Ricoh GR II – kis testben nagy lélek

Működés

Bevallom, az első bekapcsolást megelőzően azt hittem, a GR II általános működése lassú lesz. Nem tudom megmagyarázni, miért voltam abban a hitben, hogy majd várnom kell minden egyes funkcióra. Szerencsére a készülék megcáfolt, nagyon is jól, kellemes ütemben végezte a dolgát. Amivel viszont nem voltam megelégedve, az a fókuszálás sebessége, pontossága volt. Ha már csak egy kicsit is sötétebb volt a nappali verőfényes napsütésnél, vagy ha mesterséges fényben próbáltam fényképezni, akkor vagy össze-vissza állítgatta magát az automatika, vagy konzekvensen ráállt a témának egy olyan részletére, amit pont nem szerettem volna, hogy éles legyen. Makrózáshoz a multifunkciós egységnél a felfelé mutató kurzorgombot kell megnyomni, ekkor az AF átkapcsol közeli felvételre. Na, a makrózás sem ment épp úgy, mint a karikacsapás:

af

Bár a Ricoh GR II optikája fix gyújtótávolságú, mégis van arra lehetőségünk, hogy „módosítsuk” a nagyítást. A készülék menüjében kiválasztható a képkivágás, ahol 35 és 47 mm-nek megfelelő látószögek mellett dönthetünk. A fényképezőgép az aktuálisan kiválasztott kivágás szerint eldobja a kép „fölösleges” (külső) részét, és csak azt hagyja meg középen, ami a választott gyújtótávolság látómezejébe beleférne. Nincs digitális nagyítás, hanem kivágás van: 35 mm-es állásban 3936 x 2608, 47 mm-es állásban pedig 2912 x 1936 pixeles lesz a kép. A vágást a fényképezőgép a RAW fájlokra is alkalmazza.

menu15

focallength

A Ricoh GR II-ben WiFi és NFC modul egyaránt megtalálható, így a fájlmozgatás, képnézegetés, valamint a fotómasina teljes távvezérlése megoldható iOS és Android operációs rendszereket futtató okoseszközökről, de akár PC-ről is – mindegy, mi a távvezérlést végző eszköz, csak fusson rajta valamilyen böngésző, ugyanis a „GR Remote” nevezetű alkalmazást nem kell letölteni, telepíteni, hanem böngészőben fut tetszőleges gépen! A szoftver itt található és GR II nélkül is próbálgatható (fotózni értelemszerűen nem fogunk tudni vele). Egy screenshot:

grremote23

Mint minden más fényképezőgépen, úgy a Ricoh GR II-n is vannak képi hatások, melyek legördülő listáját a WiFi gomb rövid megnyomásával lehet előcsalogatni (a WiFi gomb hosszú nyomva tartása a vezeték nélküli módot kapcsolja be):

grremote11

Ezeket a hatásokat a fényképezőgép csak és kizárólag a JPEG állományokra alkalmazza, a RAW fájlok hagyományos expozíciók lesznek, tehát senkit se érjen csalódás, ha a RAW van kiválasztva, mint fájlformátum, és otthon előhíváskor csak „sima” képeket kapunk.

menu1

Természetesen az érzékenység legkisebb és legmagasabb értékét is meg lehet adni az automatikának, így a készülék ezeket az ISO értékeket használja majd a zársebesség módosításának módjával összhangban.

menu2

Amint azt már megszokhattuk, a Ricoh-Pentax olyan fényképezőgépeket gyárt, melyek a szokásostól igyekeznek picit mást, többet nyújtani a fotósnak. Nincs ez másképp a GR II esetében sem, így például részletesen beállíthatjuk, hogy a „DISP.” Gomb nyomkodására milyen paraméterek jelenjenek meg a kijelzőn.

menu8

Amint azt már korábban említettem, a kezelőfelületet mindenki saját ízlése szerint alakíthatja. Nos, a menü második fő pontját csak és kizárólag ennek a témának szentelte a gyártó, így aztán minden gombra olyan funkciót tehetünk, amilyet csak szeretnénk (majdnem).

menu10

menu11

menu12

Egyéb érdekességek:

  • Van beépített, 2 FÉ-s ND szűrő
  • A legrövidebb zársebesség nem minden rekeszértéken használható (1/4000 mp: F5.6-16; 1/3200 mp: F4.5-5; 1/2500 mp: F3.5-4; 1/2000 mp: F2.8-3.2)
  • Van vezeték nélküli vakuvezérlés
  • Van intervallum kompozit felvétel-készítési lehetőség, aminek végeredményét akár RAW fájlként is elmenthetünk
  • Van többszörös expozíció mód
  • Van gépen belüli RAW hívás alapvető paraméterekkel
  • Van automatikus képsor-készítés (expozíció értékekre, képi hatásokra, dinamikatartományra, fehéregyensúlyra, kontrasztra)
  • Van képrészlet kinagyítás kézi élességállításhoz
  • Van kontrasztélek használata kézi élességállításhoz
  • Van elektronikus szintező (3D-s)

A Ricoh GR II-vel mozgóképeket is lehet rögzíteni, ám az elérhető funkciók, paraméterek eléggé korlátozottak. A készülék gyakorlatilag automatikusan állít minden értéket, egyedül az expozíció korrekciót tudjuk módosítani felvétel közben. A videó legfeljebb 1920 x 1080 pixeles lehet, a képfrissítési frekvencia pedig 24, 25, vagy 30 fps (1280 x 720-ban lehet 24, 25, 30, 50, 60 fps közül választani). A videók formátuma .MOV, a konténer H.264/MPEG-4. A legjobb minőségű filmek 23,5 Mbps adatsűrűséggel rendelkeznek. A beépített mikrofon sztereóban veszi fel a hangot 32 kHz-es frekvencián 1024 kbps adatsűrűséggel.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...