól korrigált; igaz, teljesen nyitott rekesznél jól látható a vignettálás, azonban némileg leszűkített írisszel (vagy a RAW-hívás során pár csúszka arrébb húzásával) ez a jelenség könnyen kiküszöbölhető. F2.8-F3.2 környékétől már szemmel nem látható a sarkok sötétedése.
A színhibákkal hasonló a helyzet: csak ha nagyon szőrszálhasogatók vagyunk, akkor lehet belekötni a Summilux képébe. Itt is F3.2 környékén szabadulunk meg a lilás él-elszíneződésektől.
Van némi „légzése” a fókusznak, de ennek mértéke nem eget rengető, és valós helyzetekben csak igazán ritka esetekben reprodukálható.
A kép élessége már kissé kritikusabb kérdés, hiszen egy F1.7-ről induló objektívet általában szeretnénk is nyitott rekesszel használni, s lehetőleg úgy, hogy borotvaéles legyen már ott is a kép. A Panasonic Leica DG Summilux 15 mm F1.7 ASPH. teljesen nyitva azonban sem a széleken, sem a kép közepén nem éri el élességének a csúcsát – ha szemfájdítóan éles képet akarunk kapni, akkor legalább F2.8-ig le kell rekeszelni ezt az üveget. Jó hír, hogy viszont attól az értéktől (mármint F2.8-tól) már a képsarkok is élesek.
Ennek a lencserendszernek nagyon szép a háttérelmosása! Kit érdekel a kissé tökéletlen képminőség, ha cserébe ilyen bokeh-t kapunk? Az animáció F1.7-től F4-ig mutatja az életlen területek leképezését.
Mint általában minden nagylátószögű objektívnél, úgy a Panasonic Leica DG Summilux 15 mm F1.7 ASPH. esetében is láthatóak a becsillanások, ha erős fényforrást helyezünk a kompozícióba. A becsillanások mértéke viszont elfogadható, és némi trükközéssel elkerülhető a fotózás során.
Képminták az MLZphoto Flickr oldalán találhatóak.
