Teszt: Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD (A007N) – Jolly Joker bohócsipka nélkül?

Képminőség, Stabilizátor

A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD objektívet egy Nikon D610 dSLR fényképezőgépen teszteltem, amin kizárólag a RAW formátum mentését engedélyeztem. A gépen belül az összes zajszűrési lehetőséget kikapcsoltam, a korrekciós lehetőségeket letiltottam (ezek amúgy is csak natív Nikon optikákkal működnek). A NEF fájlok hívásához az Adobe Photoshop CS6 próbaváltozatát és az Adobe Camera RAW beépülő modul legújabb, 9.1.1-es kiadását használtam. A szoftverekben kikapcsoltam az objektívre vonatkozó profilokat, mert a termék natív képességeire voltam kíváncsi (a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD rendelkezik ACR profillal, aki a lehető legjobb képminőséget szeretné elérni, az kapcsolja be ezt a funkciót).

Mint legtöbbször, most is arra voltam kíváncsi, hogy az objektív képe mennyire éles, részletgazdag, milyen a bokehja (háttérelmosás), mekkora a színhiba, mennyire mászik el a középpont zoomoláskor, mekkora a geometriai torzítás mértéke, számíthatunk-e becsillanásokra, parfokális-e az optika, milyen mértékű a peremsötétedés, illetve mennyire hatékony a beépített képstabilizátor. Máris mutatom, mire számíthatunk képélesség szempontjából! Ennek vizsgálatához a fényképezőgépet egy stabil háromlábra helyeztem, bekapcsoltam az élőképes módot, majd maximális nagyítással, kézi élességállítás használatával fókuszáltam, és 2 mp-es önkioldó használatával exponáltam:

24mmcenter

A fenti ábra 24 mm-es állásban mutatja a tesztábra közepét F2.8-tól egészen F22-ig. Látható, hogy az optika már teljesen nyitott rekesz mellett is éles képű, ám az optimális teljesítmény elérése érdekében érdemes legalább F4-re szűkíteni az íriszt.

24mmcorner

Nézzük, mi a helyzet a sarkokban: meglepő módon már F2.8 mellett is csupán minimális elkenődést lehet tapasztalni, de F5.6-tól hibátlan a kép! Következzen a 35 milliméteres gyújtótávolság:

35mmcenter 35mmcorner

35 mm-es állásban a kép közepén ugyanaz mondható el, mint az előbb. Már F2.8-as értéken is hibátlan a kép, de F4-től lesz valóban tökéletes, itt ugyanis már a minimális színhiba sem szól bele a képalkotásba az erősen kontrasztos részleteknél. Valamivel módosul a véleményem a kép sarkaiban, mert itt F5.6-8-ig érdemes szűkíteni a rekeszen, ha tökéletes képminőséget szeretnénk.

50mmcenter 50mmcorner

A következő gyújtótávolsági értéken, azaz 50 mm-es állásban középen F4-5.6 közé kell rekeszelni, hogy igazán borotváljon a Tamron. Igaz, tágabb rekesznyílásokon sem sokkal rosszabb a kép, de valahol F5 környékén jön meg igazán a „wow-érzés”. A képsarkok itt is F5.6-tól lesznek hibátlanok.

70mmcenter 70mmcorner

A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD képe legnagyobb gyútávján, azaz 70 mm-en a leglágyabb, itt F5.6-6.3-ra érdemes szűkíteni az íriszt. A sarkokban F4.5-5.6-tól nagyon jó, F8-tól tökéletes a képminőség.

A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD rekesze kilenc, lekerekített formájú íriszlamellából áll, ami elvileg nagyon szép háttérelmosást jelent. Az objektív gyújtótávolsági tartományának két végpontján (24 és 70 mm) néztem meg a bokeh formáját F2.8 és F8 közti értékeken, íme:

bokeh24 bokeh70

A tapasztaltak alapján a teljes gyújtótávolsági tartományban F2.8 és F5.6 között szép, kerek a fények alakja a háttérben, sőt, némi jóindulattal még az F8-as rekeszérték mellett is kereknek lehet látni az alakzatokat (ezen az értéken azért már valamelyest látszik a 9-szög).

Ezek után azt szerettem volna kideríteni, mennyire látványosak a lilás él-elszíneződések, avagy a színhibák. Alábbiakat tapasztaltam:

ca24 ca35 ca50 ca70

24 mm-es állásban F5.6-tól, 35 mm-en F4.5-től, 50 mm-en F4-4.5-től, 70 mm mellett pedig kb. F4-től szűnnek meg a zavaró kontraszt-élek. Ha épp nem tesztábrákat fotózunk, hanem valódi témát, akkor csak nagyon szélsőséges helyzetekben látni ezeket a lilás éleket.

A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD szoros összeszerelése és viszonylag kis átfogása már sejtette, hogy a középpont csupán csekély mértékben fog elmozdulni zoomoláskor. Persze, „láttam én már lovat háton úszni”, ezért nem ittam a medve bőrére a teszt elvégzése előtt:

decenter

Kellemes meglepetés ért, ugyanis a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD nagyon kismértékű elmozdulást mutatott. A legjobb zoomobjektívek középpontja is el szokott mozdulni, de eddig ez a Tamron mutatja a legkisebb értéket.

A geometria torzulások következnek, ahol szintén nem ért sok meglepetés. Míg 24 mm-nél jól látható hordótorzítás lép fel, addig 50 mm fölött már enyhe párnatorzítás látható:

distortion

A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD a becsillanásokat viszonylag hatékonyan védi ki, ám olyan esetekben, amikor erős, és főleg pontszerű fényforrás kerül a képbe, bizony, megjelennek azok a „fáklyák”:

flare

Van, akinek fontos, hogy egy zoomobjektív parfokális legyen, azaz minden egyes gyújtótávolsági értéken ugyanott legyen az élesség, ahová azt az első értéknél beállítottuk. Nos, a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD – mint a zoomobjektívek zöme – nem parfokális, tehát minden egyes zoomoláskor újra kell majd állítani az élességet.

parfokalis

A peremsötétedés, azaz vignettálás mértéke minden egyes gyújtótávolsági értéken (már ami a tubuson jelölve van, ugye) igen erős volt:

vig24mm vig35mm

vig50mm vig70mm

24 mm-en F8-tól, 35 mm-en szintén F8-tól, 50 mm-nél F6.3-7.1-től, míg 70 mm-es értéken F9 után szűnik meg teljesen a peremsötétedés. Van, akit ez zavar, szerintem hangulatot, egyediséged ad a fényképeknek; RAW híváskor, ha bekapcsoljuk a megfelelő profilt, vagy ha kézzel arrébb húzzuk a megfelelő csúszkát, máris eltűnik a vignetta a képek sarkaiból.

Végül következzen a képstabilizátor tesztje. A gyártó „akár 4 FÉ” előnyt ír rendszerére, amit majdnem el is ért a tesztek során: nálam körülbelül 3 FÉ jött ki.

stabi

Képminták, mint általában, most is az MLZphoto Flickr oldalán találhatóak!

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...