Manapság már szinte minden okostelefonhoz nélkülözhetetlen kiegészítő a microSD memóriakártya, de akadnak olyan fényképezőgépek is (pl. a Nikon 1 sorozat legfrissebb kiadásai), amik ezzel az icipici „digitális filmnegatívval” működnek. Mi sem egyszerűbb annál, mint venni egy új kártyát – vagy mégsem?

Csakúgy, mint a hagyományos SD kártyák esetében, úgy a microSD-knél is oda kell figyelni vásárláskor pár szempontra, különben könnyen olyan terméket vehetünk, ami nem felel meg az elvárásoknak, sőt, rossz esetben nem is működik majd megfelelően a gépünkben. Nem mindig a leggyorsabb a legjobb, és a 4K-s videó felbontáshoz sem kizárólag a legdrágább kártya kell.
Fizikailag az összes microSD memóriakártya azonos méretű (15 x 11 x 1 mm), de nem mindegy, hogy az eszköz, amibe szánjuk, melyik szabvánnyal kompatibilis: létezik microSD, microSDHC és microSDXC, csakúgy, mint az SD egységek esetében, de erről majd lentebb részletesebben. Lássuk, melyek azok a tipikus hibák, amiket érdemes elkerülni választáskor:
1. Inkompatibilis kártya vásárlása
Amint említettem, van microSD/SDHC/SDXC formátum, melyek visszafelé nem kompatibilisek az eszközökkel! Tehát az újabb kártyákat nem használhatjuk régebbi készülékekben. A microSD legfeljebb 2 GB kapacitású, és bármilyen microSD foglalatban használható. A microSDHC 2-32 GB közötti kapacitással rendelkezik és olyan hardverben használható, ami kompatibilis a microSDHC és a microSDXC formátumokkal. Végül, a microSDXC 32 GB és 2 TB közti tárterületű lehet, de csak olyan eszközökben használható, amik ezzel a formátummal kompatibilisek (a microSDXC a FAT32 helyett exFAT fájlrendszert használ). A formátumon kívül vannak méretbeli (tárterületre értve) megkötések is. Például, ha egy okostelefon maximum 128 GB-os microSDXC kártyákat támogat, akkor hiába próbálunk bele egy 512 GB kapacitásút, azt valószínűleg egyáltalán nem fogja látni, vagy csak 128 GB területet fog megcímezni rajta.
A microSDHC és a microSDXC memóriakártyák már támogatják az Ultra High Speed, azaz UHS csatolófelület nyújtotta sebességeket, melyek az UHS-I esetében maximum 104 MB/mp, míg az UHS-II-nél 312 MB/mp. Azonban ahhoz, hogy kihasználhassuk a gyorsabb busz sebességét, olyan eszközbe kell helyezni a kártyát, ami szintén támogatja az UHS-I vagy UHS-II csatolót. Az UHS jelölésű kártyák fognak persze működni a régebbi csatolófelülettel rendelkező gépekben, de sebességük legfeljebb 25 MB/mp körül lesz.
2. A nem megfelelő sebesség-besorolású kártya vásárlása
A gyártók négyféleképpen jelölhetik a kártyák sebességét, és akad olyan márka, aki az összes sebességformátumot fel is tünteti a csomagoláson, hogy teljes legyen a zűrzavar. Van egyszer a Speed Class jelölés, ami egy folytonossági hiánytól szenvedő körbe írt számmal (jellemzően 2, 4, 6, 10) közli, hogy mekkora az adott memóriakártya minimális adatátviteli sebessége megabájt/mp értékkel: tehát a Class 2 legalább 2 MB/mp, a Class 4 legalább 4 MB/mp stb. sebességértéknek felel meg.
![]()
A minimális adatátviteli sebesség értékéből már tudunk következtetni arra, hogy a kiszemelt egység alkalmas-e a kívánt feladatra, vagy sem. De a dolog nem ennyire egyszerű: ha ránézünk a Class besorolásra, hiába látjuk a minimális sebességet, mert technikailag lehetséges, hogy egy Class 2 memóriakártya gyorsabb legyen, mint egy Class 6-os..

UHS Speed Class – az UHS jelölés egy kártya minimális írási sebességet mutatja. A jelölés egy „U” betűbe írt számból áll, ahol az U1 azt jelenti, hogy legalább 10 MB/mp az írási sebesség, illetve az U3 a minimum 30 MB/mp-et bizonygatja.
A „Rated Speed”, avagy a névleges sebesség MB/mp-ben közli velünk az adott kártya adatátviteli sebességét (ami jellemzően az olvasást jelenti, mivel ez gyorsabban hajtható végre, mint az írás).
A „Relative Speed”, azaz a viszonylagos sebesség visszanyúl a régmúltba, és az egyszeres olvasási sebességre képes CD ROM-ok sebességéhez viszonyítva mutatja a memória sebességét. Az egyszeres CD olvasás 150 kB/mp volt, tehát példának okáért egy 800x-os microSD egység legfeljebb 800 x 150 kB, avagy kb. 117 MB/mp (a gyártók kerekített számítása szerint 120 MB/mp) adatátvitelt tud realizálni.
