A tükör nélküli rendszerkompaktok egyik vitathatatlan előnye, hogy kisebbek, könnyebbek, mint tüköraknás társaik. Persze, a kis méret hátrány is lehet, de ha a Sony Alpha A7 sorozat tagjaira, vagy a Panasonic GH gépeire, illetve a Fuji XT, az Olympus OM-D masináira gondolunk, akkor ez a méretbeli különbség nem említhető negatívumként (sikerült megtartani az elfogadhatóan jó ergonómiát). A kisebb, tükör nélküli gépvázakban általában kisebb (APS-C vagy m4/3) szenzorok találhatóak, így az objektívek is érezhetően kisebbek lehetnek, mint a full frame lapkás dSLR-ek esetében. Ám a Sony A7 gépcsaládjával más a helyzet, itt a 36 x 24 mm-es lapkához és a csekély bázistávolsághoz kellett a mérnököknek jó minőségű, nagy kezdő F-értékű optikákat tervezniük, ami így már nem is olyan egyszerű feladat. A camerasize.com összehasonlításában látható, hogy hiába kicsi a Sony váz, a fenti feltételeknek megfelelő lencserendszer egyszerűen nem lehet kicsi, a fizikát nem lehet a jelenlegi technológiákkal becsapni. Általában a FF Sony vázakhoz adott objektívek felépítésére jellemző, hogy a bajonettes végükbe egy kvázi közgyűrű (adapter) van „beépítve”, ami az alaphelyzetben kis bázistávolságot nyújtja meg, hogy megfelelő minőségű optikákat lehessen tervezni. Ha nem lenne ez a nyújtás, akkor a kép szélei felé radikálisan romlana a képminőség a beérkező fénysugarak hegyesedő beesési szögei miatt. Ennek a problémának a megoldásán már gőzerővel dolgoznak, például léteznek „görbe felületű szenzorok”, melyek segítségével a beesési szögek tompíthatóak, tehát rövidebb, kisebb „távtartóval” szerelt optikákat lehet majd építeni. Addig is gyönyörködjünk a Sony új, FE 24-70 mm F2.8 GM-ben:
