Ez a néma puska 400 méterről is leszedi a drónt

DroneDefender névre hallgat az a legújabb találmány, amelynek segítségével akár 400 méteres távolságból is „leszedhetjük” a veszélyt jelentő, távirányítású repülő eszközöket az égről. Óriási előnye ennek a rádióhullámokat kibocsátó eszköznek, hogy semmi másban nem tesz kárt, csak a drón vezérlését iktatja ki zavaró jelekkel. A világ egyik legnagyobb, nonprofit kutató és fejlesztő szervezete, a Battelle múlt héten jelentette be a DroneDefendert, amely a világ első hordozható, pontos, gyorsan használatba vehető védelmi fegyvere betolakodó, kémkedő, veszélyt jelentő repülő herkentyűk ellen.

dronedefender

Használata egy hosszú lőfegyverével azonos: emeljük vállba, célozzunk és „lőjünk” – a távvezérlő jelét zavaró rádióhullámok hatására a drón leszállásra kényszerül, és a hatótáv sem piskóta. A DroneDefender számtalan helyen és helyzetben bevethető, így például katonai létesítmények, történelmi helyszínek, börtönök, kormányzói hivatalok védelmére – akár sűrűn lakott városokban is – nagyszerűen alkalmas. Egyelőre nincs hír arról, hogy mikortól és mennyiért lehet majd megvásárolni ezt a védelmi eszközt, és hogy egyáltalán magánszemélyek számára elérhető lesz-e. (Forrás: engadget.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.