3. A feladatnak nem megfelelő kártya vásárlása
Ha memóriakártyát veszel, fontos, hogy az adott feladatnak megfelelőt válassz. Nem csak a kapacitás, hanem a megfelelő sebesség is fontos. Ha például csak fotózni szeretnél, és fényképezőgéped mondjuk 16 MP (vagy kisebb) felbontású képeket produkál, akkor már egy 30 MB/mp, azaz 200x-os kártya is bőven elég lehet. Fölösleges tehát egy 512 GB-os, UHS-II U3 kártyába beruházni, mert soha nem fogod kihasználni a tudását.
Ha okostelefonod tárterületét szeretnéd növelni, akkor törekedj a lehető legnagyobb kapacitásúra (ha a gyártó 128 GB-ban határozza meg a felső határt, akkor olyat vegyél), ám a sebesség elég ha pl. csak Class 4-es. Kivétel, persze, ha az a telefon képes a 4K felbontású videók rögzítésére, és ki is szeretnéd használni ezt a funkcióját, mert akkor a méret mellett fontos a megfelelő sebesség is.

A fenti táblázat a Panasonic-tól származik, és az ő ajánlásuk látható az értékeken. Semmi sincs kőbe vésve, de a fentiek alapján már lehet egy biztos bázisunk, ami alapján számolni lehet.
4. Hamis kártyák vásárlása
Sajnos, igen gyakran megesik, hogy a gyári csomagolású termék hamisítvány, azaz jóval lassabb, sőt, akár kisebb kapacitású is lehet, mint ami fel van tüntetve a dobozon. Hogy miért? Mert egy „gagyi” (lassú, rossz minőségű, esetleg selejtes) memóriamodulokból épített kártyán sokkal nagyobb a nyereség, és jobban, könnyebben el is lehet adni, mintha a jól csengő márkanév helyett egy Dzsunka Co. Ltd. feliratot olvasnánk. Hogyan lehet elkerülni a hamis termékeket? Elsősorban kizárólag hivatalos viszonteladóktól vásároljunk, és ügyeljünk arra, hogy a mellékelt garanciajegy is a gyártótól származzon. Az sem baj, ha messze elkerüljük a gyanúsan olcsón kínált, „márkás” kártáykat.
5. Filléres, névtelen memóriakártyák vásárlása a márkás, minőségi darabok helyett
Aki beleszalad egy kártyahibába, és elveszti gyermekének szülinapi zsúrjáról készített összes fotóját, vagy egy egész nap munkáját, mert rossz helyen spórolt, az majd rádöbben – sajnos, már későn -, hogy a félmilliós fényképezőgép mellett nem a memóriakártya minőségén kellett volna spórolni. A nagy márkák általában 5, 10 éves (vagy akár élettartamra szóló) garanciát vállalnak termékeikre, ami már jól mutatja, hogy nem lehet ócska minőségű az eszköz. A megfelelő minőség-ellenőrzés már félig-meddig garantálja a megbízható működést, ne pár ezer forint megtakarításával akarjunk villogni.
Vásároljunk tehát mindig minőségi, márkás termékeket, melyek az adott feladatnak felelnek meg. (Forrás: makeuseof.com)





Az U az minimum vagy maximum értéket jelöl? (Én tudom, hogy minimumot, de a cikkben mindkettő jelző szerepel.)
javítottam, köszi!
A legtöbb kártyám kínai (kompaktba), meg van 1-2 márkás (tükrösbe), de igazából még a noname vackok sem romlottak el (van már vagy 5-6 darab). A microSD-ket normál SD adapterrel használom fényképezőgépbe, azok is borzalmas gagyik, de nem szokott gond lenni velük. Ez mondjuk addig értelmes, amíg mindenféle kompaktokba, meg kattintgatni használja az ember a kártyát, munkára normálisat vennék én is.
A hamis kártyák gyakoribbak, abból van olya 8GB-os, amit 1 sörért kaptam, 64GB van ráírva – 8GB-osként vígan működk azokban az eszközökben, amik amúgy képesek lekezelni.
Az biztos, hogy a gyanúsan olcsó nagy kapacitású kártyákat el kell kerülni.
A noname vackoknál az a baj, hogy hiányzik mögülük a minőségbiztosítás. Azaz sosem lehetsz „biztos” (az idézőjel a biztos szó relativitását kívánja kifejezni) benne, hogy milyen darabot fogsz ki. Kis szerencsével sosem lesz semmi bajod velük, de tényleg kell hozzá az a kis szerencse.
