Amikor az emberi ostobaság már fáj

Emlékeztek még arra a történetre, amikor egy természetfotós – nevezetesen David Slater – egyik utazása során, 2011-ben, engedte, hogy egy Makákó majom megnyomja a kioldót a gépén, és készítsen (magáról is) pár képet? Nos, a majom által lőtt fotók jogtulajdona körüli vita azóta is (!) perek sorait indítja (emlékeztetőül olvassátok el ezt és ezt a bejegyzést), s szerintem már maga Slater is a pokolba kívánja azt a pillanatot, amikor fényképezőgépét nem rántotta ki azonnal az állat kezéből – késő bánat, ugyanis már a PETA nevű állatvédő szervezet is pert indított az ügyben, ahol a Makákó jogait próbálják védeni (facepalm)!

makako

A vitát kirobbantó fotók

A Naruto névre hallgató, hat éves indonéziai Makákó persze mindeközben mit sem sejt az általa kirobbantott, időközben eszkalálódott helyzetről, és valószínűleg békésen majszolja napi banánadagját.. Anno a Wikipedia posztja indított el a jogvitát, mivel nem kértek előzetesen engedélyt Slatertől a Makákó önarcképének közlése felől (Slater úgy véli, őt illetik meg a szerzői jogok, hiszen övé a felszerelés, ő állította be a kamerát, s az az ő kezében volt, mikor a majom csak megnyomta a kioldót – némileg zavaró, hogy korábban kissé másképp lett előadva a történet). A Wikipedia pedig úgy vélte, mivel állatokra nem vonatkozik a szerzői jog, ezért a fotó „köztulajdonban” van.

A PETA ügyvédje azzal érvel, hogy nincs kőbe vésve az Amerikai Szerzői Jogi Iroda (US Copyright Office) döntése, hogy állatoknak nem jár szerzői jog, az csupán „egy vélemény”, ezért megpróbálják elérni, hogy kifizessék a majmot, Narutot. „A törvény minden eredeti műalkotás szerzőjének szerzői jogot biztosít faji hozzátartozástól függetlenül. A szerzői jogról szóló törvény egyértelműen fogalmaz: nem a fényképezőgép tulajdonosáé, hanem a fénykép készítőjéé a jog.” – fogalmazott Jeffrey Kerr, a PETA ügyvédje.

Közben a természetfotósnak már sikerült elérnie, hogy Angliában őt illessék az ominózus fotó szerzői jogai: „Én voltam az intellektus a képek mögött, én állítottam fel a felszerelést – a majom csak megnyomta a kioldót az általam közben kézzel tartott, háromlábra helyezett fényképezőgépen.” – mondta Slater. Ha a PETA esetleg megnyerné ezt a jogi vitát, akkor az az állatok jogait immár a szerzői jogokra is kiterjesztené. Nonszensz egy túlliberalizált világban? Mindenki döntse el maga. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...