Képminőség
Az Olympus OM-D E-M10 Mark II-ben vélhetően ugyanaz a szenzor található, ami elődjében, s a jelfeldolgozó processzor, a TruePic VII is megmaradt, tehát óriási nagy minőségváltásra nem számítottam. Jelenleg az ipari szabványnak tekinthető Adobe Camera RAW még nem támogatja a Mark II RAW fájljait, így kénytelen voltam kizárólag a JPEG állományokra hagyatkozni. A tesztelés során a szettben kapott 14-42 mm-es optika mellett a 75 mm F1.8-at és a halszemet is használtam, de felcsavartam a Panasonic 12-35 mm F2.8-at is. Mint mindig, a zajszűréseket a vázon belül kikapcsoltam, színtérnek az Adobe RGB-t használtam, míg profilként a természetest („Natural”) választottam a gyári értékekkel. És íme, a zajos képek a laborból:
A beépített JPEG motor nagyon szépen dolgozik, megfelelően bevilágított téma esetén ISO 6400 a csúcs, de ha biztosra akarunk menni, akkor ISO 3200 fölé nem megyünk az Olympus OM-D E-M10 Mark II-vel – legalábbis nem JPEG-ben. Mivel a Mark II-ben ugyanaz a szenzor található, mint a korábbi modellben, ezért várhatóan csak minimális eltérés lesz a két fényképezőgép nyersfájljaiban. Az ISO 100-nak megfelelő érzékenységi értéket ez a fotómasina is támogatja (ISO LOW beállítás), de ez nem natív érték, hanem szoftveresen visszahúzott ISO 200, tehát a dinamika látja kárát.
Az ISO 12 800 és az ISO 25 600-as értékeknek igazából csak akkor van jelentősége, ha nagyon muszáj meglőni egy képet, de épp nincs kéznél fényerősebb optika, vagy valamilyen fényforrás, amivel be tudnánk világítani a témát – szóval inkább mellőzzük használatukat, mert a részleteket el fogjuk bukni, sőt, ISO 25 600-on már színösszefolyással is találkozhatunk (vörös csatorna).
Fotózás során azt vettem észre, hogy az Olympus OM-D E-M10 Mark II igazából csak jobb üvegekkel hozza ki magából a lehető legtöbbet. A mellékelt kitobjektívvel kevésbé voltak részletesek a képek, mint mondjuk a 75 mm F1.8-cal, vagy az Olympus új halszemével. Cserébe viszont kevésbé zajos, mint elődje (kb. fél FÉ-t nyerünk) – ebből kiindulva a Mark II valószínűleg kikapcsolt zajszűrés mellett is valamelyest szűri a JPEG-eket, és/vagy az aluláteresztő szűrő játszik közbe.
A JPEG fájlok esetén azt vettem észre, hogy a készülék jó fénymérés mellett kicsit túllövi, azaz kiégeti a világos részeket, ha erős a kontraszt, azaz túl nagy a dinamikatartománya a helyszínnek. Hogy ezt megelőzhessük használjuk nyugodtan a beépített „Árnyék és Csúcsfény” görbét, ahol az árnyékokat kissé kivilágíthatjuk, a csúcsfényeket meg visszavehetjük. Persze, ideális megoldás a RAW használata, ahol jóval szabadabban mozoghatunk az értékekkel.
A zár okozta bemozdulás, avagy angol nevén a „Shutter Shock”, mint szinte az összes m4/3-os (és egyéb tükör nélküli) rendszerkompaktnál, úgy itt is jelen van, de mértéke szerény, ráadásul az elektronikus zárnak köszönhetően az esetek javarészében elkerülhető.
Nem vártam tőle mást, az E-M10 Mark II színvilága is tipikusan Olympusos, azaz kellemesen „színes”, ami kissé eltér a valóságtól, de a színek túltelítése még az ízléses határokon belül marad. Képminták – mint mindig – most is az MLZphoto Flickr oldalán találhatóak.