Hát, 10db össze-vissza rendelt 2-4-8GB-os után nem tudom 🙂
Azért 10 db, bármennyire is soknak tűnik egy embernek, statisztikailag elenyésző mennyiség ahhoz, hogy messzemenő következményeket vonhassunk le belőle. Talán csak annyit, hogy Te a szerencsések közé tartozol. 🙂
Nem is mondtam, hogy messzemenő következtetéseket, de azt biztosra tudom, hogy csalások általában a nagyobb kapacitású kártyákra jellemzőek, és bármibe le merném fogadni, hogy a gagyi kártyáknak nem a meghibásodási hajlama magas, hanem pl. lassúak, vagy gyakori a hamisítás.
Nagyon jo cikk es hasznos volt, koszi!
rendeltem Kínából sd-t mert olcsó volt. Át is ejtettek vele. Mem-kártyát csak itthoni boltból! Azokkal sosem volt gondom.
Vagy esetleg megbízható boltból Kínából? Az se utolsó 😉 Eddig bármit rendeltem innen jó volt. Eredeti és jó áron adja a termékeket. Volt már WD külső wincsi, különféle kártyák eddig minden eredeti volt így hozták is a tempót és a méretet is, minden rendben ahogy elő van írva.
http://www.ebay.co.uk/sch/m.html?_odkw=&_ssn=sinceritytrading&_armrs=1&_osacat=0&_from=R40&_trksid=p2046732.m570.l1311.R1.TR12.TRC2.A0.H0.Xmicro+sd.TRS0&_nkw=micro+sd+card&_sacat=0
Samsung nak nevezett kártyát vettem. És szívtam vele. Igaz úgy voltam vele vagy vagy. Benne volt a pakliban mert olcsó volt. De a lényeg h meg kell nézni honnan veszed.
Valami itt nekem nem kerek… Van egyszer ez:
„UHS Speed Class – az UHS jelölés egy kártya minimális írási
sebességet mutatja. A jelölés egy „U” betűbe írt számból áll, ahol az U1
azt jelenti, hogy legalább 10 MB/mp az írási sebesség, illetve az U3 a
minimum 30 MB/mp-et bizonygatja.”
aztán meg írtok egy ilyet, hogy:
„Fölösleges tehát egy 512 GB-os, UHS-II U3 kártyába beruházni”
Most ha az U-betűbe írt szám az UHS speed class, akkor hogy a francba lehet valami UHS-II U3?
ok, pedig már nagy lélegzetet vettem, feltűrtem az ingujját és lendületbe kerültem 😀
Sziasztok..Lumia 640 Lte-be milyen sd kártyát tanácsoltok..64Gb-os kellene!
Köszönöm szépen a segítséget!
hi, mindenképp márkásat (pl. sandisk, lexar, kingston), de nem kell a leggyorsabb, mivel csak 1920 x 1080 @ 30 fps a videofelvétel csúcsa, képekben meg 8 MP a maximum.
Köszönöm szépen…esetleg linket kérhetek hol rendelhetnék vagy vehetnék?
gyakorlatilag bármelyik számtechboltban, pl. komel.hu, edigital.hu 220volt.hu stb.
Navon Mizu D403-as telefonhoz mekkora és milyen mSD kártya érné meg?
valami márkás, de nem túl drága 16 GB-os. pl. sandisk vagy kingston, nem kell túl gyors, úgysem használja ki a telefon.
Én eddig a megvett kb 10 kártyából vegyesen Compact Flash és SD a Samsung, Sandisk, Sony, Kingston négyesből csak a Sandiskekkel szívtam 3db is rossz, pedig mind boltból vett.
Sziasztok,a MicroSD mem-kártya kepes kezelni MicroSDXC kártyát?
ez eszközfüggő. meg kell nézni a leírásában, hogy kezeli-e.
Kártyatipus Micro SD bővíthető 256 GB-ig,64Gbtól már nem SDXC? vagy van 64Gb-os micro sd kártya?nem vágom,Köszi a választ
Köszönöm a cikket, érdekes olvasmány volt. Az lenne a kérdésem, hogy a Canon Eos M10-es gépemet már közel egy éve használom egy SanDisk Ultra 16gb Microsd HC I kártyával.Kicsit lassúnak érzem a gépet. Ha egy U3-as kártyát vennék bele, a sebessége megnőne, vagy ne várjak csodákat egy ilyen kategóriájú géptől? A Canon web oldalán egyébként U3 kártyákat ajánlanak, de nincs indoklás mellette. Köszönöm
érdemes próbát tenni egy 16 gb extreme pro-val, ami 95 mb/mp besorolású. ettől gyorsabbat fölösleges.
Köszönöm
Üdv. !
Samsung J6-ba vettem 32 G microSD kártyát. Maga a telefon 32-ig bővíthető. Azt mondták,higy bele tehetem. Vuszont most megtelt a telefon memóriája és semmit sem tudok át tenni s memóriakártyara a messengeren es jófogás aplikación kívül. Dokumentumpkat zenéket Igen,de semmi egyeb appot. Nagy a 32-es kártya? Vagy mi a baj? Eredeti,nem hamisitott kártya.
Köszönöm
Üdv,
Xiaomi Redmi Note 4 telefonhoz milyen SD kártyát javasoltok?